Felvirágoztatta Monacót Grace Kelly és Rainier herceg házassága

A monacói Albert herceg trónra lépése némileg váratlan eseménynek bizonyult a nemzetközi médiában gyakrabban szereplő brit királyi család visszafogott derűjén és fájdalmán szocializálódott nézők számára. A 2005. november 19-én megtartott ceremónia közben ugyanis nemcsak Caroline hercegnőnek, Albert nővérének, és a legfiatalabb testvérnek, Stéphanie-nak potyogtak a könnyei, de a hercegség új uralkodójának is törölgetnie kellett a szemét.

A komolytalannak tartott hercegség

Ez a helyzet persze nem is annyira meglepő, ha bekalkuláljuk, hogy Caroline, Stéphanie és Albert egy mediterrán uralkodó és egy hollywoodi filmsztár gyermekei. Kis túlzással akár azt is mondhatjuk, hogy a három testvér esetében mindkét irányból kódolt a hajlamuk az érzelmességre, s ebből a szempontból anyjuk, Grace Kelly és apjuk, Rainier herceg – látszólag – nagyon összeillett egymással.

Számos egyéb módon azonban különös és ellentmondásos párt alkottak ők, a törékeny, szőke mozisztár és a kissé tömzsi, koránál idősebbnek látszó herceg, akik menyegzője a kor egyik legmesésebb és legváratlanabb eseményének, „az évszázad esküvőjének” nyilváníttatott.

Ez a grandiózus megfogalmazás, melyet oly sokan és sokszor hangoztattak 1956-ban, házasságkötésük évében, valójában nem csupán az eseményt körüllengő tündérmesei hangulatot fejezte ki, hanem rátapintott arra a lényeges dologra is, hogy a 20. századi társadalmi változásokról igen sokat elmondott ez a jól dokumentált esemény. Igaz ugyan, hogy Rainier nagyapja, II. Lajos is színésznőt vett feleségül élete vége felé, de még az 1950-es évek közepén is inkább csak a mozik filmvásznain köttettek az efféle frigyek.

Ennek ellenére Grace és Rainier esküvője, és az azt övező hangulat bizonyos szempontból rendkívül logikus fordulatnak tekinthető. Ahhoz ugyanis, hogy egy színésznő és egy uralkodó házassága létrejöjjön és efféle pozitív érdeklődést váltson ki, az amerikai sztáripar felemelkedésére éppen úgy szükség volt, mint az európai uralkodódinasztiák politikai jelentőségének és társadalmi funkciójának megváltozására.

Ebben az esetben pedig mindehhez még hozzá kell adnunk a monacói uralkodócsalád speciális státuszát és a törpeállam fényének elhalványulását, mely a II. világháború után súlyos anyagi problémákat is okozott Monacónak. Az az általános tendencia, amely – Edgar Morin francia filozófus és szociológus szavaival élve – „királyokat csinált a sztárokból és sztárokat a királyokból” a 20. század közepére, rendkívül nagy szerepet játszott Grace Kelly hercegnévé válásában.

A hollywoodi filmszínészeknek ekkorra már az arisztokratákat megillető figyelem és bánásmód járt; az európai uralkodók jelentős része pedig semmilyen komolyan vehető politikai hatalommal nem rendelkezett. Mindez azt jelentette, hogy országuk és a világ közvéleménye velük együtt próbálta megtalálni helyüket a bulvárral erősen átitatott, egyre tömegesedő nemzetközi médiakultúrában.

Monaco abból a szempontból kétségtelenül kivétel volt, hogy az uralkodó politikai hatalmát csak kis mértékben csökkentette a törpeállam 1911-es átalakulása alkotmányos hercegséggé. Ám ez önmagában nem sokat segített abban, hogy Monaco ismét azzá a fényűző és felkapott luxusüdülővé váljon, mint amilyen a század elején volt. A hercegség vonzereje abban állt, hogy az elegánsak, nemesek és gazdagok gyűjtőhelyként működött, melynek hivatalos eseményeire – kissé fanyalogva – európai királyi családok tagjai is el-ellátogattak.

