Ezer ember folyamatos munkájával épült fel 17 év alatt az Országház

Az új Országház nemcsak építészeti, hanem elsősorban politikai kérdés volt. Az országgyűlés 1880-ban döntött az építészeti tervpályázat kiírásáról. A nyertes Steindl Imre hatalmas feladatot vállalt magára. A művészeti megvalósítás a kortársak dicsérét és bírálatát egyaránt kivívta, de abban valószínűleg mindenki egyetértett, hogy a 17 évig tartó gigaberuházás az ország egyik legmeghatározóbb építkezése volt. A nemzeti parlament építése éppen 135 évvel ezelőtt, 1885. október 12-én kezdődött.

Nem könnyű tárgyalópartner

Az Országház építésének gondolata jóval korábbi, minthogy Steindl irodájának tervezői először papírt és ceruzát ragadtak volna. 1840-ben Pollack Mihály készített már egy tervet, de ezt az 1843/44-es országgyűlés mellőzte és helyette egy tervpályázatot írt ki. A beérkezett 42 magyar és külföldi pályaműből egy sem maradt fenn, így e korai elképzelésekről nem sokat tudunk.

Az egykori reformországgyűléseket Pozsonyban tartották. Az első népképviseleti országgyűlés 1848. június 5-én Pesten ült össze: a képviselőház a Vigadóban, a főrendiház a Nemzeti Múzeum dísztermében. A szabadságharc miatt a kérdés aktualitását veszítette, majd ideiglenes megoldásként 1865-ben, Ybl Miklós tervei alapján, a mai Bródy Sándor utcában megépült a Képviselőház. A felsőház továbbra is a Nemzeti Múzeumban ülésezett.

Steindl Imrével az Országház Építési Végrehajtó Bizottság 1885. március 5-én kötött szerződést a kivitelezési munkálatok építészeti vezetésére. Ebben lényegében a munka egészére nézvést szabad kezet kapott. Steindl ki is használta mozgásterét. Az épületet, felszerelését és műalkotásait egyetlen egységként képzelte el, ennek megvalósításához pedig végig kezében tartotta az irányítást. Az egyes munkafázisokat a megbízható, elképzeléseit ismerő és azok szerint eljáró kollégáira, tanítványaira bízta.

Ahogyan Sisa József – Az Országház építészete és művészete címmel 2020-ban megjelent, több mint 800 oldalas monográfiája szerzője – írja: „a cél érdekében a megvalósítást szorosan kézben tartotta, és ügyesen manőverezve kártyáit gyakran még megbízóival szemben sem terítette ki.”

Steindl nem volt könnyű tárgyalópartner, amit az épület felszerelési tárgyairól kialakult vita is bizonyít. Az eredeti szerződés ugyanis nem tartalmazta ezen elemek pontos listáját. A megrendelő bizonyára ezek egészét ideértette, nem úgy a vezető építész, aki 1893-ban anyagi követeléssel lépett fel.

Gróf Tisza Lajosnak, a végrehajtó bizottság elnökének miniszterelnökhöz írt felterjesztéséből az sejthető, Steindl a visszalépés lehetőségét is megpendítette célja elérése érdekében. Taktikája bevált: a kért összeget megkapta, és a következő évben új szerződést kötöttek vele az épület belső díszítéseinek és berendezési munkálatainak építészeti művezetésére.

Az 1885. október 12-én megkezdett építkezésen 17 esztendőn keresztül 69 iparos és vállalkozó átlagosan ezer munkása vett részt. Az Országház építése óriási szervezést igényt, a több tucatnyi kivitelező megbízását, irányítását, ellenőrzését összehangolt csapatmunkává kellett formálni, ami napjaink projektmenedzserei számára is szép kihívást jelentő feladat lett volna. Steindl Imrét egy nagyjából harminc fős iroda segítette, amely fölött erős kontrollt gyakorolt. Az iroda vezetői megbízható és jó segéderők voltak, akik főnökük intenciói szerint vitték az ügyeket.

