Fából készült dárda végzett egy iraki neandervölgyi emberrel

Egy 70 ezer évvel ezelőtt elhunyt neandervölgyi ember földi maradványai szolgáltatják az eddigi legrégebbi bizonyítékot arra, hogy egy emberfélét fatestű dárdával öltek meg. A részletes csonttani vizsgálat eredményeit a kutatók a Scientific Reports című tudományos folyóiratban tették közzé. A lelet a halálos sebesülés mellett a térségben zajló temetkezési szokásokra és a korai fegyverhasználatra is új adatokat szolgáltat a régészek számára.

A felfedezést az iraki Kurdisztán területén található Sanidar-barlangban tették a szakemberek, ahol csaknem nyolc méter vastag szikla- és üledékréteg alól kerültek elő a csontok. A kutatócsoport megállapította, hogy a barlang bejárata közelében fekvő hatalmas sziklatömb mögötti kis mélyedésbe az évek során legalább öt neandervölgyi egyént temettek el.

Emma Pomeroy, a Cambridge-i Egyetem biológiai antropológusa szerint a testek egy részét a még bomló korábbi halottakra helyezték. A terület évtizedeken átívelő ismétlődő használata szokatlan a neandervölgyi régészeti emlékek között, ami egyértelműen tudatos halottkultuszra utal. A most vizsgált 45 év körüli felnőttnek csak részleges maradványait, vagyis a bal lapockát, hét fogat, néhány bordát és egy szinte teljes jobb kezet találták meg a szikla mellett.

A bal lapocka alapos vizsgálata során a szakemberek egy másfél centiméter széles, kerek lyukat azonosítottak a csonton. A sérülés pereméből három repedés indul ki, magát a sebet pedig csonttöredékek töltik ki. A kutatók szerint ezek a szilánkok a vékony csontból törtek ki, amikor a fegyver becsapódott a testbe. A lyuk körkörös formája és a csontkárosodás mintázata egyértelműen arra utal, hogy a sérülést egy szemből érkező, fából készült dárda okozta. Pomeroy értékelése alapján a behatolás helyzete és a fegyver mellkason való áttolásához szükséges erő egyenesen a szívre irányuló végzetes döfésre utal, amely átszúrta a tüdőt és az artériákat a lapockán való kilépés előtt.

A dárda ütötte seb szinte biztosan azonnali halált okozott, de az illető már a végzetes csapás előtt is rendkívül rossz egészségi állapotban volt. A fogazat elemzése feltárt egy függőlegesen kettéhasadt alsó metszőfogat, amelynek csak a fele maradt a helyén, míg a szomszédos fogak befelé fordultak. A szakértők szerint egy ilyen mértékű roncsolódáshoz egy nagyon erős, arcot érő ütés kellett, amely borzalmas fájdalommal járt, a sérült egyén pedig feltehetően külső segítségre szorult a mindennapokban. A hasadt fogat megkeményedett lepedék borította, amelynek kialakulása legalább egy évet vett igénybe, ami bizonyítja, hogy az egyén jóval a halálos sebesülés előtt szenvedte el az arccsontot érő traumát.

Chris Hunt, a Liverpool John Moores Egyetem professor emeritusa a tanulmányban kifejtette, hogy a Sanidar-barlang neandervölgyi lakóinak fő zsákmányállata a kőszáli kecske volt, amelynek elejtéséhez a mai gerelyekhez hasonló fadárdákat használhattak. Mivel a növényi anyagok az évezredek során gyorsan lebomlanak, nagyon kevés fából készült fegyver maradt fenn az őskorból. Németország területén ugyanakkor már találtak mintegy 200 ezer éves, vizes talajban konzerválódott fegyvereket. Az eddig ismert legrégebbi, több mint 400 ezer éves faragott dárdahegyet pedig 1911-ben fedezték fel az angliai Clacton-on-Sea térségében.

A neandervölgyiek fejlett famegmunkálási képességeit egy spanyolországi lelőhely friss kutatása is megerősíti, ahol a régészek tálcák, tányérok, állványok és dárdák lenyomatait dokumentálták. A mindennapi használati tárgyak fejlettsége rámutat arra, hogy a mintegy 40 ezer évvel ezelőtt kihalt emberféle technológiai tudása jóval összetettebb volt a korábban feltételezettnél.

Azt azonban a szakemberek jelenleg nem tudják pontosan megállapítani, hogy az iraki barlangban talált neandervölgyi egyén egy tragikus vadászbaleset áldozata lett, vagy szándékos emberölés történt. Bár az erőszakos konfliktusok fosszilis bizonyítékai rendkívül ritkák, a kutatócsoport nem zárja ki egy tudatos, ellenséges támadás lehetőségét sem.