Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?

Az Erdélyi Fejedelemség fordulatokban gazdag újkori története nem volt mentes a gyakori uralkodóváltásoktól és más viszontagságoktól, idegen betörésektől. A nemzeti emlékezetben és a történetírásban egyaránt marginális szerepet kapó II. Apafi Mihály élettörténete is erről tanúskodik: bár több mint húsz év telt el megválasztása és lemond(at)ása között, közvetlenül egy percig sem uralkodhatott. Apafi testesítette meg Erdélynek a Habsburg Birodalomba való beolvasztását, hiszen fejedelmi kinevezését még török athnámé pecsételte meg, míg a császár később hasonló módon erősítette meg újdonsült alattvalója fejedelemségét. Az 1713. február 1-jén elhunyt fejedelem regnálásának legfontosabb vívmánya az I. Lipót császár által kiadott, s az országgyűlésen némi alkudozás után elfogadott Diploma Leopoldinum volt. Így II. Apafi Mihály uralkodása alatt egy, a császár által biztosított, ám egy évtizednél is rövidebb alkotmányos időszak köszöntött Erdélyre.

Vészterhes gyermekkor

Apafi Mihály 1676. október 13-án látta meg a napvilágot Gyulafehérvárott, a fejedelemség egyik központjában, I. Apafi Mihály és Bornemissza Anna fiaként. A leendő fejedelem vészterhes korszakban nőtt fel: a század közepe óta az önállósulást célzó erdélyi törekvéseket a szultán haragja gátolta, az oszmánok terjeszkedő birodalma pedig addig nem tapasztalt mértékű adót vetett ki a vazallus államra - ezért is szokás az Apafiak regnálását Erdélyben a gyengülés, illetve a hanyatlás korszakának nevezni.

I. Apafi Mihály (1661-1690) nyomására az 1681-es gyulafehérvári országgyűlésen a három erdélyi rendi nemzet, a magyar, a székely és a szász fejedelemmé választotta fiát (az utódlás biztosításának e módja már az Árpád-házi királyok idejében is szokásban volt). Az ifjabbik Apafi uralmának szultáni megerősítésére három évet kellett várni, végül az athnámé birtokában elhárultak az akadályok a fejedelmi szék elfoglalása elől. Az 1684-ben koalícióba tömörült Szent Liga erői eközben Buda felszabadítása után iszonyú lendülettel söpörték el az oszmán uralmat, egyre tovább nyomulva a Balkánon.

A Bécs ostromakor még a szultán alattvalójaként harcoló I. Apafi Mihály és az erdélyi rendek látták, hogy a török félhold hanyatlóban van, így - egyéb okok mellett - a reálpolitikai megfontolások is egyre inkább Bécs mellé állították a fejedelmet a Szent Liga háborújában. Lipót azonban biztosra ment: 1687-1688-ban Lotharingiai Károly és Antonio Caraffa tábornok császári csapatai megjelentek a Király-hágón túl, majd Fogaras várába zárták Apafit, véget vetve a török másfél évszázados uralmának Erdélyben.

Az 1687. október 27-i hírhedt balázsfalvi szerződés ugyanakkor megmutatta a Habsburg-féle abszolutizmus foga fehérjét: 750 ezer rajnai forint háborús hadisarc és további egymillió forint értékű ellátmány szolgáltatására kötelezték az erdélyieket, ami a szultánnak addig fizetett évi adó többszöröse volt. A császár olasz tábornoka, Caraffa a következő évben Nagyszebenben hűségre eskette I. Apafi Mihályt, a Habsburgok uralma így végül elérte a Kárpátok bérceit.

A kurucok királya, Erdély fejedelme

Atyja 1690-es halála után úgy tűnt, hogy a még csak 14 éves ifjú Apafi immár ténylegesen fejedelemmé válhat. Lipót császár ki is jelölte mellé gubernátornak Teleki Mihályt, de uralkodását a török támogatását élvező Thököly Imre fellépése megakadályozta. A magára találó Oszmán Birodalom egy nagyszabású támadást készített elő területei visszaszerzésére, amelynek részeként az országát vesztett Thököly Erdély elfoglalására készült.

II. Szulejmán szultán 1690 júniusában adta át - török és tatár segédcsapatok mellett - athnáméját Nikápolyban a "kuruc királynak". A később a Rákóczi-szabadságharcban ismertté vált Heissler generális lezárta a szorosokat, azonban Thököly a havasok járhatatlan útjain átjutva augusztus 21-én Zernyestél hátba támadta és megfutamította a császár erőit. II. Apafi Mihály és kísérete először Kolozsvárra, majd nyugatabbra menekült, míg a diadalittasan Erdélybe vonuló Thökölyt szeptember 15-én fejedelemmé választotta a keresztényszigeti országgyűlés. 22-én Hermann Miklós lutheránus püspök be is iktatta székébe az újdonsült - szintén lutheránus - fejedelmet.

Ezzel párhuzamosan a trónja császári megerősítéséért fáradozó Apafi és környezete megegyezett abban, hogy követséget küld Lipótnak. Keszei János - az ifjú nevelője - és gróf Bethlen Miklós útjának célja az volt, hogy meggyőzzék a császárt, ne egyszerűen meghódított tartományként kezelje Erdélyt, tartsa meg jogaiban, szabadságaiban, kiváltságaiban, s mindezek nemzetközi garantálására kérték az angol, a porosz, a holland és a svéd protestáns uralkodók bécsi követeit. Thököly ugyanis igen népszerű volt új országában: megerősítette a - négy bevett vallásra vonatkozó - vallásszabadságot, a szultánnak ígért évi 50 ezer aranyra rúgó adójával pedig versenyre sem kelhetett a Habsburgok "ajánlata".

A Thököly bevonulásáról értesülő, éppen Belgrád alatt harcoló Badeni Lajos már októberben Erdélynek fordította seregét, feláldozván Szerbiát. A harcedzett császári erők elől gyors ütemben menekültek Thökölyék, így a császár gyámkodását élvező Apafi ismét berendezkedhetett Erdélyben. Azzal a császáriak is tisztában voltak, hogy "csábítóbbá" kell tenni uralmukat a szultánénál, ugyanis míg a Porta a fejedelem személyét kivéve nem szólt bele a belső ügyekbe, addig a Habsburgok abszolutizmusa Magyarországon már megmutatta, hogy mi vár a rendkívül magas, törvényi alap nélkül kivetett adók, a rekatolizáció és a kormányzás Bécsben tartása ellen lázadozókra - Caraffa sem véletlenül kapta az "eperjesi hóhér" gúnynevet.

Gróf Bethlen Miklós császári beadványát alapul véve Caraffa is ajánlást fogalmazott meg Lipótnak, hogy miként tudná enyhébb módszerekkel Erdélyt uralma alatt tartani. Mint írja: "Erdély semmit sem szeret úgy, mint szabadságát, amit Thököly folyvást ajkán hord; s vallásszabadságát félti, mint szemefényét... Erdély új vívmány, s a birodalom szélén fekszik (...) népe nyugtalan természetű, s folyvást törekedni fog, hogy a kevesebb adóval beérő török alá visszamenjen. Oly utat kell választani, melyen a timor és amor egyesitve legyen: a rettegést a fegyverek előidézik; a szeretet megnyerésére a vallásokat nem kell bántani". Emellett Caraffa a "monarchia és kereszténység előbástyájaként" emlegetett Erdély fontosabb pontjainak katonai megszállására sarkallta a császárt, mert, mint írta, Erdély nélkül Magyarországot uralni nem lehet.

Lipót császár diplomája

Gróf Bethlen Miklós a már ismét császári uralom alá került Erdélybe hozta vissza a császár törvényjavaslatát, a  Diploma Leopoldinumot. A fenti ajánlásokhoz igazodó oklevél megtárgyalására 1691. január 10-én Fogarasban ült össze ismét az erdélyi országgyűlés. Egyik első dolgaként a három erdélyi rend 18-án hűséget esküdött I. Lipót német-római császárnak és magyar királynak, valamint utódjának, Józsefnek. Ezzel a rendek is végleg lemondtak a török uralomról, szuverenitásukat a szultánról a császár-királyra helyezvén.

Thököly második betörését időközben a császári lovasság szorította vissza, biztos hátteret teremtve a lipóti alkotmány elfogadásához. A diplomának megfelelően gubernátornak Bánffy Györgyöt, míg kancellárnak Bethlen Miklóst választották. Az újabb "szokásos nyári" török hadjáratot (amelyet Thököly újabb erdélyi betörése kísért) augusztus 19-én Szalánkeménnél állította meg a keresztény sereg.

