Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek
2018. október 31. 19:11 Múlt-kor
Korábban
Annabelle (2014)
A 2014-es, egy démoni megszállásnak köszönhetően természetfeletti képességekkel bíró gonosz játékbabáról szóló film szintén egy Ed és Lorraine Warren által leírt esetet dolgoz fel. Beszámolójuk szerint az 1910-es évek népszerű rongybabája, a Raggedy Ann egyik példányát 1968-ban kapta ajándékba egy ápolónak tanuló nő.
A baba látszólag képes volt testhelyzetének megváltoztatására (amíg nem figyelt rá senki), továbbá ő és lakótársa is rejtélyes írott üzeneteket kezdtek felfedezni szerte a lakásban, miután a baba hozzájuk került – a „Segíts rajtam!”, „Segíts rajtunk!”, és hasonló tartalommal bíró üzenetek olyan papírra voltak írva, amilyet ők nem tartottak. Miután a baba elkezdett vérezni, valamint más szobákban feltűnni, mint ahol hagyták, a rémült nő médiumhoz fordult. A médium megállapította, hogy egy Annabelle Higgins nevű halott kislány szelleme tartja megszállva a babát, ezt követően a nő a Warren-házaspárt hívta segítségül.
A fiatal nőt terrorizáló Raggedy Ann-rongybaba igen kevéssé hasonlít a filmbéli fa öltöztetős babára. A valódi Annabelle-en nem látszik nyoma annak a gonosznak, amely irányíthatta, míg a film készítői szándékosan egy nyugtalanító külsejű babát választottak. „A látszat csal” – mondta Lorraine Warren a USA Today hírlapnak 2017-ben. „Nem az teszi félelmetessé a babát, ahogy kinéz, hanem az, amit beletöltöttek: a gonosz.”
A Warren-házaspár egyetértett a médiummal abban, hogy egy „nem emberi, jelenvaló lény” szállta meg a babát, és emberi testet keres magának. Meglocsolták szenteltvízzel, és elszállították saját (látogatható) „okkult múzeumukba” a Connecticut állambeli Monroe-ba, ahol egy üvegszekrényben található. A szekrényen egy tábla figyelmezteti a látogatókat, hogy semmiképpen ne nyúljanak az ártatlannak tűnő játékszerhez. „Van egy pap, aki rendszeresen eljön megáldani a múzeumot, beleértve Annabelle-t is” – mondta el Lorraine Warren. „Olyan imák ezek, amelyek megkötik az ördögöt – akár egy villanypásztor egy kutyát.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap