Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok

2025. február 11. 09:50 Múlt-kor

„Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom az, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam.” 349 éve, 1676. február 11-én Michiel de Ruyter holland admirális, aki valóban számtalan tengeri csatában harcolt, megmentette huszonhat magyar protestáns prédikátor életét, akiknek hitük miatt gályarabokként kellett elviselhetetlen szenvedéseket kiállniuk.

Francia gálya a 17. század végén (Kép forrása: Wikipédia / Med / CC BY-SA 3.0)

Korábban

Az ellenreformáció drasztikus módszerei

Az 1670-es évek a magyarországi ellenreformáció erőszakos évtizede volt. A katolikus egyház és a mellette álló világi főurak, I. Lipót német-római császárral és magyar királlyal egyetemben általános támadást indítottak a felforgatónak tartott protestáns tanok és azok terjesztői, illetve követői ellen.

A vallási sokszínűségben Lipót és tanácsadói nem láttak mást, mint a birodalom egységének megbontását. A protestáns lelkészeket, nemeseket, és tanítókat rendkívüli vésztörvényszékek elé állították.

I. Lipót magyar király, az ellenreformáció feltétlen híve

Az ítészek rendszerint Pozsonyban gyűltek össze, és a „vádlottakat” is ide idézték meg, ahol árulással, a Habsburg uralkodó elleni összeesküvéssel, és a keresztény hit meggyalázásával vádolták meg őket. A perbe fogottakra kimondták a halálos ítéletet. Ez alól az elítéltek csak oly módon szabadulhattak, ha rekatolizáltak, vagy ha elhagyták egyházi szolgálatukat.

Az ellenreformáció égisze alatt öt ilyen vésztörvényszéket tartottak, ebből a negyedik vált a leghíresebbé. 1674-ben több mint 700 tanítót és lelkészt idéztek be Pozsonyba, akik közül 336-an vállalták a megmérettetést. 52 református és 284 evangélikus prédikátor nézett farkasszemet vádlóival.

Sok jóra nem számíthattak. Az ellenük indult bírósági eljárást lényegét Széchenyi György győri püspök a következőképpen fogalmazta meg:

„Magyarországban az evangélikusoknak olyan kötelet fonunk, melyet ha nyakukba ránthatunk, az evangélikus vallás soha többé lábra nem áll, ha pedig ezt nem tesszük, bajt szerzünk magunknak.”

A „törökkel cimboráló”, vallásgyalázó” összeesküvőknek három lehetőséget adtak a bírák: vagy elhagyják az országot, vagy elhagyják hivatalukat, vagy felveszik a katolikus hitet. A negyedik opció a halálbüntetés volt. A bíráknak azonban csalódniuk kellett, a vésztörvényszék előtt megjelentek nem hajlottak az alkura.

A hatalom nehéz helyzetbe került, mert a politikai indulatoktól és vallási hitvitáktól fűtött Magyar Királyságban több mint 300 köztiszteletben álló embert hitük miatt kivégezni kockázatos lépésnek tűnt. Így Pozsonyban enyhébb ítéletet született: a halálbüntetést börtönbüntetésre, kényszermunkára változtatták.

A fogságban sokan életüket vesztették, de az életben maradottak ezután is kitartottak hitük mellett. A konok protestánsokra, akik nem akartak fejet hajtani és elhagyni hitüket, újabb megpróbáltatások vártak. A várbörtönök mélyéről 42 prédikátort gyűjtöttek össze, hogy Nápolyban gályarabnak adják el őket. A rabok összegyűjtését Kollonich Lipót bécsújhelyi püspök, a később esztergomi érsek szervezte meg.

következő oldal 1 / 2