Hírhedt volt kegyetlenségéről, mégis sokan kedvelték Al Caponét

Al Capone a történelem talán legismertebb gengsztere. A prostitúcióból, szerencsejátékból és – legfőképpen – illegális szeszcsempészetből meggazdagodó maffiavezér nevéhez emberek százainak halála köthető. A gengszter rendelte el többek között a maffiatörténelem egyik legaprólékosabban kitervelt, és szinte tökéletesen végrehajtott leszámolását, a Valentin-napi mészárlást, ám a sors fintora, hogy a bűnözőt csak adócsalásért tudták börtönbe zárni, ahonnan ráadásul mindössze néhány év elteltével jó magaviselete miatt szabadult. A Sebhelyesarcú néven is ismert maffiózót hosszú bűnlajstroma ellenére sokan modern kori Robin Hoodként tartották számon, mivel a nagy gazdasági válság idején sokak számára az ingyenkonyhája biztosította az egyetlen napi étkezést, vagyona egy részét pedig jótékony célra használta fel.

A tanárverő

Alphonse Gabriel Capone 1899. január 17-én született Brooklynban, egy nápolyi bevándorló család kilenc gyermeke közül negyedikként. Bár az ifjú Al szerető családban nőtt fel, már az iskolában is komoly gondok voltak a magatartásával. A katolikus iskolába járó fiú már 14 éves korában kénytelen volt befejezni tanulmányait, miután egyik tanárnőjének bántalmazása után kicsapták az iskolából.

Al ezután szinte bármilyen munkát elvállalt: volt többek között édességboltban eladó és lőszergyári alkalmazott, de bowling pályán is dolgozott, egy kocsmában pedig csaposként tevékenykedett.

Az arcán lévő sebhelyet – amelyről becenevét is kapta – itt szerezte egy verekedés során. Időközben egyre közelebb került a szervezett bűnözéshez. Megismerkedett a székhelyét nem sokkal később Chicagóba áttevő maffiavezérrel, Johnny Torrióval, aki magával vitte a „szeles városba” az immár nős, de még mindig csak húszas évei elején járó fiút.

Az addig elsősorban a szerencsejátékban és prostitúcióban utazó szervezett bűnözők számára éppen ezekben az években köszöntött be a kánaán: az 1919-ben ratifikált és 1920. január 16-án életbe lépett 18. alkotmánykiegészítés, valamint az azt konkretizáló, 1919 októberében elfogadott Volstead-törvény az Egyesült Államok egész területén megtiltotta az alkoholos italok előállítását, forgalmazását és behozatalát.

Bár a törvényt módosították, a lakosság mentalitását és szokásait nem tudták megváltoztatni. Emberek milliói jutottak illegális úton sörhöz, borhoz, ginhez és whiskyhez. Semmi sem állíthatta meg a szeszcsempészet villámgyors terjedését. Az alkoholcsempészet Észak-Amerika legkifizetődőbb üzletévé vált.

Villámgyors karrier

Chicago az alvilág fellegvára lett. A városban a mindenre kiterjedő korrupciós botrányok már a szesztilalom bevezetése előtt is hosszú ideje mérgezték a közéletet, az amerikaiak józan életvitelre való áttérésének reményében meghozott Volstead-törvény következményei pedig tovább súlyosbították a helyzetet.

Bírók, újságírók és köztisztviselők tucatjai kezdtek el gengsztereknek dolgozni, az illegális alkohollal megpakolt teherautókat pedig sok esetben rendőrségi alakulatok kísérték. A város rivális bandák játékterévé vált.

Miután Al Capone segítségével eltette láb alól a chicagói alvilág addigi vezérét, az alkoholbiznisztől ódzkodó „Big Jim” Colosimót, Johnny Torrio a város szervezett bűnözői hálózatának egyik vezetője lett. A zseniális szervezői vénával megáldott Torrio szinte azonnal maga mellé vette segítőként a törtető Caponét.