Steindl a képzőművészeti alkotások közül a szobroknak szánt kiemelkedő szerepet. 450 szobrot vettek tervbe, de az ebből megvalósult 242 is nagy mennyiség. Ezek közül 90 az épület külsejére, 152 a belsejébe került. A figurák a magyar történelem nagyjait sorakoztatták fel, megteremtve ezáltal a legnépesebb nemzeti panteont.

Szemetek-szátok eláll bele

Az eklektikus-neogót épület a kortárs építész- és kritikus körökben nem aratott egyöntetű sikert, voltak akik éles kritikával illették Steindl munkáját. Gyakori bírálatot váltott ki az intenzív színhasználat. Az erőteljes aranyozás és csillogó műmárványozás kíséretében megjelenő Zsolnay-féle kerámiaelemeket és festéseket a kritikusok hivalkodónak és talminak érezték. Soknak találták a színt, az anyagtípust, a stílusok vegyítését.

Ignotus, a Nyugat főszerkesztője polgári radikális beállítottságú műkritikusként nem kímélte Steindlt: „...adok én nektek román famennyezeteket, megtörve versaillesi plafondképekkel, középkori kreuzgangokat (kerengő), megrakva mexikói cserépfigurákkal; adok bőrmunkát, gipszmunkát, mozaikmunkát, üvegmunkát, famunkát, vasmunkát, bronzmunkát és aranyozó munkát, hogy szemetek-szátok eláll bele.”

A Steindl tragédiája című cikket olvasva úgy tűnik, Ignotus az aranyozást is sokallta: „Ha valakinek a lába hüvelykujját bearanyoznák, abban kelhetne olyan érzés, mint amilyet az új országháza belsejének aranyozott oszlopfejei és talpai keltenek.”

Nem volt Ignotus véleménye egyedi, kétségtelen, hogy az Országház stílusa sokak számára tűnt elavultnak. E mögött a századfordulón zajló ízlésváltás folyamata húzódott meg, amely a „soha sincs visszatetszőbb és nevetségesebb, mint a tegnap művészete” summázatban foglalható össze.

Az építészetben egyre nagyobb teret foglaltak el az újító szellemű, merész irányzatok, amelyek a történelmieskedő formákat nem sokra tartották.

Az Országház megítélése korról korra változott. Napjainkban a művészettörténészek egyes jelenségek saját belső értékei szerinti megítélésére törekszenek, így az Országház esetében a motívumgazdagság, a műgond és a technikai minőség presztízse kerül előtérbe. A 2011-ben a Világörökség részének választott épület – a megfogalmazott kritikákkal együtt is – vitathatatlanul a magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alkotása.

A művészettörténeti jelentőségen túl, az épület technikai kivitelezése is figyelemre méltó. Az épület hossza 268 méter; legnagyobb szélessége 123 méter; alapterülete 17 754,5 négyzetméter; a kupola magassága 96 méter. Az épületnek l0 udvara, 27 kapuja és 691 helyisége van.

Az üléstermek nappali világítására közel 200 m2 ablakfelületet alakítottak ki, emellett az épület üzembe helyezésekor 8730 elektromos izzólámpa 152 464 gyertyafénye nyújtotta a mesterséges világítást. Később a technika fejlődésével a világítást korszerűsítették.

Európában itt valósult meg az első távfűtési rendszer. A fűtési és szellőztetési rendszer külföldön is mintaként szolgált mérete és sikeres kivitelezése miatt. Mindemellett 12 felvonó üzemel az épületben, 112 óra mutatja a pontos időt.

Az épületet hamarabb kezdték el használni, minthogy átadták volna, utóbbira 1904-ben került sor. A félkész Országházban 1896. június 8-án, a millennium idején gyűltek először össze ünnepi ülésre a képviselők. 1902. október 8-án megtartották az első országgyűlést is.