A Diploma Leopoldinum némely helyen módosítani kívánt változatát nyolc hónap várakozás után, december 4-i keltezéssel írta csak alá a császár, amit az év utolsó napján az erdélyi rendek is elfogadtak, így a Diploma Leopoldinum második változata Erdély törvényei közé iktattatott. A Diploma II. Apafi Mihályt leginkább érintő része uralkodásának "elhalasztásáról" szólt: "mint tizennégy éves ifju, a törvények szerint (melyek iránt a nemes rendek szent engedelmességgel viseltetnek) huszadik esztendeje előtt a kormányra serdültnek nem tekinthetik".

A Diploma megerősítette Erdély bevett vallásainak szabad gyakorlását, érvényben tartotta korábbi kiváltságait, a kincstári adót pedig (feltehetően a Thököly adópolitikáját utánozva) békeidőben évi 50 ezer, míg háború esetén 400 ezer aranytallérban állapította meg (tekintve, hogy még folyt a felszabadító háború, a Diploma elfogadását követő években ez utóbbi behajtására került sor).

A nemesség nehezen tudta megemészteni, hogy a császárnak döntési joga lett olyan vallási, vagy kiváltságokkal kapcsolatos ügyekben, amelyekben a rendek nem tudnak megegyezni. A Diplomának megfelelően császári erők őrizték a fontosabb várakat, míg az uralkodó kérdését Apafi felnőtté válása esetére szándékosan kerülte az okmány.

A lemondott fejedelem trónfosztása

Apafi Mihály számára a következő négy év politikailag eseménytelenül telt. A felnőtté válás során kiderült, hogy az ifjú tehetséges a tudományok elsajátításában, nem veti meg a bort és a források tanúsága szerint "akaratgyenge". 19 éves korában nőül vette Bethlen Gergely erdélyi főgenerális lányát, Katát, amihez azonban nem kérte ki gyámja, a császár beleegyezését. Ez kapóra jött ürügyként a bécsi udvar számára, hogy Apafit félreállítsa, ugyanis igencsak közeledett 1696 októbere - 20. életévének betöltése -  és a császár már fel is állította Bécsben az Erdélyi Udvari Kancelláriát; világos volt tehát, hogy Bécs nem egy fejedelmen keresztül látja erdélyi uralmának jövőjét. 

II. Apafi Mihály életében az 1696-os év döntő fordulatot hozott. Lipót Veterani császári tábornokkal Bécsbe kísértette, ahol a császár internálta. Ekkor nevezte ki Lipót a később szintén a Rákóczi-szabadságharc alatt ismertté vált francia Rabutin tábornokot Erdély katonai főparancsnokává.

Apafi többé nem tér(hetet)t vissza hazájába, Erdélybe. A császár családi birtokai (köztük sok Gyulafehérvár környéki) eladására kényszerítette és be kellett szolgáltatni szultáni athnáméját a császári levéltárba - Apafi de facto megszűnt fejedelemnek lenni. Erdély török általi visszafoglalásának veszélye a hosszú felszabadító háborúval le is zárult. Bár az 1698 novemberében Karlócánál tárgyalóasztalhoz ülő feleknek a szultán benyújtotta követelését Erdélyt illetően, arra a császár csak a török fogságban lévő Thököly Imre kiadatása és Temesköz átadása esetén lett volna hajlandó. Ezekről a felek kölcsönösen lemondtak.

Apafi 1701. augusztus 31-én mondott le fejedelmi címéről, cserébe a császár birodalmi herceggé nevezte ki és évi kegydíjat utalt ki a részére. Mint ismeretes, 1703-ban újabb vészterhes korszak köszöntött Magyarországra és Erdélyre, amely folyásáról a volt fejedelem csak a Bécsbe eljutó hírekből értesült. 1704-ben a gyulafehérvári országgyűlés II. Rákóczi Ferencet választotta Erdély fejedelmévé, majd 1707-ben, Rákóczi marosvásárhelyi beiktatásakor Apafi leváltását is becikkelyezték.

Bár II. Apafi Mihályt az utolsó erdélyi fejedelemként szokás emlegetni, ez a cím jogilag II. Rákóczi Ferencet illeti, igaz, neki sohasem sikerült egész Erdélyországra kiterjesztenie uralmát. Apafi még megélte a szatmári békekötést, amely után az erdélyi fejedelmi cím a német-római császárra és a magyar királyra szállt át, de így is csak a perszonálunió "egyesítette újra" Magyarországot és Erdélyt, amely távolabb került ekkor az "anyaországtól", mint Horvát-Szlavónország. Apafi feleségét követve, 1713. február 1-én halt meg Bécsben. Fiú utódja nem révén, kihalt családja, amely két fejedelmet adott Erdélynek.