Hangját is elvette az arcát ért lövés, mégis visszatért a színpadra Gombaszögi Frida

Drámai szerepekben alakított a legjobban, de az igazi drámák a színházon kívül vártak rá: a század mindkét diktatúrája kirabolta, az egyik az életére is tört. A 131 évvel ezelőtt, 1890. december 9-én született, tehetséges és gyönyörű színésznő életét a politikai elit álnoksága és az őrült rajongók szerelme is megkeserítette.

Rivaldafény és sötét fellegek

Az öt Grün-lányból négy a színpad segítségével próbált kitörni a szegénységből. Állítólag Heltai Jenő a színészi babérokra törő testvérekről mintázta a Tündérlaki lányok című vígjátékát. A Gombaszögi nevet felvett Frida vált a legsikeresebbé, ám rengeteg pletyka keringett róla: híres művészek és magasrangú politikusok szeretőjének tartották, a bulvárlapok Puccinit és IV. Károlyt is csodálói sorában sejtették.

Már fiatalon felfedezték, és szinte kezdettől fogva nagy szerepeket bíztak rá. Miután elvégezte a Színművészeti Akadémiát, 1909-től a Magyar Színház, majd huzamosabb ideig – 1916 és 1933 között– a Vígszínház tagja volt. Drámai szerepekben tartották a legjobbnak, és a lélekábrázolásban méltatták leginkább tehetségét. A magyar színpad első modern színésznőjeként tartották számon. Legendás alakításainak, emlékezetes színpadi jelenléteinek sora végeláthatatlan.

Kosztolányi Dezső – Stella Adorján a Film, Színház, Muzsika 1966-os számában írt cikke szerint – Csehov Ványa bácsijában nyújtott alakításáért a következő méltató szavakkal jellemezte őt: „Lelket adott az élethez, a lírához lírát, egy mozdulatot vagy egy mosolyt, vagy egy fáradt taglejtést a betűhöz a maga gazdagságából.”

Ha a színpadon élte volna le az életét, akkor is gazdag életutat tudhatott volna magáénak. Egy hatalmas sajtóvállalat zsidó származású örököseként a 20. századi Magyarországon azonban esélye sem volt a nyugodt polgári mindennapokra. Magánélete olyan drámai szerepekbe sodorta, amelyhez foghatókat a legjobb tollú forgatókönyvírók sem álmodhattak volna neki. 

Még mielőtt a politikai élet torz szüleményei megkeserítették volna mindennapjait, egy személyes tragédia is érte. Egy fiatal rajongója az őrületig üldözte szerelmével, megszállottsága odáig fajult, hogy rálőtt Gombaszögire, majd utána magával is végzett.

A golyó átszakította a színésznő arcát és megsebezte a nyelvét. Az ország egyik legkedveltebb hangja egy időre teljesen elnémult. Nem sokan bíztak benne, hogy valaha még színpadra állhat, talán ő maga sem. Hüttl Tivadar híres sebészprofesszor és László Ernő kozmetikus-bőrgyógyász azonban csodát műveltek: Gombaszögi Frida visszakapta az arcát és a hangját, a közönség pedig visszakapta szeretett színészét.

Életében nagy fordulatot hozott 1922-ben Miklós Andorral kötött házassága. Az Est-lapok (Az Est, Pesti Napló, Magyarország) és több kiadóvállalat tulajdonosa mellett biztos anyagi háttérre lelt, férje 1933-as halála után pedig hatalmas vagyont örökölt. Ekkor visszavonult a színpadtól, s az Athaeneum Kiadó elnök igazgatója lett.

Örökségétől először 1939-ben fosztotta meg a magyar állam, majd hosszas pereskedés után 1948-ban is elvesztett mindent, amit korábban magáénak mondhatott. 

Az örökösnő

Miklós Andor birodalma az ország legnagyobb újságkonszernjéből, Az Est Lapkiadó Részvénytársaságból, a legnagyobb nyomdaüzemből és a legtekintélyesebb könyvkiadó vállalatból, az Athenaeum Rt.-ből állt össze.

A hatalmas vagyon és az ezzal járó befolyás – amely ráadásul a sajtóra, a kor legerősebb véleményformáló intézményére épült – ártott a mindenkori politikai hatalomnak, főként azért, mert a szabad véleménynyilvánításban saját propagandájának gyengítését látta.

A Horthy-korszak, a második világháború utáni koalíciós időszak és a Rákosi-korszak országvezetői sem engedték az őt megillető tulajdonhoz. A „sajtócézár” Miklós Andor után maradt Est-lapok és a nyomdák akkora vagyont képeztek, hogy azt egyik hatalom sem akarta kiengedni a kezéből.

1938 elejétől egyre gyakoribbak lettek a baloldali és liberális lapok elleni támadások. A Horthy-érában a vállalat a „zsidó kapitalizmust” testesítette meg. Próbálták ellehetetleníteni, végül „adótartozás” címén szerezték meg. Teleki Pál miniszterelnök támogatásával és Reményi-Schneller pénzügyminiszter levezénylésével az állam „megmentette” az eladósodott vállalatot. Az Est pedig 1939. november 17-én megszűnt.

Gombaszögi Frida zsidó származása miatt színpadra sem állhatott a következő években. 1944 tavasza és 1945 januárja között Hachspacher Ilona erdélyi menekült szerepét „alakította", azaz eltitkolta személyazonosságát és hamis papírokkal bujkált a nyilasok elől. Megmenekülésében a barátok, de az első férje, Rajnai Gábor színész is segítségére volt.

A háború alatt mindene odalett, megmaradt papírgyára porig égett, lakását kirabolták, a ház bombatalálatot kapott. Ő azonban sokakkal ellentétben megmenekült. Hosszú pereskedés indult meg a Magyar Államkincstár ellen az Athenaeum visszaszerzése érdekében. Gombaszögi arra hivatkozott, hogy a kötött szerződés kizsákmányoló ügylet volt, másrészt kényszer hatása alatt írta alá.

A kommunista propagandalapok nem kímélték, ők nem a zsidó üldözöttet látták benne, hanem a „tőkést”. Még a halott Miklós Andor ellen is folytattak nyomozást egy feljelentés alapján, amelyet nyilván nem véletlenül időzítettek a bírósági tárgyalás idejére. A vád szerint Miklós Andor 25 évig „fasiszta szellemben” irányította lapjait. Ezt a vádat végül rövid időn belül ejtették és a nyomozást lezárták.

Nem volt ilyen gyors az eljárás Gombaszögi esetében. Miklós Andorné, az Athenaeum és a Magyar Kincstár közötti per folytatódott, született ítélet az özvegy javára, de a folyamatos fellebbezések miatt mindig újra kellett tárgyalni az ügyet, amelyet végül az államosítási törvény zárt le.

Ekkoriban Gombaszögi Amerikában tartózkodott, Irén húgánál töltött el egy fél évet, sokak megdöbbenésére azonban hazatért, pedig ekkor már jól tudta, semmit sem fog visszakapni örökségéből. 1945-től újra szerepelt színpadon, a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban játszott. Az 1950-es évek elején azonban Budapestet is el kellett hagynia és csak vidéki társulatoknál léphetett fel. Amikor kérvényezte a fővárosba való visszatérését, kérését elutasították.

A Népművelési Minisztérium színházi főosztálya indoklásában azt írta, hogy „Gombaszögi nem nagy tehetségű, kiöregedett színésznő. […] Gombaszögi Frida egyébként az Est lapok egykori vezetőjének özvegye, elhelyezését már csak ezért sem tartjuk fontosnak.” Egy év múlva térhetett vissza Budapestre, 1953-tól 1961-ig ismét a Nemzeti Színház művésze volt, de már csak apróbb szerepekben játszott. 1961 nyarán, 71 éves korában érte a halál.