Al Capone milliókat bukhatott a szifilisze miatt
A legendák szerint a hírhedt gengszter, Al Capone utolsó éveit annak a kincsnek a keresésével töltötte, amit saját kezűleg ásott el valahol Floridában. A „Sebhelyesarcú” végül nem bukkant elföldelt ládája nyomára, így talán soha nem tudjuk meg, hogy tulajdonképpen pontosan mekkora vagyon felett rendelkezett élete során.
Örömlányokból és alkoholból épített birodalom
Hatalma csúcsán Al Capone több mint 600 gengszternek volt a kenyéradó gazdája. Vagyonának pontos mértéke máig vitatott, de a szakértők nagy része 100 millió dollárra teszi, amely a mai értéken számolva úgy másfél milliárd dollárt tenne ki. Ekkora vagyont összegyűjteni a nagy gazdasági világválság idején megsüvegelendő teljesítmény volt.
Capone az 1920-as években emelkedett a gazdagok közé, amikor a chicagói szervezett bűnözés „főnökévé” emelkedett. Az Outfit névre hallgató szervezete a prostitúciótól kezdve az illegális alkohol eladásáig bezárólag számos törvénybe ütköző tevékenységgel foglalkozott és óriási bevételre tett szert.
A jövedelmező vállalkozás fejeként Al Capone nem nagyon aggódott a pénz miatt. A takarékoskodás távol állt tőle, fényűző chicagói otthona mellé vásárolt egyet Floridában is, nem beszélve a pazar szállodai lakosztályokról.
Al Capone New York utcáin nőtt fel és a helyi bandák közötti harcokban edződött. Felemelkedése 1919-ben kezdődött, amikor Johnny Torrio meghívására James „Big Jim” Colosimónak kezdett dolgozni Chicagóban.
Mint Colosimo bordélyházának kidobója, Al Capone közeli kapcsolatba került számos könnyűvérű nővel, amelynek folytán szifiliszt kapott. A fertőzést nem kezelték ki, amely évekkel később jelentősen hozzájárult Al Capone mentális képességeinek romlásához és súlyos pénzügyi problémák forrása lett.
1925-ben Al Capone még nem a szifilisz mellékhatásaival, hanem sokkal inkább birodalma kiépítésével foglalkozott. Capone 26 éves volt, amikor Torrio visszavonult és átadta a fiatal, heves természetű titánnak az Outfit irányítását. A profit szárnyalni kezdett.
Vegyük például az Illinois államban Cicero városában működött Hawthorne Smoke Shop nevezetű „intézményt”, amely papíron dohányértékesítésből tartotta fenn magát, de párhuzamosan kaszinót is üzemeltettek az üzletben. 1924-ben a könyvelés 300 ezer dollár nettó bevételt mutatott, ez a mai összegben több mint 3 millió dollárnak felelt meg. Miközben a Harlem Inn nevezetű bordélyház 230 ezer dollárt hozott évente.
Al Capone így nyilatkozott illegális tevékenységéről: „Megszegtem az alkoholtilalom törvényeit? Bizonyára, de ki az, aki nem? (…) Egy valami rosszabb a szélhámosnál, mégpedig a szélhámos zsíros politikai pozícióban, aki azt teteti, hogy betartatja a törvényeket.”
Capone, hasonlatosan az általa idézett politikusokhoz, kaszinókat és bordélyházakat üzemeltetett, amely természetesen illegális vagyonszerzésnek minősült. Az intézmények persze készpénzes alapon működtek, és csak a legális úton megszerzett jövedelmet, mint például a dohányeladásból befolyókat vallották be.
A kormány úgy becsülte, az Outfit bevétele az alkoholos italok csempészetéből elérte az évi 50 millió dollárt, 25 millió folyt be szerencsejátékból és 10 millió a drogkereskedelemből, valamint a prostitúcióból. Nem véletlen, hogy kéz-kezet mos alapon, ezek a jól jövedelmező tevékenységek évekig érinthetetlenek voltak a törvény számára.
Az elásott széf legendája
Mindenki előtt köztudott volt, hogy Capone whiskyje Kanadából érkezik Michiganbe, illetve New Yorkból, Frankie Yale közreműködésével, aki korábban Al Caponét mentorálta Brooklynban.
