Kiállítás mutatja be a brit régészet úttörő női kutatóit
A brit régészet kora újkori és modern történetének női úttörőit mutatja be a londoni Petrie Egyiptomi és Szudáni Régészeti Múzeum új, november 6-án megnyílt időszaki kiállítása. A "Groundbreakers: Women in Archaeology" (Úttörők: Nők a régészetben) című tárlat a késő 19. század és a kora 20. század meghatározó, ám az utókor által gyakran méltatlanul mellőzött régésznőinek szakmai és személyes hálózatára irányítja a figyelmet.
- A londoni Petrie Múzeum november 6-án nyitja meg a brit régésznőket bemutató kiállítását.
- A tárlat a 19. század vége és a 20. század eleje közötti időszakra fókuszál globális léptékben.
- Az esemény rávilágít a férfiak által uralt szakmában érvényesülő nők kutatói hálózataira.
A Petrie Múzeum vitrinjein végigvonuló tárgyi emlékek mellett a látogatók egy külön erre az alkalomra készített, Nine Lives (Kilenc élet) című animációs rövidfilmet is megtekinthetnek, amely kilenc kiemelkedő női régész munkásságát dolgozza fel. A kiállítás földrajzi értelemben globális áttekintést nyújt: bemutatja azokat az egykori expedíciókat és kutatásokat, amelyek Rómától Ankarán át, Kairón keresztül egészen a levantei térségig formálták a korabeli régészettudományt. Az esemény a Being Human nevű brit nemzeti humántudományi fesztivál programsorozatához is szorosan kapcsolódik.
A tárlat alapját a BIRI 2022 és 2026 között futó, a Brit Akadémia által támogatott nagyszabású digitális archiválási projektje biztosította. A kutatók a korabeli levelezések, hivatalos dokumentumok, széljegyzetek és archív fényképek elemzésével tárták fel azokat a láthatatlan kapcsolati hálókat, amelyek a férfiak által dominált szakmában segítették a nők érvényesülését. A kiállításhoz kapcsolódóan novemberben a University College London (UCL) Régészeti Intézetében több kiegészítő programot – köztük levéltári előadásokat és vezetett múzeumi túrákat – is szerveznek.
A kiállítás rávilágít arra, hogy az olyan neves szakemberek, mint Eugénie Sellers Strong, Winifred Lamb, Yusra Al-Haifawiyah és Kathleen Kenyon nem elszigetelt kivételekként, hanem egy egymást támogató, generációkon átívelő feminista genealógia részeként dolgoztak. A dokumentumok bizonyítják, hogy ez a sűrű szakmai hálózat Jane Harrisontól egészen Helen Chittickig biztosította a mentorálást és az információáramlást. Egyes kutatónők, mint például Dorothy Garrod (aki a Közel-Keleten, a Vádi el-Mugarában végzett ásatásokat), ráadásul úttörő szerepet vállaltak abban is, hogy a helyi őslakos közösségeket bevonják a monumentális emlékek feltárásába.
Ez is érdekelhet
A nők részvétele az intézményesült régészetben a 19. század végén és a 20. század elején szembesült a legkomolyabb társadalmi és akadémiai akadályokkal. A viktoriánus és az Eduárd-kori Nagy-Britanniában a régészetet – különösen a terepmunkát – alapvetően fizikailag megterhelő, férfias hivatásnak tekintették. Bár a nők egyre nagyobb számban szereztek egyetemi végzettséget, az ásatásvezetői pozíciók és az akadémiai katedrák sokáig elérhetetlenek maradtak számukra, így gyakran önkéntesként, magánfinanszírozásból vagy neves férfikutatók asszisztenseiként kapcsolódtak be a munkába.
Ennek a korszaknak a legismertebb brit női alakjai között tartják számon Gertrude Bellt, aki a Közel-Kelet régészetének és a modern Irak határvonalainak kialakításában játszott kulcsszerepet, valamint Margaret Murrayt, a University College London első női egyiptológia-oktatóját. A 20. század közepére a helyzet lassan megváltozott, és a kiállításon is szereplő Kathleen Kenyon például a bibliai Jerikó sziklasírjainak feltárásával már a modern rétegtani (sztratigráfiai) módszertan egyik legfontosabb megújítójaként vonult be a tudománytörténetbe. A Petrie Múzeum új tárlata ezt a hosszú, küzdelmes, de a régészettudomány egészét formáló folyamatot teszi kézzelfoghatóvá.
