Európa kifosztásához vezetett a Harmadik Birodalom gazdasági csodája

Hitler grandiózus tervei között egy új Európa létrehozása szerepelt a Harmadik Birodalom égisze alatt. Nem szükséges részletezni, hogy mit is jelentett valójában az új világrend.

A kilábalás-Wirtschaftwunder

Hitler hatalomra jutásakor a német gazdaság katasztrofális helyzetben volt, a munkanélküliek száma megközelítette a 6 millió főt. Ennek megfelelően a Führer tisztában volt azzal, hogy a Gazdasági Minisztérium élére nem állíthat egy pártfunkcionáriust, hanem szakemberre kell bíznia a tárca irányítását. Így esett a választás Kurt Schmitre, majd őt 1934 júliusában Hjalmar Schacht (Nemzeti Bank elnöke) váltotta a minisztérium élén. A beindított közmunka-programok, infrastrukturális beruházások és nem utolsósorban a fegyvergyártás gyorsan éreztette hatását. A kormánynak sikerült elérnie, hogy a munkanélküliség 1934-ben a felére csökkenjen. Természetesen Hitler iparfejlesztési terveinek hátterében háborús céljainak megvalósítása állt. Az életszínvonal emelésével azonban sikerült megteremtenie, hogy az állampolgárok többsége elfogadja a rendszert.

Minden csoda három napig tart: Schaht-tól Göringig

Az 1936-1937-es évet több szempontból is fordulópontnak tekinthetjük. Egyrészt az ország ekkorra már kilábalt a gazdasági válságból, másrészt viszont Schacht menesztésével a gazdaságpolitika új irányt vett. A gazdasági racionalitás azt diktálta volna, hogy Németország bekapcsolódjon a világgazdaság normál vérkeringésébe, Hitler azonban a haditermelés fokozásával egy másik utat választott. Senkinek nem kellett gazdasági szakembernek lennie annak belátására, hogy a hadiipari termékeket csak háborúban lehet felhasználni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hadiipar nyersanyagigénye jóval nagyobb, mint egyéb iparágaké. Ráadásul Németország jó néhány nyersanyagból behozatalra szorult. A háború természetesen ezekre a problémákra is megoldást kínált.

Schacht helyére ekkor az a Hermann Göring került, aki egyáltalán nem értett a gazdasági kérdésekhez. Igaz, ez ellen senki nem tehetett semmit. A gazdasági élet vezető személyiségeinek nem volt beleszólásuk a politikába, viszont a folyamatos állami megrendelések révén hatalmas profitra tettek szert. Ebből következően hiába ismerte fel bárki, hogy hová vezet a hitleri út, senki nem akart kockáztatni.

A Harmadik Birodalom az élre tör

Hitlernek nem volt előre kialakított forgatókönyve tervei végrehajtásához. A cél viszont egyértelmű volt: `Kielégítő megoldást csak az élettér kiterjesztése, illetve népünk nyersanyag-és élelmiszerbázisának kiterjesztése jelent.` Az agresszív hitleri külpolitika eredményeként Németország a harmincas évek végére nemcsak területileg gyarapodott, de gazdaságilag is megerősödött. 1938-ban Németország egymaga többet költött fegyverekre -a kormánykiadások 52%-át -, mint Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok együttvéve. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fegyverkezés ilyen arányú fejlesztése meghaladta a német gazdaság teljesítőképességét, és a gazdasági összeomlást csak a megszállt országok kifosztásával kerülhették el. 1938. márciusában Ausztria bekebelezésével (Anschluss), Németország nemcsak vasérclelőhelyekhez és olajmezőkhöz, hanem 200 millió dollár aranyhoz is hozzájutott.

Gazdasági szükségszerűség

A Szudéta-vidék gazdasági értelemben nem volt igazán számottevő, viszont Csehország teljes elfoglalása (1939. március) már jelentősen gazdagította a Birodalmat. Erre azért is szükség volt, mert a Reich a pénzügyi összeomlás szélére került. Hitler elégedett lehetett a zsákmánnyal, megszerezte a Nemzeti Bank arany-és valutakészletét, valamint az ipar számára nélkülözhetetlen újabb nyersanyag forrásokhoz jutott. A cseh ipart maximálisan kizsigerelték, a hadiipari termékeket vagy exportálták - a haszon természetesen a Birodalmat gazdagította -, vagy a Wehrmacht használta fel.

A német gazdaság hiába erősödött meg az 1930-as évek második felében, a Lengyelország elleni támadáskor még igen sebezhető volt. Elsőre furcsának tűnhet, de Hitler örült, hogy legfőbb szövetsége 1939 szeptemberében nem lépett be a háborúba. A német vezetés ugyanis attól tartott, hogy a háború túlterhelné az amúgy sem túl erős lábakon álló olasz gazdaságot. Ez pedig azt feltételezte, hogy a német tartalékokat kellett volna bevetni az olaszok megsegítésére.

A nyugati politikusok, elemzők általában úgy vélekedtek, hogy a Harmadik Birodalmat nyersanyagfüggősége miatt gazdasági blokáddal is legyőzhetik. Amire kiderült, hogy tévedtek, már késő volt. Németország megállíthatatlanul nyomult előre és Európa szisztematikus kifosztása tovább folytatódott.