Jégkori vadászok alaszkai táborhelyét vizsgálták meg amerikai kutatók

Egy mintegy 13 800 évvel ezelőtt használt alaszkai táborhely feltárása nyújt új adatokat a jégkori vadászok és a Bering-földszoros térségének történetéhez. A Kansasi Egyetem kutatói által felszínre hozott több tízezer lelet részletes képet ad arról, hogyan alkalmazkodtak az első amerikaiak az északi környezet zord körülményeihez.

A Kansasi Egyetem antropológusa, Kelly Graf által vezetett kutatócsoport 2013 óta végez ásatásokat az alaszkai Tanana folyó közelében fekvő területen. A vizsgált helyszín az őslakos atabaszk nyelven a Shég' Xdaltth'i' nevet viseli, amelynek jelentése nagyjából annyit tesz, hogy „ott voltak”.

A régészek három különböző, a késő pleisztocén időszakra datálható réteget azonosítottak, amelyek 13 800, 13 000 és 12 700 évvel ezelőtti emberi megtelepedés nyomait őrzik. A Ted Goebel, Mia Harbort és Mason Sewing részvételével zajló kutatómunka során kiderült, hogy a ma sűrű fenyvesekkel borított vidéket a jégkor végén még alacsony cserjés tundra jellemezte.

A feltárások során a szakemberek több mint nyolcvanezer régészeti leletet hoztak a felszínre, köztük kő- és csonteszközöket, valamint változatos állatmaradványokat. A helyszínen azonosított csontok alapján a korai vadászok étrendjében olyan, mára kihalt pleisztocén megafauna-képviselők szerepeltek, mint a mamut, az ősbölény és a vadló, de a ma is élő rénszarvast szintén zsákmányul ejtették.

A táborhely egyik legfontosabb leletegyüttese egy egykori lakóépítmény nyomainál került elő, ahol egy nagyméretű kőüllőt és kvarcitból készült ütőköveket találtak széttört bölénycsontok társaságában. A kutatócsoport megállapítása szerint az eszközöket a csontvelő és a zsiradék kinyerésére használták egy nagyméretű földkemence közvetlen közelében.

A mindennapi élet apróbb tárgyai, például a madárcsontból faragott tűk mellett a régészek speciális, rombusz alakú, kétoldalúan megmunkált kőhegyeket is találtak, amelyek az egykori vadászfegyverekhez tartozhattak. Kelly Graf rámutatott, hogy Alaszka területén ez az egyetlen olyan lelőhely, ahol ez a jellegzetes forma felbukkan. Hasonló kidolgozású kőeszközöket ebből a korszakból korábban csak a kontinenshíd oroszországi, ázsiai oldalán fedeztek fel. A tipológiai egyezés a kutatók szerint egyértelműen bizonyítja, hogy az emberi csoportok a két kontinens között oda-vissza vándoroltak az akkor még egybefüggő szárazföldön.

A Bering-földhíd (más néven Beringia) a jégkorszakok idején természetes szárazföldi összeköttetést biztosított Ázsia és Észak-Amerika között. Ez a hatalmas kiterjedésű, jégmentes terület mintegy 35 ezer évvel ezelőtt alakult ki, amikor a globális lehűlés következtében a bolygó vízkészletének jelentős része a sarki jégsapkákban és a gleccserekben fagyott meg. A folyamat miatt a világtengerek vízszintje drasztikusan lecsökkent, szabaddá téve a sekély tengerfeneket. A földhíd évezredeken át menedéket és vándorlási útvonalat nyújtott a pleisztocén állatvilágnak, valamint az azokat követő vadászó-gyűjtögető embercsoportoknak, megteremtve az amerikai kontinens benépesülésének alapjait.

A globális felmelegedés és a jégtakarók olvadása miatt a tengerszint később ismét emelkedni kezdett, és mintegy 12 ezer évvel ezelőtt a Csendes- és a Jeges-tenger vize végleg elárasztotta a területet, kialakítva a mai Bering-szorost. A pleisztocén és a holocén korok határán bekövetkező drasztikus éghajlatváltozás az amerikai megafauna nagymértékű kihalásához vezetett, ami a korai emberi közösségeket is folyamatos alkalmazkodásra kényszerítette. Az alaszkai lelőhelyen feltárt hatékony csontfeldolgozó eszközök és földkemencék jól illusztrálják azt a technológiai felkészültséget, amellyel az ázsiai eredetű populációk a szűkös erőforrásokat maximálisan kihasználták a folyamatosan változó éghajlati viszonyok közepette.