Egy darab Nyugat, amelyet dollárért árultak

Egy termék vonzerejét két tényező növeli meg igazán: ha tiltott vagy ha nehezen hozzáférhető. Utóbbi pszichológiájára épült a Magyarországon nehezen beszerezhető nyugati termékek utáni vágyakozás. Ezzel párhuzamosan a szocialista gazdaság abban volt érdekelt, hogy a valutát birtokló vásárlók – legyenek külföldi vagy magyar állampolgárok – az országon belül költsék el a pénzüket. E két jelenség metszéspontjában helyezkedtek el a Kádár-korszak varázslatos helyei: a dollárboltok.

IKKA-utalvány, légy az enyém

A dollárköltés egyik módja az 1960-as évek közepéig az IKKA-utalvány beváltása volt. A nyugati rokonok 1947 után az IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció (IKKA) nevű számlára befizetett dollárral támogathatták magyarországi családtagjaikat, akik a kapott IKKA-utalványokat meghatározott értékű és típusú ajándékcsomagokra válthatták be.

Az 1960-as évek végén az utalványok száma elérte a 180 ezret. Ezzel egy időben az ügyeskedés is megindult. Akiknek nem volt szükségük a nyugati holmikra, eladták azokat vagy magát az utalványt értékesítették. A nagy üzletelések az IKKA-helyiségek körüli kapualjakban folytak.

Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.

Az áru beszerzésének másik bevált módja a fokozatosan bővülő bevásárlóturizmus volt. A külföldre utazás szigora az 1960-as évektől kezdett enyhülni. A határ főként a szocialista országokba nyílt meg, a nyugati államokba mindig erősebb korlátozás volt érvényben. A nyugati utazáshoz szükséges kék útlevél mellé 70 dolláros valutakeretet engedélyeztek.

A szabályozás új sportot hívott életre – ahogyan azt Elek Lenke a Budapest folyóirat 2017/40 számában megjelent cikkéből megtudhatjuk – beindult a dollárdugdosási nagyüzem. A korlátozásokat mindenki annyira igyekezett kijátszani, amennyire egyéni kreativitásából futotta.

Dollárt ruhába, sapkába varrni, kenyérbe, szalámiba, kolbászba dugni elcsépelt trükknek számított. A cikkszerző családja egy szőlős doboz aljában rejtette el a zöldhasút, ő kislányként pedig ártatlan arccal kínálta meg a szőlővel a vámosokat.

A jóindulatú vámosok elnézték a kisebb tilalomszegést és a mennyiségi korlátok kisebb arányú átlépését. A vámoláskor elnyerhető büntetések többnyire pénzbírságot, elkobzást jelentettek, csak a súlyosabb kihágásokat büntették szigorúbban. A legkeresettebb termékek lettek a csempészek leggyakoribb portékái: dezodorok, Fa szappanok, farmernadrágok vezették ezt a listát.

Az állami valutaállomány gyarapítására irányuló törekvésekben a dollárboltok 1965-ös megjelenése jelentett nagy előrelépést. Már nemcsak külföldről kapott vagy utazásból hazahozott csomagból lehetett nyugati terméket beszerezni. A szerencsések akár a gyöngyösi dollárboltban is megvásárolhatták a máshol forintért beszerezhetetlen árucikkeket.

Ez a lehetőség azonban nem akárkinek adatott meg, csak útlevéllel lehetett vásárolni, illetve a hivatalos külföldi kiküldetés során megspórolt napidíjat lehetett ezeken az egzotikusnak számító helyeken elkölteni.

Világok kapuja: a dollárbolt ajtaja

A legismertebb budapesti üzletek a Kígyó és az Arany János utcában működtek. A drágább szállodákban is nyíltak dollárboltok, ezekre az állambiztonság – a külföldi vendégek miatt – fokozott figyelmet fordított.

A budapesti és vidéki városok központjaiban a csúcsidőszakban több mint 300 üzlet működött a Konsumex majd az Intertourist vállalat irányítása alatt. A hálózat forgalma folyamatosan nőtt és évről évre hatalmas nyereséget könyvelt el.

Presztízst jelentett a dollárboltban dolgozni, de nagyobb elvárásokat is támasztottak az alkalmazottak felé. Külön megtanították őket a tökéletes csomagolási technikákra, mindig készen kellett állniuk a vevők fogadására, rájuk szóltak, ha nem mosolyogtak kedvesen vagy ha a pultra könyököltek. Nem vásárolhattak a boltban árult cikkekből, sőt az egykori eladók visszaemlékezése szerint még a táskájukat is átnézték a műszak végén.

Casio óra, Marlboro, Levis farmer, Lego, Barbie, matchbox, nyugati rum, svájci csokoládé jelentették a kínálatot. Nemcsak az áru maga, hanem származása is igazi vonzerővel bírt: a kevés, a nehezen hozzáférhető, a kivételezetteknek megadatott holmik vonzerejével.

Az 1960-as évek végétől az amerikai dollárpapák a dollárbolton keresztül már autóra is befizethettek a szegény magyar rokonnak. A diplomaták pedig vették és vitték a herendit, a szalámit és a halasi csipkét.

Akinek nem volt tengerentúli nagybácsija, annak dollárt kellett szerezni vagy valakit, akinek dollárja van. Meg lehetett vásároltatni például egy turistával a kívánt terméket, amelyet aztán megbízói forintban kifizettek neki.

A nagyobb haszonra vágyók túladtak a márkás cigarettán a helyi trafikosnak, aki aztán a kincsnek számító portékát a pult alól akkora felárral adta el, amekkorát még nem szégyellt. A kiskereskedelmi ügyeskedőkön jócskán túltettek a kamionosok, akik dollárt és olyan holmit is birtokoltak, amiért a feketepiacon vagyonokat fizettek nekik.

Valutával tömött pénztárca nélküli szülőnek elsétálni a dollárbolt előtt nem volt szerencsés döntés. A gyerekek akik felérték a kirakatot, nézték a legót, amellyel nem játszhattak és bámulták csokikat, amelyből nem ehettek. Volt, aki egyszerűen „gyerekőrjítő boltnak” nevezte a szocialista gazdaság találmányát.

Hogyan lettek az emigráns magyarokból dollárpapák? Miként ügyeskedtek az IKKA-termékekkel a maszekok, a trafikosok és a haverok? Kik voltak IKKA-ügynökök? A válaszokért látogass el az OTPédia oldalára. (x)