Lassan teljesen jégbe fagy az antarktiszi Lenin-szobor
Az Elérhetetlenség Pólusán 1958-ban felállított Lenin-szobrot lassan teljesen elnyeli a kontinens vastagodó jégtakarója. A jégbe fagyott műtárgy sorsa jól példázza a hidegháborús sarkkutatás technológiai korlátait és az emberi jelenlét fokozatos eltűnését a Föld legszélsőségesebb környezetéből.
- Az 1958-ban az Antarktiszon felállított Lenin-mellszobrot napjainkra szinte teljesen betemette a felgyülemlő hó és a jég.
- A közelmúltbeli expedíciók megfigyelései alapján az egykori szovjet kutatóállomás épülete már eltűnt, de a szobor feje még kilátszik.
- A védett történelmi emlékhely a hidegháborús sarkkutatási verseny egyik utolsó, a természeti erők által fokozatosan megsemmisülő mementója a déli kontinensen.
A Jevgenyij Tolsztikov sarkkutató által vezetett szovjet expedíció 1958 decemberében érte el az Antarktisz úgynevezett Elérhetetlenség Pólusát, amely a partvonalaktól legtávolabb eső, mintegy ezerkétszáz kilométerre fekvő kontinentális pont. A háromezer-hétszáz méteres magasságban, ahol az éves átlaghőmérséklet mínusz ötvennyolc Celsius-fok, a szovjet csapat ideiglenes kutatóállomást létesített.
A meteorológiai megfigyeléseket és egy repülőgép fogadására alkalmas jégpálya kialakítását követően a szakemberek megállapították, hogy a helyszín logisztikai szempontból túlságosan elszigetelt a folyamatos működtetéshez. A december végi távozás előtt a kutatók hónapokra elegendő élelmiszert, egy nyitott ajtót jelző üdvözlő üzenetet, valamint az épület tetején egy Moszkva felé tekintő Vlagyimir Iljics Lenin-mellszobrot hagytak hátra.
A bázist az elkövetkező évtizedekben rendkívül ritkán látogatták meg nemzetközi kutatócsoportok. Egy 1965-ös amerikai expedíció tagjai már félig hóba temetve találták a kunyhót és a rajta álló műtárgyat. Az Explorers Web szakportál korábbi jelentése szerint egy 2007-es brit vezetésű gyalogos misszió, amelyben Henry Cookson is részt vett, már csak a jégréteg fölé magasodó műgyanta Lenin-fejet tudta azonosítani. Később Sebastian Copeland és Eric McNair-Landry 2011-es, valamint Feng Csing kínai, illetve a brit Mika és Chris Brown 2023-as felszíni megfigyelései is megerősítették, hogy a hóréteg növekedése megállíthatatlanul elnyeli a hidegháborús relikviát.
A nemzetközi egyezmények értelmében az antarktiszi Lenin-szobor jelenleg is jogilag védett történelmi emlékhelynek minősül. Ez a státusz szigorúan tiltja a műtárgy emberi beavatkozás által történő módosítását, ugyanakkor a természeti erőkkel, a vastagodó hóréteggel szemben nem nyújt fizikai védelmet a lassan süllyedő épületnek. A világ leginkább elszigetelt politikai emlékművének sorsa jól szimbolizálja az 1957-1958-as nemzetközi geofizikai év során megindult amerikai-szovjet sarkkutatási versengés korlátait, ahol a hatalmi térfoglalás bizonyítékait a természet visszaveszi és lassan felszámolja.
A bolsevik vezető a történelmi adatok alapján a vallási alakokat leszámítva a világ legtöbb szoborral rendelkező személyisége. Bár a Szovjetunió felbomlása után e szimbólumok jelentős részét eltávolították, a legextrémebb helyszíneken ma is fellelhetők érintetlen alkotások. Kiemelkedik a norvégiai Svalbard-szigetekhez tartozó elhagyatott szovjet bányászvárosban, Piramidában felállított legészakibb emlékmű, vagy a tádzsikisztáni Isztaravsan hegyvidéki szobra a Kattaszoj-víztározó felett. Emellett az utóbbi években több alkotást restauráltak is, amire a berlini Spandau Citadella Múzeum 2015-ben kiállított, korábban darabokra törve elásott gránitszobra is kortárs európai példát szolgáltat.