Az üzlet pedig beindult. A gengszterek rendkívül finom módszerekkel operáltak. Ha a bártulajdonosok nem tőlük vettek sört, vagy ha nem fizettek védelmi pénzt, előbb figyelmeztették őket, majd ha ez nem bizonyult elég hatásosnak, másodszorra már lerombolták a helyiséget, majd hitelt adtak annak felújítására. Torrio leszabályozott rendszerében mindenki csak egyfajta feladat ellátásával volt megbízva, így könnyen elkerülhető volt, hogy a struktúra átláthatatlanná váljon.

Bár Torriónak egy időre sikerült megbékéltetni a városi bandákat, a fegyvernyugvás tiszavirág-életűnek bizonyult. Az ellentétek egyre élesebben törtek a felszínre, mígnem Capone megbízására egykori New York-i főnöke, Frankie Yale és emberei 1924 novemberében saját virágkereskedésében végeztek a város északi részét uraló ír maffiavezérrel, Dean O’Banionnal.

A Vincent Drucci, Earl „Hymie” Weiss és George „Bugs” Moran vezetésével újjászerveződött csoport néhány hónappal később azonban megbosszulta a „főnök” halálát. Bár 1925 januárjában az éppen vásárlásból hazatérő Torrióba több golyót is beleeresztettek, csodával határos módon túlélte a merényletkísérletet. Heteket töltött súlyos sérülésekkel a kórházban, ahol meggyőzték, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat a visszavonulásra. Eljött Al Capone ideje.

Elmérgesedő bandaháború

A mentora szerepét átvevő olasz–amerikai fiatalember Torrióhoz hasonlóan szorosan a kezében tartotta a gyeplőt: jó üzletemberként 25 könyvelővel dolgozott, és a chicagói alvilág legjobb fegyvereseit fogadta fel maga mellé. Bár a sajtó oldalakon keresztül taglalta gonosztetteit, a makulátlan üzletember pózában tetszelgő Capone egyre nagyobb népszerűségre tett szert.

Moran és Weiss bandája azonban egyre nagyobb erőket mozgósított, hogy eltegye Caponét láb alól, aki válaszul kegyetlenül meggyilkoltatta vélt vagy valós ellenségeit. Capone emberei 1926 áprilisában egy leszámolás során William H. McSwiggint, Illinois állam egyik legjobb ügyészét is megölték. A brutális gyilkosság az egész amerikai közvéleményt megdöbbentette, a szövetségi döntéshozók pedig megrémültek attól, hogy egy állami hivatalnok is a bandák közötti háborúskodás áldozatává vált.

Capone a kedélyek lecsillapítása érdekében még abban az évben összehozott egy találkozót a chicagói alvilág vezetőivel. A megbeszélés eredményesnek bizonyult, az északiak azonban továbbra is háborúban álltak Caponéval. Többször is megkísérelték meggyilkolni a Brooklynból származó maffiavezért, ám nem jártak sikerrel, Capone emberei pedig 1926-27-ben a rivális banda két vezetőjét, Vincent Druccit és Earl „Hymie” Weisst is megölték.

Bár az új északi vezető, George Moran és Capone egy időre békét kötöttek egymással, hamarosan könyörtelen harc bontakozott ki közöttük. Moran több, Capone gyámsága alatt álló lokált is a levegőbe repített, és még a rivális maffiavezér egy italszállító hajóját is kifosztotta. Bár Capone nem maradt adós a válasszal, az igazi visszavágást 1929-re tartogatta.

A Valentin-napi mészárlás

Az események csúcspontja az 1929. február 14-én lezajlott ún. Valentin-napi mészárlás volt. Bár az akció pontos háttere, és az elkövetők kiléte még manapság is vita tárgyát képezi, a korabeli közvélemény biztosra vette – amit azóta a kutatók többsége is oszt –, hogy a vérengzés mögött Al Capone bandája állt.

Az egyik legvalószínűbb elmélet szerint Capone bandájának egyik tagjával, a bokszolóként is ismert Jack McGurnnel tervelte ki a leszámolást. Az akcióba bevonták McGurn egyik emberét, Danny Stantont, aki – azt színlelve, hogy elege lett a Capone-féle brigádból – fülest adott Moran egyik bérgyilkosának Al Capone egyik Saint Louisba tartó italszállítmányáról. Miután rajtaütöttek a rakományon – megbizonyosodva ezzel arról, hogy Stanton valóban igazat beszélt –, már Moran is elkezdett érdeklődni a tékozló fiú iránt. A maffiavezér ezután egyre több szállítmányról kapott fülest, míg egy napon Stanton egy hatalmas rajtaütés lehetőségével állt elő. Moran besétált a csapdába.

Valentin-nap reggelén Moran öt embere mellett egy, a bandához köthető, de csak külső tagnak tekinthető optikus, valamint egy autószerelő is az északi banda North Clark Street 2122-nél található raktárépületéhez tartott, hogy megkaparintsa egy csempészett alkohollal megpakolt teherautó rakományát. A küldetés ugyanolyan simának ígérkezett, mint az összes többi. A gyilkosok azonban egy szemben lévő lakásból várták a megfelelő alkalmat.

A hét férfi már a raktárban volt, amikor hirtelen két egyenruhás rendőr lépett be a helyiségbe. A rendőrök falhoz állították, majd lefegyverezték a bűnözőket. A raktárban nem sokkal később két, hosszú köpenyt viselő férfi is megjelent, akik géppisztolyaikkal azonnal tüzet nyitottak a banda tagjaira. Másodpercekkel később hét holttest feküdt a padlón.

A két civilnek öltözött férfi ezután otthagyta a fegyvereket, a két egyenruhás pedig – saját fegyvereiket rájuk szegezve – kivezette őket az épületből. A zseniális trükk bevált. A szemtanúk csak annyit láttak, hogy a rendőrök elvezetnek két gyanús alakot a helyszínről. Fogalmuk sem volt, hogy mindannyian ugyanannak a bandának a tagjai.

Egy legenda bukása

Capone emberei azonban – ha valóban ők voltak a tettesek – elkövettek egy nagy hibát. Bár azt hitték, hogy Moran is a helyszínen tartózkodik, ő nem volt jelen a vérengzésnél. Valószínűleg a hasonló termetű Albert Weishankről gondolhatták azt, hogy a bandavezér.

Még ennél is nagyobb probléma volt azonban, hogy a gyilkosság Egyesült Államok-szerte felháborodást keltett, és bár napról napra új pletykák keltek szárnyra azzal kapcsolatban, hogy ki is állhat a vérengzés mögött, a legtöbben Al Caponéra tippeltek. A hírhedt gengszter cinikusan azzal mentette ki magát, hogy éppen Miami Beachen nyaralt. Morannek nem voltak kételyei a gyilkosok kilétével kapcsolatban. „Csak Capone képes így ölni” – mondta nem sokkal a vérengzést követően.

Caponét nem sokkal később letartóztatták fegyverbirtoklásért. Bár az akciót valószínűleg saját maga rendezte meg, hogy a börtönben töltött időszak alatt lecsillapodjanak a kedélyek körülötte, egyre többen kívánták hosszú időre börtönbe küldeni a gengsztert.

Capone egy ideig jótékonysággal és egy ingyenkonyha létesítésével próbált javítani renoméján, ám sorsát nem kerülhette el. 1932-ben adócsalásért lecsukták, 1934-ben pedig a hírhedt Alcatraz börtönbe szállították.

Bár jó magaviselete miatt már a 30-as évek végén szabadulhatott, elhanyagolt szifilisze miatt egyre inkább egy emberi roncs benyomását keltette. Az élete végén már egy 12 éves gyerek értelmi szintjén álló egykori ravasz gengszter végül 1947 januárjáig húzta, amikor egy agyvérzés szövődményeiből már nem épült fel.