A Detroit-folyó területét a hírhedt Purple Gang tartotta ellenőrzése alatt. Télvíz idején a bandatagok speciális, könnyű, de erős motorral felszerelt, „whisky sixnek” nevezett illegális italokkal megpakolt Buickokkal keltek át a befagyott folyón. Az alkoholtilalom ideje alatt az USA-ban forgalmazott illegális alkoholos italok 75 százaléka Detroitból jutott el a fogyasztókhoz az ellátó hálózat egyik fő haszonélvezőjének, Al Caponénak legnagyobb örömére.
A sofőröket gyakorta elrabolták a rivális bandák, és a hatóságok ügynökeit is ki kellett valahogy kerülni. Más szóval a csempészeket vagy kirabolták, vagy megölték, vagy letartóztatták. Capone egyik csempésze később úgy emlékezett vissza a Michigan-tó homokdűnéire Gary és Michigan City között, mint a csempészútvonal legnehezebb szakaszára. A legendák szerint a szemfüles kereső a homokos talajban mind a mai napig egy halom whiskyre lelhet, amelyet a csempészek a rivális bandák, illetve a hatóság emberei elől rejtettek a homokba csaknem egy évszázaddal korábban.
Capone bizonyára dühös lett volna, ha tudomást szerez az elásott alkohol valós mértékéről, de abban az időben annyit keresett, hogy nem nagyon izgatta a veszteség. Az elásott pénz akkor lett érdekes számára, miután mentális képességei a börtönévek folyamán romlani kezdtek.
Capone bátyjának, Ralph-nak elárulta, hogy képletesen egy zsák pénzt ásott el valahol, de nem emlékezett a helyszínre. Ralph visszaemlékezései szerint „szánalmas, tehetetlen arckifejezés ült ki az arcára” és a következőket mondta: „Nem tudom, hol lehet. Nem tudom hol a kib….ott életben lehet.” Majd így lamentált: „Egy csomó bankban helyeztem el a pénzt és a széfek kulcsait a bankok neveivel felcímkézve egy masszív dobozba raktam, de amikor kiástam azon a helyen, ahová korábban eltemettem, nem találtam. Aztán azt gondoltam, hogy egy másik helyen ástam el, de ott sem találtam.”
Capone elárulta, hogy akkora összegről volt szó, amelyből generációk vígan éldegéltek volna, majd miután befejezte történetét, Ralph szerint a sebhelyes arcú gengszter könnyekben tört ki.
Nem csak láda, de titkos pince is
Eléggé ironikus módon Al Caponét pont a vagyona nullázta le egészségileg. Soha egyetlen adóbevallási ívet nem töltött ki, mondván, hogy neki nincs adóköteles jövedelme. Az adóhivatal ezt másképp gondolta és egy nagyobb átvilágítás után kiderült, hogy milliós tételekről nem számolt el feléjük, így 22 rendbeli adócsalás miatt állították bíróság elé.
Capone 1,5 milliárd dolláros vagyona eltörpül a mexikói drogbáró, a Sinaloa-kartell nevű bűnszervezet vezetője, Joaquín Guzmán 6 milliárd dolláros vagyonához képes, nem beszélve a kolumbiai drogcsászár, Pablo Escobar teljesítményéről, aki 100 milliárdot „gyűjtögetett” össze az évek során.
Ez is érdekelhet
Bár Capone nem válogatott az eszközökben, ha a pénz megszerzéséről volt szó, a kisemberek felé jótékony arcát mutatta. A nagy gazdasági világválság alatt ingyenkonyhát nyitott Chicagóban. De halála után az emberek nem erről, hanem titkos pincéjéről beszéltek, amely egy elhagyatott chicagói hotelben várta a modern kor kincskeresőit. A hotel alagsorában lévő helyiséget 1986-ban bontották ki, de nem sok öröme telt benne a nézőknek, a túlpörgött műsorvezetőről Geraldo Riveráról nem is beszélve. Miután a bulldózer áttörte a falakat, Rivera nem követhette a Tutanhamon fáraó sírját és vele együtt tengernyi kincset feltáró Howard Carter nyomát, a föld alatti helyiségben ugyanis nem voltak „csodás dolgok”, csupán pár elárvult, üres üveg.
Ha az egyik kincsekkel teletömöttnek vélt pince üres is volt, a kulccsal teli, legendák övezte láda még ma is valahol a földben pihen. Ki tudja, talán valaki egy nap csodás felfedezést tehet.