Hét meglepő tény a római nőkről
2019. december 16. 19:17 Múlt-kor
Korábban
A válás az apáknak kedvezett
A házasság felbontása gyors, könnyű és meglehetősen gyakori dolog volt az ókori Rómában. A házasság volt a társadalom olaja és ragasztója egyben, célja gyakran a politikai és egyéb, kevésbé személyes kapcsolatok építése volt.
Amikor egy házasság nem szolgálta már kellően a felek érdekét, azt rövid úton fel lehetett bontani.
Napjaink fejlett társadalmaival ellentétben a rómaiaknál nem volt jogi eleme a válásnak – ha a férj (vagy ritkább esetekben a feleség) kimondta, azzal gyakorlatilag meg is történt.
Az apák emellett lányuk nevében is kezdeményezhették annak válását férjétől – igen gyakori volt, hogy az apa megőrizte jogi hatalmát lánya felett azt követően is, hogy férjhez adta.
Ez a rendszer lehetővé tette, hogy az ara családja visszaszerezze a férjnek fizetett hozományt is, megőrizve a családi vagyont. A férjeknek egyetlen lehetősége volt ilyen esetben a fizetség megtartására – ha valamilyen úton bizonyítani tudták, hogy feleségük hűtlen volt.
A nőket vélhetően igen gyakran tartotta vissza a válás kezdeményezésétől az, hogy a római jog az apának kedvezett inkább a gyermekekkel kapcsolatos vitás esetekben.
A római nők valójában semmiféle jogokkal nem rendelkeztek gyermekeik felett, mivel az apai vérvonal mindenek feletti fontossággal bírt.
A válást követően a gyermekek legfeljebb akkor maradhattak édesanyjukkal, ha ez volt a kedvezőbb opció az apa számára.
Utóbbi esetre híres példa Augustus császár egyik lánya, az idősebb Julia és édesanyja, a császár második felesége, Scribonia esete.
Augustus a tisztán politikai okból létrejött frigyet már a gyermek születése után azonnal felbontotta, hogy elvehesse harmadik feleségét, Liviát.
Amikor később lázadó viselkedése miatt a császár száműzte Juliát, Scribonia önként lányával tartott Ventotene (római nevén Pandateria) szigetére.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje 13:13
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt 11:58
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban 11:13
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók 09:51
- Pinochet által megsemmisíttetett falfestményt restaurálnak Chilében 08:36
- Mégsem tévedett Ptolemaiosz: a Theta Eridani csillag története 07:32
- Szerencsehozó amulett lehetett a kilencszáz éves vaddisznóagyar 06:41
- Titkos lehallgatóközpont nyílt múzeumként a londoni Trent Parkban tegnap




















