Hét nem mindennapi múmia

Lángoló fáraó, feláldozott inka szüzek, tbc-s magyarok, pislogó szicíliai, szőke hajú kínaiak, tartósított szovjet vezető és egy kisfiú, aki halála után is figyelte apját – hét különböző történet, amelyekben egy közös vonás van: mind különleges múmiákról szól.

A magyar kisfiú a halála után is figyel

Arányi Lajos, Magyarország első kórboncnoka 1862-ben veszítette el legkedvesebb gyermekét, a négy-öt esztendős Zolikát, akit nem tudott megmenteni a kor egyik leghalálosabb kórjától, a torokgyíktól.

Az 1848–1849-es szabadságharcban önkéntes orvosként is tevékenykedő férfi nem volt képes elengedni a kisfiát, ezért kétségbeesett lépésre szánta el magát.

Miután a modern patológia XIX. századi megteremtője értett az elhunytak bebalzsamozásához, hiszen többek között Ferenc József és Erzsébet királyné kislányát, az 1855-ben elhunyt Zsófiát, valamint gróf Széchenyi István testét is az ő szakértelme mentette meg az enyészettől, nagy bánatában ugyanezt az eljárást követte Zolikájával is.

A lényeges különbség: míg a császári pár gyermeke, illetve a legnagyobb magyar földi maradványai ma is zárt kriptában pihennek, a kórboncnok fia sohasem került sírba.

A test bebalzsamozása után a kórboncnok gyermekére csipkés nadrágot, mintás felsőruhát, valamint cipőcskét adott, bal kezére bőrkesztyűt húzott, hosszú szőke hajfürtjeit elrendezgette, és a dolgozószobájában az íróasztala melletti kis karosszékre ültette.

A kisfiú onnan „figyelte” apját egészen 1887-ig.

Arányi Lajos halálát követően az igen jó állapotban lévő gyermekmúmia az orvosi egyetem Patológiai Intézetébe került. Onnan a későbbi miniszterelnök, Antall József főigazgatósága idején szállították át a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárba. Azóta egy üvegbúra alatt várta, hogy újra felfedezzék – erre 2015-ben került sor.

Pislogó kislány

Rosalia Lombardo, az 1920-ban kétévesen, vérzéses tüdőgyulladás következtében elhunyt kislány teteme az egyik legjobb állapotban konzerválódott múmia a világon.

Ezért az egyik leghíresebb is azon nyolcezer holttest közül, amelyeknek társaságában alussza örök álmát az olaszországi Palermóban, a Kapucinus-kolostor katakombájában.

Az „alvó szépségnek” is nevezett, szőke göndör fürtös gyermek úgy néz ki, mintha békésen szunyókálna. Míg a katakombákban eltemetett szerzetesek a száraz klíma következtében természetes úton mumifikálódtak, Rosalia testét szándékosan őrizték meg az örökkévalóságnak.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt lány megtört apja ugyanis egy szicíliai mesterhez, bizonyos Alfredo Salafiához fordult, bebalzsamozást kérve tőle.

A mester egy speciális oldatot fecskendezett a kislány tetemébe, az anyag pedig tökéletesen működött: a formalin elpusztította a baktériumokat, a glicerin megóvta a testet a kiszáradástól, a szalicilsav pedig megölte a gombákat.

A városi legenda szerint az üvegkoporsóban pihenő kis Rosalia naponta többször is „pislog”, állítólag olykor annyira kinyitja a szemét, hogy teljesen látni lehet kék szemeit.

A kutatók optikai csalódásnak tekintik a rejtélyes jelenséget, amelyet az oldalsó ablakokon bejövő és a Nap járása szerint váltakozó fényviszonyok okoznak. A jelenség magyarázatához azt is tudni kell: a kislány szeme sohasem volt teljesen becsukva.

Befalazva a templomba

1994-ben Vác domonkos rendi templomának falán az egyik munkás repedésre lett figyelmes; amikor kalapáccsal megütögette, üreges hangot hallott.

Néhány csapást követően az egy téglányi vékonyságú fal megadta magát, és előbukkant egy lefelé vezető, sötét kőlépcső.

Amikor a plébánossal együtt lementek a titokzatos mélységbe, ott egy mennyezetig díszesen kifestett, koporsókkal teli kriptára bukkantak.

A koporsókban természetes módon mumifikálódott holttestek voltak, a kripta különleges mikroklímája ugyanis megőrizte az elhunytak ruházatát és egyéb, melléjük temetett értékeiket − a gyapjú zoknitól a főkötőkön és a rózsafüzéreken át a fejükre helyezett rozmaringból készült koszorúig.

A 265 múmia zömének csontjaiban – röntgensugaras vizsgálat segítségével – tuberkulózisra utaló nyomokat találtak, ez azonban nem meglepő, ugyanis a XVIII–XIX. században a tbc fehér pestisként söpört végig a kontinensen.

Az évszázados leletek nagyszerű lehetőséget biztosítanak egy olyan gyógyszertörzs kifejlesztésére, amellyel a tüdőbajban szenvedő betegek hatékonyan tudják felvenni a versenyt a gyilkos kórral szemben, ugyanis a váci múmiák csupán 35 százaléka halt meg a kórban.

Mivel nem volt védőoltás, a múmiák fennmaradó 65 százaléka genetikai ellenálló képességgel rendelkezett, amely hosszú távon megoldást jelenthet a tuberkulózis génterápiával történő gyógyításában.

Tutanhamon megégett teteme

1922. november 4-én az amatőr régész, Howard Carter egyik munkása váratlanul felfedezett egy lépcsősort a Királyok Völgyében. Mint néhány napon belül kiderült: a lépcsők annak a sírnak a bejáratához vezettek, amely több mint 2300 éven át őrizte a benne örök nyugalomra helyezett ifjú Tutanhamon fáraót és annak csodálatosan gazdag sírmellékleteit.

A tény, hogy érintetlen fáraósírt fedeztek fel, máig tartó Egyiptom-mániát indított el a világban.

Az aprólékosan dolgozó régészeknek három évükbe telt, amíg a bejárattól eljutottak a XVIII. dinasztia utolsó királyi szarkofágjának felnyitásáig, amely során nem a „megszokott” látvány fogadta őket: a fáraó teste mintha meg lett volna égve.

A vizsgálatok azóta kiderítették, hogy a múmiát a balzsamozók olyan fekete folyadékkal öntötték le, amely az oxigénnel és a vászonnal kémiai reakcióba lépve tulajdonképpen lángba borította a fiatalon elhunyt uralkodó testét.

Tutanhamon szívét kivájták, péniszét pedig derékszögű helyzetben mumifikálták, mindezek − egyes vélemények szerint − azért történtek, hogy a fáraó minél jobban hasonlítson Oziriszhez, az alvilág istenéhez, és megidézze annak újjáéledő erejét.

A fiatalon elhunyt, az ókorban néhány évtized alatt teljesen elfeledett uralkodóval kapcsolatban gyakran jelennek meg újabbnál újabb kutatási eredmények.

Eszerint a testvérházasságból született királynak „kapafogai” voltak, nőiesen kikerekedő csípőjével és dongalábával pedig kevés esélye lehetett arra, hogy szekérversenyen vegyen részt, mint azt korábban állították róla.

Hosszú orrú, szőkés kínaiak?

Az 1970-es és 1990-es évek között különös leletekre bukkantak a nyugat-kínai Tarim-medencében: több ásatás során Kr. e. 1800 és Kr. e. 100 közöttire datált, szőkés hajú, hosszú orrú múmiákat fedeztek fel.

A DNS-vizsgálatok többsége bebizonyította, hogy a múmiáknak egész Eurázsiából vannak rokonsági ágaik. Mindez azért keltett nagy feltűnést, ugyanis sokáig úgy tartották, hogy a nyugati világ és az ősi Kína közel 3 ezer évig külön fejlődött.

Állítólag Kr. e. 1000-ből származó kínai, valamint I. századi római források is említést tesznek egy indoeurópai nyelvet beszélő kaukázusi népcsoportról, amely a Távol-Keleten él.

Közéjük tartozhat az ujgur fővárosban látható loulani szépség, az a 3800 éves múmia, amelynek már külső vonásai is azt sejtetik, hogy nem volt kínai.

