Férjénél is sokoldalúbb életet élt Charles Lindbergh felesége

Anne Morrow Lindbergh – az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő Charles Lindbergh felesége – férje mellett maga is a repülés szerelmese lett, képzett pilótává és rádiókezelővé vált, mindemellett pedig környezetvédő aktivista és rendkívül népszerű író is volt.

„Az első égi pár”

Anne Morrow és Charles Lindbergh első randevúja egy repülés volt a New York-i Long Island felett 1928-ban. A férfi nemrég tért vissza az Egyesült Államokba történelmi jelentőségű transzatlanti repülőútjáról, és abban a pillanatban talán a világ leghíresebb embere volt.

A pár még az előző évben ismerkedett össze Mexikóvárosban, ahol Morrow édesapja volt az Egyesült Államok nagykövete. Lindbergh éppen latin-amerikai repülőkörúton volt, és felajánlotta, hogy felviszi a családot egy körre ötüléses utasrepülőjén.

„Hirtelen a felemelkedés igazi érzése fogott el – egy nagy felhajtóerő, mint egy madár, mint amikor az ember álmaiban repül – rétegekben szárnyaltunk. Az a felhajtóerő, amelytől az ember lélegzete is elállt – és megint ott volt!” – írta naplójában Morrow. „Addig nem leszek boldog, míg újra meg nem történik.”

Morrow és Lindbergh mindössze kétszer randevúzott ezután, mielőtt eljegyezték egymást. Három hónappal esküvőjüket követően Morrow megtette első szólórepülését, 1930-ban pedig ő lett az első amerikai nő, aki első osztályú siklórepülő-pilótaengedélyt szerzett.

Lindbergh és Morrow még abban az évben elrepültek Los Angelesből New Yorkba 14 óra 23 perc alatt, megdöntve a  transzkontinentális sebességrekordot.

Morrow egyszerre volt másodpilóta, rádiókezelő, navigátor – és hét hónapos terhes. Habár a repülőgép füstjétől az út során hányingert érzett, nem panaszkodhatott. „Ez csak azt bizonyította volna, hogy gyenge nő vagyok” – mondta később

A pár ezután Japánba is elrepült, ahol Morrow a rádiós kommunikáció távolsági rekordját állította fel. A média is felkapta a Lindbergh-házaspárt, „az első égi pár” jelzést osztva rájuk. Morrow saját jogán is elismert pilótává és íróvá vált, egész könyvsorozatot adott ki repülős kalandjaikról.

A Hallgasd! A szél című könyv egy 1933-as, tíz hónapon át tartó légi útfelmérés részleteiről számolt be, amelynek során New Yorkból Afrikába, majd onnan megállás nélkül, 16 órán keresztül Dél-Amerikába repültek, hogy felmérjék az Atlanti-óceán feletti útvonalakat.

A New York Times könyvrovata azt írta a könyvről, „a technikai vívmányok feljegyzése, történelmi értékű feljegyzés, amely Anne Lindbergh kezei közt irodalommá válik.”

Tragédia, menekülés, kegyvesztettség

1934-ben Morrow volt az első nő, aki megkapta a National Geographic Hubbard-érmét, az összesen repült 40 000 mérföldért (74 000 kilométer).

A következő évben a Smith College nevű főiskola – ahol diplomáját szerezte – elnöke tiszteletbeli mesterdiplomát adományozott neki, mondván, „bizonyította a csodáló világ előtt a képzelet és a gyakorlati ügyesség, az érzékenység és az erő, a szerénység és a bátorság összeférhetőségét, főiskolája büszkeségét, országa dicsőségét.”

A házaspár tündérmeseszerű élete eddigre már sötét fordulatot vett. Az életük minden részletére kíváncsi média és közvélemény folyamatos figyelme tragikus csúcspontra ért 1932-ben, amikor csecsemő fiukat, ifjabb Charlest egy ismeretlen elrabolta és váltságdíjat követelt, majd végül megölte.

Az ügy körüli médiafigyelemre jellemző, hogy egy fényképész, akinek sikerült lefotóznia a baba holttestét, öt dollárért árulta a kép kópiáit.

A rivaldafényből kikívánkozó, gyászoló házaspár Angliába költözött. Európában újabb meghatározó fordulat következett: Charles Lindbergh valósággal beleszeretett a náci Németországba, amelyet jövő ideális társadalmának tartott.

Elfogadta a német vezetéstől kapott kitüntetést, és a második világháború kitörését követően hangosan ellenezte az Egyesült Államok hadba lépését.

Felesége is írt egy könyvet, amelyben az amerikai izolációs politika fenntartása mellett érvelt, és a fasizmust „a jövő megállíthatatlan hullámának” nevezte.

Az egykor rajongó közvélemény – s még Morrow édesanyja is – a Lindbergh-házaspár ellen fordult. Későbbi interjúkban és kiadott naplóiban Morrow megbánást fejezett ki az ekkoriban képviselt nézeteik miatt, egyúttal igyekezett hangsúlyozni, hogy azok leginkább férjéi voltak.

„A házasságom kinyújtott engem saját világomból, olyannyira megváltoztatott, hogy lehetetlen visszaváltoznom” – írta.

A saját útján

A második világháború utáni években Anne Morrow végül az írásban találta meg a békét. 1955-en jelent meg A tenger ajándéka című, nők életére reflektáló, esszészerű műve, amelyet széles körben ünnepeltek egyfajta feminista kiáltványként.

A könyv az amerikai Nemzeti Könyvdíj döntősei közé jutott, és 80 héten át uralta a bestseller-listákat – mintegy hárommillió példányban kelt el.

Saját élettapasztalata – egy irányító, parancsoló, gyakran kegyetlen férfival töltötte életét, akiről később kiderült, házasságon kívüli viszonyai által három eltitkolt családja is volt Európában – minden bizonnyal szerepet játszott e könyv tartalmában.

„A feladat nem csupán a Nő és a Karrier, a Nő és az Otthon, a Nő és a Függetlenség elemeiből áll” – írta. „Sokkal alapvetőbben: hogyan lehet egésznek maradni az élet megannyi figyelemelterelő hatása közepette, hogyan lehet megőrizni az egyensúlyt, bármilyen centrifugális erő húzna is el a középpontról, hogyan lehet erősnek maradni, bármilyen lökések is érkeznek a perifériáról, amelyek megrepesztenék a kerékagyat.”

Morrow 1970-ben tiszteletbeli doktori címe átvételére érkezett a Smith College-ra. A ceremónia során a vállára vette következő nagy ügyét: a környezetvédelmet.

A környezeti válság, mondta a hallgatóságnak, „lávafolyamként lopakodik felénk.” Arra biztatta a fiatal diákokat, keressenek megoldásokat arra a romlásra, amely hamarosan hatással lehet a körülöttük lévő idilli kampuszra is. A tendenciák megfordításához, mondta, „forradalomra lesz szükség”.

1979-ben, öt évvel férje halála után Anne Morrow Lindberghet is bevették a Nemzeti Repülési Hírességek Csarnokába.

Egy 1977-es interjúban egyik lánya így nyilatkozott róla: „Egyesek úgy gondolják, hogy anyám a 90 fontjával [41 kilogramm] valamiféle törékeny nő (…) Körülbelül annyira törékeny, mint egy acélgerenda.”

Anne Morrow mintegy 27 évvel élte túl férjét – 2001-ben bekövetkezett haláláig tovább foglalkozott az írással teljes visszavonultságban, connecticuti otthonában.