A tömeges kivégzés bizonyítékait is bemutatták a mohácsi csatáról szervezett konferencián

A mohácsi csatáról született legújabb antropológiai, régészeti és történeti kutatások eredményeit bemutató háromnapos, nemzetközi multidiszciplináris konferencia kezdődött tegnap Szegeden.

Papp Sándor, a HUN-REN-SZTE Oszmán Kori Kutatócsoport vezetője a konferencia nyitóelőadásán elmondta, a török állami levéltárban még mindig találhatók olyan dokumentumok, melyeket a magyar történetírás nem használt. A professzor bemutatta azokat a mohácsi csatát megelőző időszakból származó forrásokat, melyek I. Ferenc francia király és I. Szülejmán szultán egyeztetéseiről szóltak. Kifejtette, számos tanulmány szerint a francia király segítségkérése a török támadás egyik oka volt, de vannak olyan történészek, akik mítosznak minősítik ezt az elméletet.

Papp Sándor azonban úgy látja, biztos, hogy az Itália birtoklásáért és az európai dominanciáért folyó Valois - Habsburg konfliktusnak hatása volt a török támadásra.

Kasza Péter, az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszékének vezetője előadásában a mohácsi csata utáni egy-két évtizeden belül író magyar és közép-európai történetírók munkáit áttekintve szólt arról, miként fejlődött két eltérő irányba az esemény történeti magyarázata - a többi közt arról, kit terhel a felelőssége a csatatéren életét vesztő II. Lajos magyar király haláláért - attól függően, hogy a szerzők mely hatalmi központtal ápoltak szorosabb kapcsolatot.

Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem professzora a csata a magyar katolikus egyházszervezetre gyakorolt hatását vázolva kifejtette, a harctéren elesett két érsek és öt püspök pótlása és a kettős királyválasztás a főpapi kart egy csapásra a politikai és katonai túlélési küzdelem gyújtópontjába állította. Elemzése szerint a főpapok politikai stratégiáit és mindennapos pártváltásait nem teológiai vagy vallási megfontolások, hanem a székhelyek földrajzi elhelyezkedése, a fegyveres birtokvédelem és a geopolitikai kényszerpályák határozták meg.

Pálfi György, az SZTE Embertani Tanszékén vezetője annak a több éves kutatómunkának az eredményeit ismertette, melyet az egyetem szakemberei, a Janus Pannonius Múzeum régészeivel, szegedi igazságügyi orvosszakérőkkel, illetve külföldi partnerekkel végeztek a mohácsi tömegsírok feltárása során.

A szakemberek a töredékes maradványok rendezése, az egyéni csontvázak újraegyesítése, a demográfiai adatok rögzítése mellett vizsgálták azt is, milyen sérülések vezettek a mintegy kétezer áldozat halálához. A szakértők szerint a sérülésnyomok sokszor arra utalnak, hogy az áldozatok nyakát és koponyáját gyakran hátulról, sokszor ismétlődő és közel párhuzamos vágás érte, ami azt látszik alátámasztani, hogy haláluk nem menekülés közben következett be, hanem az 1526. augusztus 31-ei tömeges kivégzéshez köthető.

Bemutatták Hélene Coqueugniot és Olivier Dutour, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) munkatársainak kutatásait is, akik korszerű képalkotó eljárásokat, így nagy felbontású CT- és mikro-CT-vizsgálatok alkalmaztak a katonai konfliktusok történeti tömegsírjainak tanulmányozása során.

Ezek a csontanyag roncsolásmentes, nagy pontosságú vizsgálata összetett patológiai folyamatok rekonstruálása mellett lehetőséget teremtenek a leletek digitális megőrzésére, így hosszú távon hozzáférhetővé téve azokat a kutatás számára. Elemzéseik szerint a mohácsi leletanyag virtuális modelljei a csatatéri sérülésekkel összhangban álló, a halál körüli időszakban keletkezett traumák mintázatait tárják fel, valamint a csata utáni sérüléseket is kimutatják, amelyek a foglyok tömeges kivégzésére utalnak.