Furcsa vágyak, nagy félelmek: a pica története a kora újkorban

A pica – vagyis a nem ehető anyagok iránti kényszeres vágy – a 17. században komoly aggodalmat keltett a férjekben és az orvosokban egyaránt. A szénre, földre és hamura vágyakozó asszonyok kívánságainak sokszor ugyanis nem csupán házastársaik, de orvosaik sem feltétlen tudtak érdemi segítséget nyújtani.

Egy orvosi eset Oxfordshire-ből

1650-ben Thomas Willis sürgős hívásra érkezett az oxfordshire-i Falkam-házba. A húsz év körüli, jó családból származó Falkam asszony hat hónapos terhes volt, amikor súlyos láz döntötte le a lábáról. Az orvos szerencsére gyorsan rájött, hogy a nő valószínűleg valamilyen főzetlen folyadékot – talán ecetet – nyelt le, ami ellenreakciót váltott ki a testéből. Willis megoldásként hánytatót írt fel és megtiltotta a családnak, hogy eleget tegyenek az asszony furcsa étkezési igényeinek. Habár ezzel a Falkam család problémája megoldódott, esetük bizonyítja, hogy a várandósság sokszor az újkorban is együttjárt a nem ehető anyagok iránti csillapíthatatlan vággyal.

Mit jelentett a pica a kora újkorban?

A pica fogalma meglepően keveset változott az évszázadok során. Ma az Amerikai Pszichiátriai Társaság a nem tápláló anyagok huzamosabb idejű fogyasztásaként határozza meg a szót. Habár a pica ezen tulajdonságát már az újkorban is felismerték, a többséget mégis rémülettel töltötte el, amikor várandós feleségük hamut, földet vagy nyers gabonát kívánt. Nicholas Culpeper 1651-ben például az evészavart „romlott” és „gonosz étvágyként” jellemezte, hozzátéve, hogy a pica „a nők sajátos betegsége”, mivel – állítása szerint – a nők „gyenge elméjűek és gyengék”.

Az ókori tekintélyekre – Hippokratészra és Galenoszra – hivatkozva a kora újkori orvosok úgy vélték, hogy a picát a menstruáció hiánya miatt bennragadó vér áramlása okozza. Jacques Guillemeau 1612-ben úgy fogalmazott: a terhes nők különféle rossz nedvekkel vannak tele, amelyek befolyásolják, hogy mire vágynak.

Kannibalizmus és orvosi pánik

Nem segítette a betegségben szenvedő nők helyzetét, hogy a korban a furcsa anyagok iránti sóvárgást előszeretettel hozták kapcsolatba az erkölcsi gyengeséggel. A Golden Practice of Physick (1664) a picát ördögi étvágynak nevezte, és olyan eseteket említett, ahol a szenvedők vadállatként viselkedtek és beleharaptak egymásba. Culpeper egy különösen nyugtalanító történetet is közölt egy nőről, aki a férje húsára vágyott, majd megölte és megette. Bár hasonló történetek más szerzőknél is felbukkannak, nincs bizonyíték arra, hogy valódi eseteken alapultak volna. Ezek inkább egy szélesebb körű orvosi és kulturális erkölcsi pánik részei lehettek.

Valós nők, valós szenvedés

A fennmaradt esetleírások alapján a pica valóban létező jelenség volt, és az olyan orvosok, mint Willis, gyakran empátiával kezelték betegeiket. Az orvosi szövegek hangneme azonban elárulja, mennyire nyugtalanították a kora újkori társadalom férfi tagjait a terhességgel járó mellékhatások.