370 éve gyilkolták meg Wallensteint

Háromszázhetven éve, 1634. február 25-én gyilkolták meg a csehországi Cheb városában Albrecht Wenzel Eusebius von Wallenstein (másképp Waldstein) cseh származású német-római birodalmi hadvezért, a harmincéves háború egyik legfontosabb alakját.

A császár hadvezére

Albrecht Wenzel Eusebius von Wallenstein

Wallenstein 1583. szeptember 24-én született Hermanicéban, gazdag katolikus családban. 13 évesen árván maradt, nagybátyja protestáns hitben nevelte. Zabolátlan viselkedése miatt az egyetemről kizárták, ezután bekóborolta Európát, csillagjóslással is foglalkozott, majd 1604-ben Basta egységében Magyarországon harcolt a Bocskai-felkelés ellen. 1606-ban - immár ezredesként - katolizált, elvett egy nem éppen szép, ám idős és gazdag özvegyet. Felesége pénzén fényűzően élt, az asszony halála után annak birtokai is rászálltak. 1617-ben saját költségén szervezett sereggel segítette Ferdinánd főherceg, a későbbi császár háborúját Velence ellen, ezért grófi rangra emelték.

Wallenstein nem sokra becsülte a cseh nemességet, s amikor azok 1618-ban felkeltek a Habsburgok ellen, ő a császár híve maradt. A morva rendi hadak ezredeseként Bécsbe szökött, és átadta a tábori pénztárt a császárnak. A győzelem után Csehország kormányzója lett, s tagja a szindikátusnak, amely harmadára rontott értékű pénzt veretett. Wallenstein e devalvált pénzzel, áron alul vásárolta fel a felkelés miatt elítélt nemesek birtokait. Csehország leggazdagabb főura, birodalmi herceg, majd Friedland hercege lett, s feleségül vette a császár tanácsadójának lányát.

A Wallenstein-kastély Prágában

A dán háború (1625-29) kitörése után Ferdinánd elfogadta Wallenstein ajánlatát, aki 40 ezres sereggel sietett segítségére (a költségeket adóból és hadisarcból fedezte). Ferdinánd 1625-ben az összes császári haderő főparancsnokává is kinevezte. Az egyezmény nyomán a nép éhezett, Wallenstein viszont gazdagodott, egyebek között az ő műhelyei látták el lábbelivel és szövettel a zsoldosokat.

A hadvezér 1626 áprilisában legyőzte a protestáns csapatokat, rákényszerítette Bethlen Gábort a pozsonyi békére, kiűzte a dánokat Sziléziából, majd elfoglalta Dánia kontinentális részeit.
Költségei fejében megkapta Sagen, majd 1629-ben Mecklenburg hercegségét is, ekkor állt pályája csúcsán. Ő lett a birodalmi hadiflotta, az Északi- és Balti-tenger generálisa, és kereskedelmi társaságot tervezett az angol-holland tengeri fölény letörésére. Ebből azonban semmi sem lett, mert nem tudta elfoglalni Stralsundot, a két tenger közti szoros kulcsát.

A császár ellensége

Wallenstein gyilkosa, Walter Devereux

Wallensteinnek persze ellenségei is voltak: a német fejedelmek sérelmezték a birodalmi hadsereg létét, őt magát parvenünek tekintették, akinek hadai tönkretették birtokaikat. A választófejedelmek 1630 nyarán ultimátumot küldtek a császárnak: oszlassa fel a sereget és menessze Wallensteint, vagy megakadályozzák a trónörökös római királlyá választását. Ferdinánd elbocsátotta hadvezérét.
A herceg bosszút esküdött: II. Gusztáv Adolf svéd királytól kért seregeket, hogy Bécs ellen vonulhasson. Bár a császár tudomást szerzett e tárgyalásokról, a svédek előrenyomulása miatt mégis kénytelen volt ismét Wallensteinnek felajánlani a fővezérséget. Ő elővásárlási jogot szerzett az elkobzandó birtokokra, s megkapta Glogau hercegségét is a svéd kézre került Mecklenburgért cserébe. Ezután kiűzte Csehországból a szászokat, Bajorországból és Frankföldről a svédeket, majd elfoglalta Szászország nagy részét. 1632 novemberében a lützeni csatában ugyan visszavonulásra kényszerült, de a svéd király holtan maradt a csatatéren.

A császár ezután már nélkülözni tudta Wallensteint, aki viszont - seregére támaszkodva - maga akart a birodalom békebírája lenni. Tárgyalásokba bocsátkozott a svédekkel, a szászokkal, a franciákkal, s komolyan fontolgatta, hogy cseh királlyá koronáztassa magát. A tétovázó, betegségek gyötörte Wallenstein még egyszer hadba szállt: 1633-ban Brandenburgot próbálta kényszeríteni a svédekkel való szakításra, de kudarcot vallott. A császári udvarban ellenfelei kerekedtek felül, maga Ferdinánd is árulónak tekintette. A kémektől körülvett hadvezér most már csakugyan lázadást kezdett szervezni: 1634 januárjában 50 főtisztjével fogadtatta meg, hogy mellette állnak "mindaddig, míg a császár szolgálatában áll". A tisztek egyike jelentette Bécsnek a szervezkedést, mire a császár Wallensteint menesztette, a nyilatkozat aláíróinak pedig amnesztiát adott. A Wallenstein leváltását elrendelő pátens titkos volt, a császár színleg továbbra is fővezérként levelezett vele. Tisztjeit viszont az engedelmesség megtagadására szólította fel és jelezte: nem lenne ellenére Wallenstein eltávolítása.

A fáradt, beteg és megalázott herceg kétezer megmaradt emberével Cheb városába ment, hogy kapcsolatba lépjen a szászokkal és svédekkel. Itt gyilkolták meg 1634. február 25-én ír és skót zsoldosok, őt egy Walter Devereux nevű kapitány szúrta le. Halála politikai gyilkosság és a legfelsőbb helyről elrendelt kivégzés volt, vagyonát gyilkosai közt osztották szét, hívei hóhérkézre kerültek.
Wallenstein már a maga korában azt az elvet követte, hogy a háborúnak önmagát kell táplálnia, elvtelensége, kapzsisága és hatalomvágya azonban bukását okozta. Történetéből Friedrich Schiller írt dráma-trilógiát.

MTI