Brit nem az Elgin-márványok visszaadására
2012. augusztus 28. 13:06
A British Museum tagadta, hogy fontolóra vette volna a görögországi Parthenonból származó márványok visszaszolgáltatását Görögországnak, holott az athéni Akropolisz Múzeum igazgatója ennek ellentmondó információkról tett bejelentést a múlt héten.
Korábban
A londoni patinás múzeum ehelyett csupán annyit közölt, hogy „nyitott arra a párbeszédre, amely néhány tárgy rövid időre való kölcsönadásáról szól, de nem érinti a végleges visszaszolgáltatást”.
Pedig múlt hét csütörtökön Demetriosz Pantermalisz, az athéni Akropolisz Múzeum igazgatója még azt mondta, hogy egy júniusi UNESCO-gyűlésen bejelentette igényét a híres parthenoni márványok egy részének a visszaszerzésére, s az elkövetkező hetekben a görög fővárosban megkezdődhetnek az erről szóló tárgyalások.
„Ajánlást tettem a British Museum illetékeseinek néhány darab – kezek, fejek, lábak – márványról, amelyek a Parthenon szobraihoz tartoznak, s amelyeket még vissza lehet illeszteni” – fejtette ki a Skai Radionak adott interjújában Pantermalisz. „Az ajánlatot elvben elfogadták, a párbeszéd ősszel kezdődik” – fűzte hozzá.
Az eredetileg a Parthenon díszét képező márványok régóta képezik vita tárgyát: azokat az 1799-1803 közötti brit konzul, Thomas Bruce, Elgin 7. grófja vitte magával, miután engedélyt kapott a hatóságoktól szuvenírek gyűjtésére. A márványokat tengeri úton szállították Nagy-Britanniába, ahol azonban nem fogadta őt mindenki lelkesen: sokan vandalizmusa miatt kritizálták a grófot, akit mindez hidegen hagyott.
A kérdésből parlamenti vita lett, majd a kormányzat 1816-ban a márványok megvásárlásáról döntött, és azokat a British Múzeumban állították ki, ahol ma is az erre a célra építette Duveen galériában láthatók. Az elmozdítást, illetve a későbbi adásvételt később többször is kétségbe vonták, és máig tartó vita kezdődött arról, hogy a köveknek vissza kellene térniük Athénba.
A kérdés a 2008-ban megnyílt új athéni múzeum létesítésével csak felerősödött, hiszen annak tetőgalériáját úgy építették meg, hogy ott üres volt a márványok helye, és azt várták, hogy azok hazatérésével végre újra teljes legyen a kollekció.
A görög kultúrdiplomácia sikertelenségét látva egy görög akadémikus négy éve érdekes ötlettel állt elő: szerinte ugyanis ha országa 2012-re nem kapja vissza az Elgin-márványokat, akkor talán azt is fontolóra veszik, hogy nem indítják világ körüli útra az olimpiai lángot. Ebből ugyan nem lett semmi, de Athén elkötelezett maradt a márványok visszaszerzése mellett; a görög kulturális miniszter három éve visszautasította a British Múzeum azon ajánlatát, hogy a londoni intézmény három hónapra kölcsönadná Görögországnak a Parthenon náluk látható márványait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap