Hódítók, telepesek és utazók: ilyen volt a Britanniát megszálló viking nők élete.

A viking nők szerepe a Brit-szigeteken alig ismert. A legújabb kutatások és régészeti felfedezések rávilágítanak, hogy ezek az asszonyok nem csupán a férfiak árnyékában éltek, hanem aktív résztvevői voltak a hódításoknak és a letelepedésnek egyaránt. Független utazók, vallási elöljárók, sőt harcosok is akadtak közöttük.

Évszázadokon keresztül a Britanniát ért viking támadások leírásai csak a férfiakra koncentráltak. A legújabb kutatások azonban feltárják a viking nők aktív és sokrétű szerepét a Kr. u. 8. és 11. század közötti időszakban.

A régészeti leletek, valamint egyes írott források azt mutatják, hogy sokan közülük független utazók, közösségeik vezetői, sőt egyes esetekben fegyverhordozók vagy vallási elöljárók voltak.

A vikingek negyede nő volt

Az angolszász dokumentumok alig tesznek említést a viking nőkről, és ha igen, akkor is csak érintőlegesen. Az első feljegyzés róluk az Angolszász krónikából származik, mely beszámolt arról, hogy Alfréd király egy portyázás során elfogta őket.

Bár ezeket a nőket nem harcosokként írták le, a seregeket kísérő vándorló csoport részeként való jelenlétük a letelepedési folyamatban betöltött komoly szerepükről árulkodott. A következő években az asszonyok a viking uralom alatt álló területeken, például Kelet-Angliában is megjelentek mint lakosok.

Skóciában és Walesben a korszakból származó helyi krónikák ritkasága miatt nehéz volt a nők azonosítása.

A rúnaírások azonban értékes támpontokat nyújtanak, mivel olyan női neveket jegyeztek fel, mint: Porgerðr, Steinar lánya a Külső-Hebridákon és Gunnhildr, aki a skóciai Thursóban élt.

A Man-szigeten talált rovásírásos emlékeken szereplők 25 százaléka női elnevezés. Sokukról anyaként, feleségként tettek említést, míg egyiküket, egy Púríðr nevezetű asszonyt rúnafaragóként azonosítottak.

Ezenkívül néhány angol helységnév, mint például a Ravensthorpe, skandináv női nevekből származik, ami arra utal, hogy egyes nők földbirtokosok vagy akár helyi vezetők lehettek. Ezeknek az elnevezéseknek datálása azonban nehézkes, és pontos eredetük is bizonytalan.

Gyöngyök, brossok, háztartási eszközök

Az írott forrásokkal ellentétben a régészet jelentős bizonyítékokkal szolgál a viking nők britanniai jelenlétére. A sírmellékletekkel, különösen az ékszerekkel való temetkezések félreérthetetlen jelei voltak a településeken való létezésüknek.

Angliában hat olyan sírt tártak fel, ahol biztosan nőket temettek el. Sokukat gazdag, jellegzetesen skandináv ékszerek társaságában helyezték nyugalomra. Különösen figyelemre méltó a Cumwhitton falu melletti temető, ahol egy ovális brossokkal és egyéb viking tárgyakkal ellátott sírban egy felnőtt asszony teste fekszik.

Skóciában a női temetkezések száma még magasabb, mint Angliában. Különösen gazdagok a viking nők sírleletei az Orkney-szigeteken és a Hebridákon. Ilyen például a Scar (Sanday) településnél feltárt temetkezési csónak, amelyben egy idős asszonyt találtak, vagy a Westnessben (szintén Orkney) meglelt sír, ahol egy nő és egy csecsemő földi maradványait fedezték fel.

Lewis szigetén, Cnip településén találták meg az egyik legjelentősebb viking kori női sírt, amely egy 35-40 év közötti asszonyé volt. A temetkezés több mint 40 üveggyöngyöt, brosst, kést, tűt és egyéb értékes tárgyakat tartalmazott.

A Man-szigeten az úgynevezett „peeli pogány hölgy” nyughelye szintén figyelemre méltó. A nő mellé egy 73 gyöngyből álló nyakláncot, különféle háztartási eszközöket, valamint – ami különösen érdekes – egy körülbelül egy méter hosszú vasrudat helyeztek. Ez a rúd vélhetően egy seiðr-bot volt, vagyis egy rituális eszköz, amely a varázslással, jövendőmondással hozható összefüggésbe.

Skandináviától a Brit-szigetekig

Izotópelemzés segítségével sikerült feltárni néhány személy származását is. A Skandináviából való közvetlen vándorlás hagyományos nézetével ellentétben a nők közül sokan nem ott születtek, csupán később csatlakoztat egyes csoportokhoz. 

Erre a legjobb példa három Skóciában eltemetett viking asszony. Egyikük Észak-Angliában vagy Skóciában született, míg a másik kettő valószínűleg Írországban. Ez a bizonyíték megerősíti egy belső migrációs hálózat létezését a szigetországi viking világban.

Harcosok és háziasszonyok

Bár úgy tűnik, hogy a legtöbb viking aszony Nagy-Britanniában tradicionális családi szerepet töltött be, a bizonyítékok más feladatokra is utalnak. A pompás sírmellékletekkel vagy rituális eszközökkel eltemetett nők sírjának elemzése magas társadalmi státuszra és szakmai specializálódásra egyaránt lehet következtetni.

Bár nincs meggyőző bizonyíték női harcosokra, néhány brossokkal díszített, fegyverekkel ellátott nyughely mégis arra utalhat. Ilyen például a derbyshire-i Heath Wood-i temetkezés, ahol elhamvasztott nőt találtak egy gyermekkel, illetve fegyverkészlettel együtt. A szakértők azonban egyetértenek abban, hogy ha léteztek is női harcosok, azok jelenléte rendkívül ritka és kivételes volt. Valószínűbb, hogy ezeknek a tárgyaknak szimbolikus, rituális vagy presztízsértéke volt, ahogyan azt a skandináv amulettekről szóló legújabb tanulmányok is sugallják.

Kulcsszereplők a viking hódításban

A kutatás egyik legjelentősebb tanulsága, hogy a nők többsége nem a hódítások után érkezett, hanem már az első fosztogató csoportok tagjai voltak. Tehát aktívan részt vettek a betelepülés folyamatában.

Az a tény, hogy a nagy hadjáratok éveiben temették el őket, arra utal, hogy kezdetektől fogva a seregekkel utaztak, és fontos szerepet játszhattak az angolszász közösségekkel való kulturális integrációban.

A 8-11. század között Britanniába érkező viking nők élete tehát sokkal összetettebb és érdekesebb volt, mint azt a hagyományos történetírás eddig feltételezte.