A szoptatós dajkaság minden bizonnyal az emberiség második legősibb foglalkozása. Valójában már a fáraók gyermekeit is dajkák táplálták.

A szoptatós dajkaság minden bizonnyal az emberiség második legősibb foglalkozása. Valójában már a fáraók gyermekeit is dajkák táplálták, az uralkodói dajkát olyan becsben tartották, hogy saját gyermekeit a fáraók tejtestvéreként különleges tisztelet övezte. A történelem legrégebbről ránk maradt teljes törvénygyűjteményében Hammurapi babiloni király kitért a szoptatós dajkákra is: ha bebizonyosodott, hogy egy szoptatós dajkára bízott fiúgyermek meghalt, majd a dajka egy idegen gyereket csempészett a helyére, büntetésként levágták a mellét.

A görögök csecsemőit is gyakorta szolgák, rabszolgák szoptatták, akiket olykor még arra is felfogadtak, hogy kedvelt rabszolganők gyermekeit táplálják, így biztosítva a nő újbóli termékenységét. Platón ideális államában a tökéletes polgárok szüleiktől elválasztva, neveldékben cseperednek, ahol szoptatós dajkák táplálják őket. A tehetős rómaiak is rabszolgákat, legszívesebben görög asszonyokat alkalmaztak erre a feladatra, hogy a gyermekek az anyatejjel a kultúrát is magukba szívhassák... A széles körben elterjedt intézménynek azonban mind a görögök, mind a rómaiak között akadtak heves ellenzői: Arisztotelész, Plinius, Cicero, Tacitus vagy Plutarkhosz egyaránt attól tartott, hogy az gyengíti a család összetartó erejét, végső soron dekadenciához, a társadalom széthullásához vezet. Az így nevelt gyermek pedig először családjához, majd az államhoz lesz hűtlen, s nem teljesíti állampolgári kötelességeit.

A szoptatós dajkák a mohamedán kultúrában is fontos szerepet játszottak – a születésekor elárvult Mohamed is egy dajkának köszönhette életét. A Korán több helyen hangsúlyozza, hogy a csecsemőt élete első két évében anyatejjel táplálják. Amint az ókori Egyiptom, az iszlám is elismerte a szoptatós dajka és férje szerepét egy gyermek életében, és törvényei a vértestvérekéhez hasonlóan tiltották a tejtestvérek házasságát. Az európai tudományokra nagy hatással lévő perzsa Avicenna, illetve az Andalúziában élt zsidó filozófus, Maimonidész egyformán úgy tartotta jónak, ha a gyermeket két éves koráig szoptatják. Az inkvizíció elől Franciaországba menekülő spanyol zsidók aztán új hazájukban, például a híres a Montpellier-i Egyetemen terjesztették Arisztotelész, Avicenna és Maimonidész tanait.

A keresztény világban a keleti tudósok mellett egy sokkal nagyobb jelentőségű alak helyezte középpontba az anyaság és a mellről való táplálás életet adó szerepét. A XIII. század második felétől a Szűzanya egyre gyakrabban jelent meg a festményeken és a katedrálisok oltárképein Szoptató Madonnaként (Maria lactans). Noha az egyik keblét felfedő Szűz képe elsősorban teológiai jelentést hordozott, egy olyan korban, amelyben háborúk és a pestisjárványok miatt hatalmas tömegek haltak éhen, a kisdedet tápláló Szoptató Madonna látványa különleges szerepet kapott; hitet, reményt adhatott az éhezőknek.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. tél számában olvasható.