„Ez a díj nem csak az enyém volt” – Szabó István és az első magyar Oscar-díjas film

Az 54. Oscar-díjátadón az amerikai közönség a Tűzszekerek diadalát ünnepelte – talán emiatt is van, hogy jóval kevesebben ismerik egy kisebb európai film csendes, ám annál jelentősebb sikertörténetét. Szabó István Mephisto című alkotása szintén ebben az évben nyert a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájában Oscar-díjat – elsőként a magyar filmkészítés történetében.

„A pillanat teljesen meglepett. Nem számítottam rá.” – idézte fel több mint negyven évvel később az ünnepélyes díjátadót a 87 éves Szabó István, aki nyilatkozataiban mindig igyekszik hangsúlyozni: az elismerés nem csak őt illeti. „Tudtam, hogy ez a kitüntetés Brandaueré is” – mondta a film főszereplőjére, Klaus Maria Brandauerre utalva –, „és a nagyrészt magyar stábé, akik nagyszerű munkája nélkül a film nem jöhetett volna létre.”

Egy eltűnt klasszikus visszatérése

Noha az 1981-ben bemutatott Mephisto a magyar filmművészet egyik mérföldköve volt, az elmúlt évtizedekben alig beszélt róla a nyilvánosság. A 2000-es évek elején megjelent DVD-kiadás mára elavulttá vált, a nagy streamingplatformok pedig sokáig nem csaptak le a történelmi jelentőségű alkotásra. 2024 decemberében azonban a brit Second Run kiadó – a Nemzeti Filmintézettel együttműködve – újra megjelentette Szabó filmjét a Redl ezredessel (ez egy, az Osztrák–Magyar Monarchia világában játszódó történelmi dráma), valamint a Hanussen című, náci korszakban játszódó filmmel együtt. A meglehetősen különböző alkotásokban egy közös pont mindenképpen van: Klaus Maria Brandauer központi szerepet játszik bennük.

A fausti alku története

A Mephisto Hendrik Höfgen, egy ambiciózus színpadi színész történetét meséli el, aki a nácik hatalomra jutásakor elfordul színházi közegétől, hogy karriert építsen a fasiszta rendszer szolgálatában. „Höfgen egy rendkívül tehetséges ember” – fogalmazott Szabó –, „aki mindenáron érvényesíteni akarja a tehetségét. A reflektorfényben akar állni.” Miközben barátait és kollégáit letartóztatják, meggyilkolják vagy száműzik, Höfgen egyre mélyebbre sodródik a hatalommal való kollaborációban – végül a berlini Állami Színház élére is kinevezik. A történetet Brandauer elementáris erejű alakítása teszi még emlékezetesebbé: egyszerre jeleníti meg Höfgen kielégíthetetlen ambícióit, tudatos vakságát és azt a végzetes erőt, amellyel a hatalomhoz idomul.

Valóság és mítosz határán

A film alapjául Gustaf Gründgens német színész pályája szolgált, aki a náci rendszer kulturális támogatásai révén jutott a csúcsra. Egykori szeretője, Klaus Mann 1936-ban írta meg róla Mephisto című regényét, amely később egy nagy horderejű rágalmazási perhez vezetett. A könyvet a hatvanas években betiltották – jogilag a tiltás ma is érvényben van, jóllehet a művet mégis ki szokták adni.

Gründgens 1963-ban halt meg, anélkül hogy nyilvánosan megbánta volna náci kapcsolatait. Szabó filmje azonban túllép az életrajzi párhuzamon: a megalkuvás fausti allegóriává emeli a színész történetét.

Közép-Európa történelmi terhe

Szabó István hangsúlyozta: magyar rendezőnek tartja magát, aki fontosnak érzi kiemelni a közép-európai lét tapasztalatát. Életművében többször is megjelenik meg az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a holokauszt, valamint a magyarországi kommunista diktatúra is.