Újraelemezték egy elveszettnek hitt dél-angliai vaskori temető leleteit

Több mint 70 évvel a felfedezésük után modern eszközökkel azonosították egy elveszettnek hitt vaskori temető emberi maradványait Dél-Angliában. A kutatás eredményeit az Oxford Journal of Archaeology című tudományos folyóiratban publikálták a szakemberek. A papírzacskókban tárolt és teljesen összekeveredett csontok vizsgálata során 17 egyént sikerült elkülöníteni a késő vaskor és a római uralom közötti átmeneti időszakból.

A Highsted és Sittingbourne közelében fekvő krétabánya munkásai 1955-ben bukkantak rá az első emberi koponyára, amelyet egy gyors leletmentő ásatás követett. A munkálatok során 20 csontvázat, egy fibulát, különféle kerámiákat és 6 hamvasztásos temetkezést tártak fel a régészek.

Az ásatás befejezése után a leletanyag sorsa meglehetősen hányatottan alakult. Az edények egy része magángyűjteményekbe került, a jegyzetek megsemmisültek, egyes darabokról pedig azt feltételezték, hogy ellopták őket. A megmaradt csontokat nedves alagsorokban, papírzacskókban tárolták, amelyek az évtizedek során szétmállottak, így a 16 egyéntől származó maradványok teljesen összekeveredtek.

Michael Legge kutató 2018-ban kezdte meg a Maidstone Museum raktáraiban fellelhető, egykor elveszettnek nyilvánított gyűjtemény szisztematikus újraértékelését. Bár a csontok rossz állapota miatt az egyes csontvázakat már nem lehetett teljes egészében rekonstruálni, a kutatócsoport 17 embert sikeresen azonosított. A biológiai maradványok között férfiak, nők és legalább 1 gyermek csontjai is megtalálhatók voltak. A fogászati vizsgálatok rámutattak arra, hogy az elhunytak többsége már jóval a halála előtt elvesztette az őrlőfogait. Az egyik felnőtt koponyáján emellett egy tompa tárggyal mért erős ütés nyomát is felfedezték a szakértők.

A radiokarbonos kormeghatározás alapján a temetőt a késő vaskortól egészen a rómaiak Kr.u. 1. századi hódítását követő időszakig használták a helyiek. A 6 vizsgált egyén DNS-elemzése megerősítette, hogy az elhunytak a vaskori dél-britanniai lakossággal mutattak szoros biológiai rokonságot. A genetikai adatok alapján ugyanakkor 1 ember feltehetően francia vagy svájci ősökkel is rendelkezett, ami az ókori migrációs folyamatokat igazolja. Az izotópos vizsgálatok rávilágítottak arra, hogy a helyi közösség tagjai nagyon hasonló összetételű étrenden éltek. Bár a legtöbben helyben nőttek fel, a táplálkozási szokásaik már a hódítók gasztronómiai hatásainak átvételéről tanúskodnak.

A kutatók kiemelt figyelmet fordítottak azokra a nyomokra, amelyek a temetkezési szokások megváltozását jelezték a térségben. A feltételezhetően megégett csontvázak az úgynevezett bustum rítushoz köthetők, amelynek során a halotti máglyát közvetlenül a nyitott sírgödör felett építették fel. Ahogy a fa elégett a szertartás alatt, a holttest egyenesen a gödörbe hullott, majd a maradványokat helyben temették be. Ez a szokás eredetileg a Rajna és a Duna vidékéről indult ki, a Brit-szigeteken pedig ritkának számított abban a korban. A helyi lakosság annak ellenére vette át ezt a kontinentális tradíciót, hogy túlnyomórészt a brit törzsekhez tartozott.

A Kr. u. 1. században zajló római hódítás alapjaiban alakította át a szigetvilág társadalmát, a Highsted területén élők pedig éppen ennek az átmenetnek a folyamatait tükrözik. A régi fényképek tanúsága szerint a halottak többségét az úgynevezett Deal-típusú hagyományos rítus szerint helyezték végső nyugalomra. Ha az eredeti ásatás során feljegyzett mind a 26 sír beletartozott ebbe a kategóriába, akkor ez a 3. legnagyobb ilyen típusú lelőhely az országban.

A kutatás egyértelműen bizonyította: a hiányos múzeumi raktárkészletek modern vizsgálata is pótolhatatlan történelmi adatokkal szolgálhat.