Feltárul az SS egyetlen brit földön működtetett koncentrációs táborának története

Hosszú évtizedek passzív feledése és szándékos titkolózása után végre fény derül a második világháború egyik rejtve maradt borzalmára: a koncentrációs táborra, amelyet brit földön hozott létre a Harmadik Birodalom.

Gazzal benőtt múlt

Napjainkban a Lager Sylt egy különféle növényekkel benőtt, rendezetlen területnek látszik a Nagy-Britannia és Franciaország között fekvő Csatorna-szigetek egyike, Alderney meredek, sziklás peremén. 75 évvel ezelőtt azonban rettegett és szigorúan őrzött tábor volt, ahol több százan szenvedtek éveken át, illetve vesztették életüket a német őrök kegyetlensége folytán.

A háború végével (az 1940-ben német megszállás alá került Csatorna-szigeteket a szövetségesek csekély stratégiai jelentőségük miatt meg sem kísérelték erővel visszavenni a háború során, így azok csak a német kapitulációval szabadultak fel) Syltet és a szigeten épült egyéb táborokat a helyiek széthordták, és lassan visszaolvadtak a tájba.

Most egy brit régészcsapat rekonstruálta nem csupán a tábort, de annak növekedését is a háború során. Eredményeiket az Antiquity című szaklapban publikálták.

A tanulmány vezető szerzője, a holokauszt régészetének szakértője, Caroline Sturdy Colls szerint a Lager Syltnél elkövetett bűnök bizonyítékait „fizikailag és metaforikusan is eltemették”.

„Brit állampolgárként és kutatóként egészen addig nem hallottam soha az Alderney-n a második világháború alatt elkövetett atrocitásokról, amíg a doktori kutatásomat meg nem kezdtem” – mondta Sturdy Colls, aki jelenleg a konfliktusrégészet és a népirtások vizsgálatának professzora a Staffordshire-i Egyetemen.

„Tágabb értelemben tisztában voltam vele, hogy a németek megszállták a Csatorna-szigeteket, de azzal nem igazán, hogy ilyen táborokat is építettek.”

Sturdy Colls és kollégái azt akarták megvizsgálni, a törvényszéki régészeti módszerek miként vethetnének fényt erre a történetre. A Lager Syltet 2010-ben kezdték tanulmányozni, összeadva a különféle nyomokat a levéltári forrásokból, a történelmi légi fotókból, illetve az olyan modern, nem invazív feltérképezési technikák által kinyerhetőket, mint a LIDAR vagy a földradar.

A kutatás egyik jelentős eredménye annak bemutatása volt, hogy a tábor nagy része ma is létezik. A helyszín háborús története azonban mindmáig tabu a helyi lakosok körében. Sturdy Colls elmondása szerint néhányan segítőkészek voltak, azonban a régészcsapat még a helyi hatóságok részéről is ellenállással találkozott.

Ez különösen egy 2019-es, „Adolf Island” című dokumentumfilm nyomán erősödött fel, amelyben bemutatták Sturdy Colls munkáját, és amelyben felhozták annak lehetőségét is, hogy azonosítatlan tömegsírok rejtőzhetnek a második világháború idején használt temetőben.

Az elfeledett tábor

Miután Franciaország elesett 1940 júniusában, a brit vezetés úgy döntött, a La Manche-ban fekvő autonóm külbirtokait, a Csatorna-szigeteket túlságosan nehéz lenne sikeresen megvédeni.

Míg a két legnagyobb szigeten, Jersey-n és Guernsey-n nagy számban maradtak civilek, Alderney szinte minden lakosát evakuálták. A németek semmiféle ellenállással nem találkoztak, amikor júliusban partra szálltak a 7,7 négyzetkilométer területű szigeten.

A megszállás során a németek a Csatorna-szigeteket beleépítették az úgynevezett Atlanti fal nevű nyugati védműrendszerükbe, amely végigvonult Európa nyugati partjain Norvégiától Franciaország legdélebbi régióiig.

A Csatorna-szigeteken elhelyezett erődítmények építésére a hírhedt Organisation Todt kényszermunka-program keretében szállítottak ide rabokat szerte a megszállt területekről. Alderney táboraiban többnyire Ukrajnából, Lengyelországból, Oroszországból és más keleti területekről származókat dolgoztattak, azonban jelentős volt a francia zsidók száma is.

1943 márciusában a Lager Sylt – amely már ekkor a sziget legrettegettebb tábora volt – irányítását átvették a náci párt katonai szárnya, az SS hírhedt halálfejes alakulatai (SS-Totenkopfverbände), és kifejezetten koncentrációs táborként működött tovább.

A háború után, mialatt a civil lakossá visszatért a Alderney-re és próbálta újjáépíteni hajdani életét, a brit hadsereg átvizsgálta az elhagyott, részben már ekkor lerombolt táborokat. A hírszerzők feltérképezték a Lager Sylt maradványait is, a tanúktól pedig kutyatámadásokról, verésekről és kivégzésekről szóló beszámolók sokaságát gyűjtötték.

Annak nyomait is megtalálták, hogy ha egy rab életét vesztette, az őrök nem engedték a tábor orvosának, hogy megvizsgálja, helyette előre kitöltött, a halál okát rendszerint „rossz keringésnek” vagy „szívrohamnak” tulajdonító okiratokat írattak alá vele.

Az elkövetkező évtizedek során további szemtanúi beszámolók kerültek elő olyan emberektől, akik a szigeten raboskodtak – ezek jórészt tovább erősítik a rendkívül kegyetlen bánásmód képét.

Francisco Font, egy köztársaságpárti spanyol, aki Aldersey-n egy másik táborban volt elhelyezve, visszaemlékezett egy alkalomra, amikor a Lager Sylt közelében kellett munkát végezniük.

Egy férfit látott, kikötözve a főkapura, „a mellkasán volt egy tábla, amelyre az volt írva: 'kenyérlopásért'” – mesélte a férfi egy hangfelvételen, amelyet egy Jersey-i levéltárban őriznek. „A holttestét így hagyták lógni négy napon át.”

Habár a nácik a foglyoknak rendszerint minimális mennyiségű élelmet adtak foglyaiknak, a Csatorna-szigeteken gyakran még rosszabb volt a helyzet: ha a rossz időjárás miatt nem tudott befutni a hajó az ellátmánnyal, a rabok még ennyit sem kaptak.

Paul Sanders angol–német történész, A brit Csatorna-szigetek német megszállás alatt 1940-1945 című könyv szerzője szerint a hiány és az SS-tisztek korruptsága miatt „még kevesebb élelem került a rabokhoz itt, mint a megszállt Európa egyéb részein.”

Sanders hozzátette: a körülmények e „különösen halálos konstellációján” tovább rontott az, hogy Alderney-n nem voltak civil szemtanúk.

„Nagy különbséget jelent az elkövetők szemszögéből, hogy figyeli-e őket a civil lakosság” – mondta a történész. „Az a tény, hogy egyetlen civil szempár sem látta, mi folyik Alderney-n, jóval brutálisabb környezetet eredményezett.”

Sylt újrafelfedezése

Tanulmányukban Sturdy Colls és csapata tárgyi bizonyítékát is találta a tanúk által leírt durva körülményeknek.

Feltérképezték a tábor barakkjaiból megmaradt sekély gödröket, amelyek az alapvonalaikat mutatták – ezek alapján igazak a túlzsúfoltságról szóló leírások, egy-egy rabra kevesebb mint másfél négyzetméter terület jutott.

A mindent beborító növényzet ritkítása közben a régészek megtalálták a rabok latrináit is. Virtuális valóság szoftver segítségével a csapat pontos rekonstrukciót tudott készíteni a táborról, amelyen tisztábban látszanak a szabad szemmel a nyomokból is nehezebben kivehető részletek. Ilyen például az föld alatti járat, amely a táborparancsnok házát kötötte össze a táborral.

A régi légifelvételek segítségével a kutatók azt is követni tudták, a Lager Sylt mérete és biztonsági felszereltsége mennyire drasztikusan megnövekedett, miután 1943-ban koncentrációs táborrá minősítették át.

Az SS például láthatóan fontosnak tartotta az impozáns őrtornyok és szögesdróttal felszerelt kerítések telepítését, amelyek vélhetően nagy pszichológiai hatással voltak a rabokra.

„Voltaképpen semmi szükség nem lett volna ezekre a dolgokra, mivel a tábor egy kicsiny sziget egyik sarkán helyezkedett el, aknamezőkkel körülvéve” – mondta Sturdy Coll. „Nem lett volna egyik rabnak sem hová menekülnie.”

Sylt emlékezete

Továbbra is viták tárgyát képezi, pontosan hogyan is lenne helyénvaló ábrázolni a Lager Sylt és Alderney német megszállásának örökségét.

A tábor kevés tisztán látható maradványának egyike a főbejárat, jelenleg azonban csupán egy kis emléktábla van itt elhelyezve, és ez is csupán 2008-ban, a volt rabok kérésére került ide.

A régészeti feltárástól az alderney-i hatóságok mereven elzárkóznak, ami miatt különösen fontos Sturdy Coll és csapatának munkája.

„Nem mi vagyunk az elsők, akik felfedezték e tábor létezésének tényét – de a számos tanúvallomás és a korábbi igyekezet ellenére a hely története jobbára ismeretlen volt – mondta a professzor. „A munkát azért végeztük, hogy az itt szenvedett emberek története szélesebb körben ismert legyen.”

„Véleményem szerint a tanulmány a segítségére lesz Alderney szigetének abban, hogy lássa a Lager Sylt által a tájon hagyott nyomok mélységét, ezáltal abban is, hogy újra gondolkodjon arról, hogyan lehetne a tábort felhasználni a sziget örökségvédelmi stratégiájában a jövőben” – mondta Gillain Carr, a Cambridge-i Egyetem régésze.

Carr szintén foglalkozik a Csatorna-szigetek megszállásának történetével, azonban nem vett részt a tanulmány elkészítésében.

2017-ben a helyi kormányzat természetvédelmi területté nyilvánította a Lager Sylt területét, hogy megakadályozza az olyan fejlesztéseket, amelyek rombolhatnák a történelmi jelentőségű helyszínt.

Graham McKinley, a helyi törvényhozás tagja elmondta, szeretné, ha a Lager Syltet könnyebben megközelíthetővé tennék a látogatók számára.

McKinley azon dolgozik, hogy újjáalakuljon az örökségvédelmi bizottság, amely megvizsgálná, hogyan lehetne a helyszínt tanulmányozni, megóvni és igazi emlékhellyé alakítani.

„Még mindig van egy kis csoportja az embereknek, akik egyszeren maguk mögött akarják hagyni a múltat, és nem foglalkozni vele” – mondta McKinley. „Úgy gondolom, jóval többet kellene tennünk azért, hogy megmutassuk a világnak, mi is történt itt valójában.”