Elfogadták Machu Picchu új, átfogó örökségvédelmi tervét

Elfogadta a perui Állami Természetvédelmi Szolgálat (Sernanp) a Machu Picchu Történelmi Szentély 2031-ig szóló új főtervét, amely a páratlan inka építészeti örökség és a környező biodiverzitás összehangolt védelmét célozza.

A több mint 32 ezer hektáron elterülő, az Andok és az Amazonas-medence találkozásánál fekvő terület új, tízpontos mesterterve szigorú paramétereket határoz meg a következő fél évtizedre. A szabályozás kiemelt célja a központi inka fellegvár és az ahhoz kapcsolódó úthálózat, valamint az olyan peremvidéki régészeti emlékek, mint Wiñaywayna, Phuyupatamarka vagy Chachabamba megóvása a modernkori civilizációs ártalmaktól.

A dokumentum a legfőbb veszélyforrások között nevesíti a szabályozatlan tömegturizmus okozta fizikai eróziót, a vasúti forgalom keltette mikroszeizmikus rezgéseket, a kezeletlen szennyvízkibocsátást, továbbá a klímaváltozás hatására felgyorsult, a kőfalakat roncsoló moha- és zuzmóképződést.

A műemlékvédelem mellett a program egyenrangú feladatként kezeli az Urubamba és a Vilcabamba hegyláncok ökológiai folyosóinak, valamint az itt élő veszélyeztetett fajoknak – köztük az andoki medvének és a neotrópusi vidrának – a megőrzését. Az integrált megközelítés a leromlott területek rehabilitációját, a vízgazdálkodás szigorítását és a fenntartható turizmus kialakítását is előírja, miközben a jövőben kiemelten ösztönzi az interdiszciplináris régészeti és környezettani kutatásokat a térségben.

Az inka várostervezés csúcsteljesítménye

A 15. század közepén, Pacsakutek inka uralkodó idején épült Machu Picchu a prekolumbián Inka Birodalom építészetének és területszervezésének legjelentősebb fennmaradt mementója. A klasszikus inka stílusban, kötőanyag nélkül rakott, csiszolt kőtömbökből emelt város egyszerre funkcionált uralkodói rezidenciaként, valamint vallási és csillagászati központként.

A spanyol hódítás idején elnéptelenedett, majd a dzsungel által fokozatosan elnyelt települést az európai hódítók sosem találták meg, így az szinte érintetlenül maradt fenn egészen 1911-ig, amikor Hiram Bingham amerikai történész a nemzetközi tudományos közösség számára is dokumentálta a létezését.

A terület 1983 óta az UNESCO vegyes (kulturális és természeti) világörökségi listáján is szerepel. A most elfogadott 2031-es mesterterv a folyamatosan növekvő globális turizmus és az éghajlatváltozás nyomása alatt paradigmaváltást hajt végre a műemlékvédelemben: a puszta állagmegóvás helyett a természeti táj és a régészeti romterület szimbiózisának proaktív, tudományos alapú menedzselését teszi kötelezővé, garantálva az amerikai kontinens egyik legfontosabb történelmi helyszínének fennmaradását.