Az 1940-es évek végére viszont már egyértelmű volt: a 19. században ragadt Monaco eleve sokat vesztett régi csillogásából a megelőző évtizedekben, s a képet tovább rontotta, hogy a hercegséget előbb az olaszok, majd pedig a németek foglalták el a II. világháború alatt. A száz évvel korábban felépített kaszinó is veszteséges volt, s a luxus aurája nélkül a törpeállamnak – melyet a többi európai uralkodódinasztia sosem vett egészen komolyan – nem sok mindene maradt.

Új kihívások

Amikor III. Rainier igen fiatalon, még nem egészen 26 évesen trónra került, hatalmas feladattal állt tehát szemben. Nem volt pedig egyértelmű, hogy effajta felelősség szakad majd a nyakába, mivel a herceg II. Lajos törvénytelen lányának, Charlotte-nak a fia volt. Charlotte egy kabaré-énekesnő gyermekeként jött a világra, s apjának hivatalosan örökbe kellett fogadnia ahhoz, hogy a trón törvényes várományosává válhasson.

Rainier, aki szüleinek rossz házassága miatt meglehetősen kaotikus gyerekkort élt át, minden bizonnyal olyan nyugodt és törvényes családi életet szeretett volna, mely az örököst is biztosítja. Ez a vágy pedig összekapcsolódott azzal a céllal is, hogy Monaco újra a világ híres és keresett helyeinek élvonalába kerüljön. Az, hogy egy amerikai sztár jelenléte jót tenne a törpeállam megtépázott imázsának – állítólag – Aristotelész Onasszisznak jutott eszébe, akit Rainier rávett arra, hogy fektessen egy nagyobb összeget Monacóba.

Hogy Grace Kelly és Rainier találkozása ilyen szempontok alapján lett-e megszervezve, nem lehet tudni. A hivatalos verzió az, hogy a színésznő az 1955-ös Cannes-i filmfesztiválra érkezett Európába, s mivel a Paris Match egyik filmkritikusa szerette volna, ha Grace és a herceg közös fényképen szerepel, a színésznő meghívást kapott Monacóba is.

Ekkor találkoztak először, s bár azt nem tudhatjuk, mi zajlott le bennük, annyi bizonyos, hogy Grace Kelly Amerikába hazaérkezve köszönőlevelet küldött Rainiernek, s ezzel intenzív levelezés kezdődött meg közöttük. Az egyre szorosabb kapcsolatot mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1955 karácsonyát Rainier már a Kelly családnál töltötte.

A szülők – a kőművesből olimpikonná avanzsált, ír gyökerekkel rendelkező apa és a német származású, testnevelési tanszéket vezető anya –, akik hitetlenkedve nézték érzékeny, sokat betegeskedő és félénk középső lányuk Oscar-díjas világsztárrá alakulását, most hirtelen egy európai herceget találtak a nappalijukban, aki ráadásul néhány napon belül meg is kérte a színésznő kezét. Grace pedig igent mondott.

Még ennyi év távlatából is jól látszik, hogy mennyire gyorsan, s a kívülálló számára érthetetlen és furcsa módon történtek a dolgok közöttük. Voltak, akik azt mondták, hogy Grace Kelly egyszerűen benne maradt – mint később kiderült – utolsó előtti filmszerepében, a Hattyúban, amelyben hercegnőt alakított, s valójában fogalma sem volt, mibe vág bele.

Egy dolog mindenesetre kétségtelen: a hercegné később elismerte, színészi tehetsége és ismeretei sokat segítettek abban, hogy eligazodjon új, európai életében, melynek első fontos eseménye az esküvői ceremónia volt. Grace tökéletes alakítást nyújtott, s ez azért is volt létfontosságú, mert a menyegzőt valósággal „felzabálta” Hollywood és a média: az MGM pénzéből monacói stáb forgatott filmet az eseményről, s a jövendőbeli hercegné ruháját is a filmstúdió kosztümtervezője készítette.