A régészeti felfedezés máig tartó politikai vitához vezetett: az európai arcvonású maradványokat egyaránt szeretnék maguknak tudni a kínaiak, akik szerint Hszincsiang (Ujgur Autonóm Régió) mindig is Kína elidegeníthetetlen része volt, ám így vannak ezzel a helyi ujgurok is, akik szintén saját őseiket tisztelik az eltemetettekben.

Alighanem egyik félnek sincs igaza: Hszincsiang ugyanis egy történelmi olvasztótégely volt, ahol Eurázsia minden jelentős népcsoportja és kultúrája megfordult egy időben.

Első lakói nyugat felől érkezhettek, ám bizonyosan nem az ujgurok ősei léptek erre a földre, ugyanis ők csak Kr. u. 842 körül jelenhettek meg a térségben.

Lenin, a múmia

A korabeli hivatalos jelentések szerint agyvérzésben (valójában inkább szifilisz következtében) elhunyt Lenin családtagjai egyszerű temetést terveztek, az első bolsevik diktátor politikai utódai azonban úgy döntöttek, hogy bebalzsamozzák és közszemlére bocsájtják a vezért.

Az első kétbalkezes boncnokoknak azonban nem sikerült a formalinos tartósítás, így a fából készült, ideiglenes mauzóleumban elhelyezett holtest már Lenin halála után hat nappal, 1924. január 27-én szürkülni kezdett.

Február végén már orrán is fekete foltok jelentek meg, szemürege pedig besüppedt. A sebtében felállított hullakonzerváló bizottság a külföldi hűtőszekrényekben látta a megoldást.

Március közepén a földszínű, gyűrött fülű Lenint – akinek bőrén már egyre több barnás folt éktelenkedett, kezei kékeszöld színűre változtak, és a bomló testből áradt a hullaszag – lejegelték.

Ezután egy ukrán anatómust halállal fenyegettek meg, ha nem talál megoldást a szovjet vezető „rendbehozatalára”. Az ekképp „megbízott” szakember eltávolította a belső szerveket, ecetsavval kiöblögette a testüregeket, a beesett szemet üvegszemre cserélte, a penészfoltokat letörölgette, majd pedig formalinfürdőbe áztatta a holttestet.

Két hónap alatt az egykori munkásmozgalmi vezetőből szalonképes múmia lett.

Az azóta márványból készült mauzóleumot, valamint üvegkoporsót kapott tetemet az eltelt 90 év óta minden egyes évben egy időre elzárják a nyilvánosság elől, és miután leveszik hátulgombolós öltönyét (amelyből tízévente újat kap), majd megismétlik a bizarr fürdőt.

Feláldozott inka gyermekek

Az Andok 6700 méteres magasságú zord és fagyos csúcsain három inka gyermek fél évezrede aludta örök álmát egészen 1999 márciusáig, amikor egy kutatócsapat rájuk nem lelt.

A chilei–argentin határon fekvő Llullaillaco vulkán fiataljait, a 10–15 év körüli két lányt és egy fiút egykoron a jó termésért, valamint a kedvező időjárásért ajánlhatták fel a felsőbb hatalmaknak.

A Capacocha néven ismert vallási emberáldozás részeként Cuzcóból elindulva több száz kilométert meneteltek az inkák, míg végre elérkeztek az Andok csúcsához, ahol kokalevéllel és kukoricasörrel elkábították a gyermekeket, majd egy gödörbe tették, ahol a fagy végzett velük.

A két kislány félévezreddel később is úgy néz ki, mintha mélyen aludna, a fiú azonban szörnyűbb halált halt.

Őt lepelbe csavarták, de olyan szorosan, hogy több bordája is kificamodott. A jelek szerint a „békés” fagyás helyett stresszhatás miatt hunyt el, halála előtt ugyanis hányt, és ment a hasa is.

Az inkák hite szerint egyébként csak a szép, egészséges, fizikailag is tökéletes, valamint szűz gyermekeket áldozhattak fel az isteneknek, a kiválasztást a szülők megtiszteltetésnek vették.

Úgy vélték, gyermekeik nem is haltak meg, hanem csatlakoztak az ősökhöz, és a hegycsúcsok ormai mögül kémlelték a többi inkát.