Ez lenne a Szent Grál?
2014. április 1. 10:15
A spanyolországi Léonban, a Szent Izidor-bazilikában hosszú ideje látható díszes kehely a Szent Grál, amelyből a legendák szerint Jézus az utolsó vacsorán ivott és amelybe Arimathiai József felfogta a vérét a keresztre feszítés után - állítja két tudós. Az ereklye körüli felhajtás miatt a székesegyház visszavonta kiállításáról a kupát.
Korábban
A kelyhet, amelyről a jeruzsálemi keresztény közösségek a 4-5. század óta úgy tartják, hogy az az utolsó vacsoráról származik, az 1050-es évek óta őrzi a Szent Izidor-bazilika és mítosszá vált az évszázadok folyamán - mondta Margarita Torres, a Léoni Egyetem középkori történelemmel foglalkozó tanára, a kutatás egyik résztvevője.
Az arannyal és drágakövekkel díszített ereklyéről mindeddig úgy vélték, hogy Kasztília 1037 és 1065 közötti királyának, I. (Nagy) Ferdinándnak a lányáé, Urracáé volt. A kairói Azhar Egyetem könyvtárában 2011-ben felfedezett két pergamen, valamint a Torres és kollegája, José Miguel Ortega del Rio művészettörténész vezette hároméves kutatás arra az eredményre vezetett, hogy a kasztíliai hercegnő kupája valójában az, amelyből Jézus ivott az utolsó vacsorán.
Margarita Torres szerint a kehelynek csak a díszítés alatti alsó része, egy achátból készült római kupa a legendás ereklye, amely hét évszázadon át pihent a Szent Sír-templomban Jeruzsálemben, aztán pedig egy arab emír a béke jeleként felajánlotta Ferdinándnak, kora egyik legnagyobb keresztény uralkodójának.
A történészek szerdán mutatták be a témában A Grálok királya címmel megjelent könyvüket, azóta az érdeklődők elárasztották a bazilika múzeumát, ahol a kehely látható. A tárgyat pénteken visszavonták a kiállításról, a múzeum igazgatója szerint azért, hogy megfelelő helyet találjanak neki.
Margarita Torres és José Miguel Ortega del Rio szerint csak Európában hozzávetőleg kétszáz olyan kupa van, amely a Szent Grál lehet. Könyvükben a történészek többnek is cáfolták az eredetiségét. Hangoztatják ugyanakkor, hogy az egyiptomi pergamentekercsekben foglaltak illenek a léoni kehelyre.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Blondi szemszögéből nézhetjük végig Hitler utolsó napjait
- Cranach festményének útja Hitler nappalijától a londoni Nemzeti Galériáig
- A Berghof-csapda, Hitler kiszolgáltatottsága
- Kudarcokkal teli út vezetett Hitler hatalomra jutásához
- Mi lett volna, ha Hitler kapja meg előbb az atombombát?
- Diktátorok titkos szenvedélyei – Amikor a kegyetlen vezetők kertészkedtek, rajzoltak és hegedültek
- Hitler kutyái: Ebek a náci hadigépezetben
- A Führer árnyéka – A Hitler-naplók botránya
- Martin Bormann, a „leghűségesebb párttárs”
- Napóleon-kori erődítményt tártak fel Szászországban 15:51
- Régészek dolgoznak a Natzweiler-Struthof koncentrációs táborban 15:04
- A hanyatló könyvpiac fellendítésére szervezték meg az első Könyvhetet 14:41
- Tudatos kőzetválasztást bizonyítanak egy izraeli lelőhely kőeszközei 12:20
- Történelmi párhuzamok figyelmeztetnek az aknaharcászat veszélyeire a Hormuzi-szorosban 11:33
- Ősi termelési táj nyomaira bukkantak Spanyolországban 10:42
- Sequana nyomában: újra kutatják a Szajna forrásának ősi szentélyét 09:47
- Állattartási szokások magyarázzák a Kolumbusz utáni amerikai járványokat 09:08














