Meghalt az „auschwitzi könyvelő”, akit a magyar zsidók legyilkolásáért ítéltek el
2018. március 13. 11:34 MTI
Meghalt Oskar Gröning, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó, jogerősen elítélt őre - jelentette hétfőn a Norddeutscher Rundfunk (NDR) német regionális közszolgálati médiatársaság.
Korábban
Oskar Gröning ügyvédje a Der Spiegel című hírmagazin értesülését megerősítve az NDR-nek elmondta, hogy ügyfele a hét végén, 96 éves korában halt meg egy kórházban, és erről tájékoztatta a hannoveri ügyészséget, amely eljárást folytatott ellene a haláltáborban folytatott tevékenysége miatt.
Oskar Gröninget 2015-ben négy év szabadságvesztésre ítélték magyar zsidók százezreinek legyilkolásában való bűnrészességért. A lüneburgi tartományi bíróság szerint legkevesebb háromszázezer gyilkosságban vált bűnrészessé a haláltáborban 1944. május 16-tól július 11-ig, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején végzett tevékenységével. Az ítéletet 2016-ban megerősítette a német szövetségi legfelső bíróság (BGH), amely szerint az elítéltnek számos módon volt szerepe a tömeggyilkosságokban.
A náci párt fegyveres szervezete, az SS önkéntesen csatlakozó tagjaként legkevesebb három napon a haláltábor vasútállomásának peronján - a „rámpán” - teljesített szolgálatot, legfőbb feladata az Auschwitzba deportált emberek csomagjainak őrzése volt. Ez a tevékenység azt szolgálta, hogy ne az áldozatok szeme előtt kutassák át a holmijaikat, mert az megtörhette volna gyanútlanságukat és lázongáshoz vezethetett volna. Jelenléte a rámpán a fenyegetettség érzésének fenntartásához is hozzájárult, aminek az volt a funkciója, hogy „csírájában fojtsa el az ellenállás és a menekülés gondolatát”.
Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, és állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek megakadályozása fegyveres erővel.
Oskar Gröning ellen 1977-ben is folytattak nyomozást, de az eljárást vádemelés nélkül lezárták. A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális ügyészség (ZSt) más lágerőrökkel is foglalkozott, de vádemelést nem kezdeményezett, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítélet kiharcolására.
A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben 5 év börtönre ítélte Demjanjukot, bűnrészesnek találva őt a láger 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok halálához. Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban, és a ZSt valamennyi ismert élő auschwitzi őr ügyében vizsgálatot kezdett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap