„Seregeinket a lőszergyárakban dolgozó nők mentették meg, és ők biztosították győzelmünket” – jelentette ki 1916 augusztusában Edwin Samuel Montagu brit hadianyag-gyártási miniszter. Bár az első világháborúból ekkor még több mint két év volt hátra, a politikus helyzetértékelése 1918 végén ugyanúgy megállta volna a helyét. A nagy háború az európaiak életében számos területen hozott hatalmas változást, de az egyik legnagyobb fordulat vitathatatlanul a nők társadalmi szerepének felértékelődése volt. A folyamatos csatározások időszakában ugyanis nekik kellett betölteniük a frontra távozott férjeik és fiaik után keletkezett űrt, vagyis tömegesen kényszerültek munkába állni. Ám míg egy katonakorú férfi egyetlen feladata az volt, hogy harcoljon, a nőktől továbbra is elvárták hagyományos kötelezettségeik, a háztartási munkák ellátását. S az is bebizonyosodott, hogy a „gyengébb nem” egy ennyire súlyos válsághelyzetben is képes helytállni.

Flört helyett szenvedés

Az első világháború során a nők nemcsak a hátországban, hanem a frontokon is állták a sarat. A háborús övezetekben tevékenykedő nővérek olykor saját életüket kockáztatva gondozták a sebesült, rokkant, gáztámadásban megsérült, amputáción átesett vagy az embertelen körülmények hatására megőrült katonákat. Előfordult ugyanis, hogy egy-egy célt tévesztett lövedék a tábori kórházat találta el.

Bár kezdetben a nővérek többsége romantikus képet alakított ki a betegápolásról, később rá kellett döbbenniük, hogy a sebesültek gondozása nem a jól fésült katonákkal való flörtölésről és a betegekkel való sétálgatásról szól. A valóság rémisztő volt, az ápolónők azonban a feleségük vagy anyjuk után kiáltozó, vizelet- és izzadságszagú katonák mellett is mindvégig kitartottak. Hősiességük, önfeláldozó viselkedésük jelképe azonban különös módon egy olyan nővér tragikus sorsa lett, aki valójában nem is betegápolóként vált ismerté.

Az előkelő angol családba születő Edith Cavell egy londoni nővérképző iskola elvégzése után, az 1900-as évek elején Brüsszelben kezdett el dolgozni, ahol megalapította a L’ Infirmière (Az ápolónő) című folyóiratot.

Néhány hónappal azután, hogy Németország megszállta Belgiumot, Cavell 1914 novemberében háború elől menekülő férfiakat kezdett el bújtatni. Arisztokrata barátja, Réginald de Croÿ herceg kastélyában hamis dokumentumokat készítettek a bujdosóknak, majd brüsszeli lakásokban rejtették el őket. A – főként brit, valamint belga és francia – katonákat és katonakorú, sorköteles fiatalokat ezután átsegítették a semleges Hollandiába, ahol már nem kellett félniük a behívástól. Az irathamisítók tevékenységét azonban hamarosan leleplezték.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. ősz különszám számában olvasható.