Grace Kelly tehát valójában ismerős terepen járt, amikor Rainierhez ment feleségül. Monaco, a francia Riviérán fekvő adóparadicsom pedig – ahogy Pierre Salinger, az ABC tudósítója, aki Grace Kelly utolsó interjúját készítette, fogalmazott –, mindig is „egy monarchia hollywoodi verziója” volt, amelybe jól illett az elegáns sztár.

Szerencse és szerencsétlenség

A világ tehát boldogan ünnepelte a régi és az új arisztokrácia (egy sztár és egy herceg) egyesülését. A helyzet viszont hosszabb távon azért nem volt ilyen egyszerű, ugyanis Grace és Rainier nagyon különböző háttérrel rendelkezett. A monacóiak már az esküvő körüli cécót is nehezen viselték, és némileg gyanakodva fogadták az amerikai színésznőt, aki csak kicsit beszélt franciául és házasságkötése után kezdte el megtanulni a helyi protokollt.

Hogy az újdonsült hercegné pontosan hogyan érezte magát új hazájában, csak ő tudhatta, de az bizonyos, hogy alig-alig ismerte mediterrán temperamentumú férjét, akinél Grace, ironikus módon, sokkal „arisztokratikusabb”, kifinomultabb ízléssel és érdeklődéssel rendelkezett. A dolgokat tovább bonyolította, hogy a gyermekáldás szinte azonnal bekövetkezett: az esküvő után kilenc hónappal és négy nappal megszületett Caroline, akit 1958-ban Albert, 1964-ben pedig Stéphanie követett.

Harmadik gyermekük születésének idejére azonban már úgy tűnt, a furcsa pár összecsiszolódott, s nagyon eltérő hátterük és személyiségük ellenére – vagy épp mindennek következtében – felvirágoztatta Monacót. Grace Kelly jelenléte már önmagában jelentős turistaforgalmat biztosított, s a törpeállam népszerűségét tovább fokozták azok az újdonságok, amelyeket a hercegi pár hívott életre.

Rainier igen nagy hangsúlyt fektetett az ipari fejlesztésekre, hatalmas építkezésekbe fogott, s ehhez igyekezett mind több új befektetőt a hercegségbe csábítani, sőt, attól sem riadt vissza, hogy elhódítson némi szárazföldet a tengertől Monaco számára. Felesége, Hitchcock egykori nagy kedvence, aki a rendező számos filmjében játszott a női szerepeket problematizáló karaktereket, új életében a hagyományos női feladatok körébe záródott: vöröskeresztes estélyeket szervezett, bölcsődéket létesített és a polgárok ügyes-bajos dolgaival törődött.

Hitchcock 1962-ben ugyan felkérte új filmjének főszerepére a hercegnét, ám Monacóban ez a felvetés akkora felháborodást okozott, hogy Grace végül nem vállalta a munkát. A monacóiakat tulajdonképpen meg lehet érteni: bár a herceg és a színésznő románca rosszul is elsülhetett volna, különös házasságuk gyümölcsöző kombinációnak bizonyult a hercegség számára.

Éppen ezért volt különösen nagy csapás, hogy Grace Kelly 1982-ben autóbalesetben életét vesztette. A kocsiban vele utazó kisebbik lánya, Stéphanie túlélte a tragédiát, s apjuk 2005-ös halála után ő és testvérei lettek Monaco virágzásának letéteményesei. A folytonosság biztosításának szempontjából fontos lépés volt, hogy – az ebben a pillanatban két törvénytelen gyermekkel rendelkező – Albert herceg 2011-ben, 53 éves korában végül feleségül vette Charlene Wittstock úszóbajnokot.

Az esküvőn csak a menyasszony hullatott könnyeket – méghozzá annyit, hogy sokakban felmerült a kérdés, vajon nem bánta-e meg, hogy anyósához hasonlóan feladta régi életét az aranykalitka kedvéért. Sokat számít pedig a hercegné hozzáállása, ugyanis leginkább ezen az új furcsa páron, a kopaszodó, playboy hercegen és a Grace Kellyhez hasonlóan légies és szőke Charlene-on múlik, hogy Monaco státusza és imázsa megszilárdul-e 21. században.