Szokatlan pózban eltemetett kőkorszaki csontvázat tártak fel Bajorországban

Egy szokatlan testtartásban eltemetett, mintegy hétezer éves kőkorszaki csontvázat tártak fel a régészek a dél-németországi Großköllnbach település határában. A vizsgált fiatal egyén maradványai a korszak megszokott rítusaitól teljesen eltérő, kicsavart pozícióban feküdtek a sírgödörben.

A Steigäcker IV elnevezésű fejlesztési területen zajló régészeti feltárások során a szakemberek öt hete vizsgálták a terepet, amikor a talaj elszíneződése egy emberi maradványokat rejtő gödörre hívta fel a figyelmüket.

Florian Eibl járási főrégész tájékoztatása szerint a temetkezés módja rendkívül szokatlan az adott időszakban. A területet a Kr. e. 6. évezredben a közép-európai térség első földműves közössége, a vonaldíszes kerámia kultúrája népesítette be. Ennek a kultúrának a tagjai az elhunytakat általában zsugorított helyzetben, az oldalukra fektetve és a lábaikat felhúzva temették el, amely egy alvó ember testtartására emlékeztet. Ezzel szemben a Dingolfing-Landau járásban most megtalált csontváz jobb lába élesen felhúzva, míg a bal lába kifelé fordítva helyezkedett el a földben.

A sírgödör kialakítása szintén számos kérdést vet fel a kutatók számára. A mélyedés alja egyenetlen és lejtős volt, ami arra utalhat, hogy a holttest a temetés után egyszerűen lecsúszott a lejtőn. Az egyes csontok ennek következtében elmozdulhattak vagy belenyomódhattak a puha agyagba, ami magyarázatot adhat a rendhagyó elhelyezkedésre.

Az elsődleges antropológiai vizsgálatok megállapították, hogy egy serdülőkorú fiatal maradványairól van szó, mivel a csontokon lévő növekedési lemezek még nem forrtak össze teljesen. A szakértők különös figyelmet fordítanak a nyaki gerincszakaszra, ahol egy kifejezett deformáció is megfigyelhető.

A nyakcsigolyák elváltozásának pontos oka egyelőre ismeretlen a kutatócsoport előtt. A további laboratóriumi elemzések feladata lesz tisztázni, hogy a deformációt valamilyen életében szerzett betegség vagy fizikai sérülés okozta, esetleg csupán a sírban felvett pozíció és a halál utáni talajmozgások eredménye. A csontvázat a helyszíni dokumentálást követően teljes egészében kiemelték, és a helyi régészeti hivatal laboratóriumába szállították. A részletes embertani vizsgálatok befejezése után a szakemberek pontosabb képet kaphatnak a fiatal egyén életmódjáról és halálának körülményeiről.

A csontváz mellett a régészek a vonaldíszes kerámia kultúrájának egy kiterjedt településrészletét is azonosították a területen. A többhetes ásatás során mintegy 150 régészeti jelenséget dokumentáltak a szakemberek. A feltárt nyomok között három nagyméretű hosszúház alapjai is kirajzolódnak, bár a kutatók szerint ezek közül valószínűleg legfeljebb kettő állhatott egy időben. A telepen több jó állapotban fennmaradt tűzhelyet és sütőterületet tártak fel, köztük olyan kupolás agyagkemencéket, amelyek alját szorosan egymás mellé rakott kavicsokkal szigetelték. Ezek a kemencék az ételkészítés és a gabonafeldolgozás fontos helyszínei voltak a kőkorszaki közösség mindennapi életében.

A lelőhelyen előkerült őrlőkövek anyaga további fontos információkkal szolgál a kora neolitikus kereskedelmi hálózatokról. A régészek előzetes feltételezései alapján a kövek a Dunán túlról vagy a Bajor-erdő vidékéről származhatnak. Amennyiben az anyagvizsgálatok igazolják ezt az eredetet, az bizonyítja, hogy az első európai földművesek már jelentős távolságokból is képesek voltak nyersanyagokat beszerezni.

A vonaldíszes kerámia kultúrája a Kr. e. 6. évezredben forradalmi változásokat hozott Közép-Európában, hiszen tagjai honosították meg a térségben az élelemtermelő gazdálkodást, a növénytermesztést és az állattartást. Az általuk épített masszív faépületek és a fejlett mezőgazdasági technológiák az európai kontinens történetének egy új, letelepedett korszakát nyitották meg.