2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Martin Munkácsi hihetetlen pillanatai

2010. október 6. 18:25 MTI

Az egész életművet átfogó, 280 fényképet felvonultató kiállításon mutatja be a világhírű magyar fotográfus, Martin Munkácsi (Munkácsi Márton) munkásságát csütörtöktől a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) Think While You Shoot (Gondolkodj, miközben exponálsz) című tárlata.

"Egy olyan művész, sajtófotós életművéből nyílik most kiállítás, aki alapvetően meghatározta a 20. század vizuális arculatát" - szólt az 1896-ban született alkotóról a Lumú igazgatója. Bencsik Barnabás hozzátette, a mintegy 280 fotóból álló anyagot F. C. (Franz Christian) Gundlach német divatfotós és gyűjtő állította össze a fotográfus lányával, Joan Munkacsival. A kiállítás Hamburg, Berlin, New York, San Francisco és Moszkva után jutott el a magyar fővárosba, ahol a tervek szerint utoljára látható egyben.

"Végre elérkezett oda a tárlat, ahol a legjobb otthonra lel, Budapestre" - fogalmazott a német gyűjtő. Mint F. C. Gundlach felidézte, a hetvenes évek elején találkozott először Martin Munkácsi fotóival, és ekkor kezdte kutatni a magyar származású művész életművét, illetve gyűjteni a képeit. "Az összegyűlt anyag - melynek 80 százaléka vintage felvétel - igazolja, hogy Munkácsi százada egyik legnagyobb fotósa volt" - vélekedett.

A hamburgi gyűjtő az általa tartott tárlatvezetésen kiemelte: Munkácsi hihetetlen érzékkel tudta megragadni a pillanatot, ezt érzékelteti a Lumú kiállítási terében a látogatót fogadó, beduin lovasokról készült felvétele is.

A tárlat közönsége a húszas években a Pesti Naplóban és Az Estben megjelent fényképeken keresztül megismerkedhet a fotográfus budapesti időszakával. Munkácsi nagy lelkesedéssel örökítette meg a sebességet és a mozgást - hívta fel a figyelmet az autó- és motorversenyekről készült felvételekre F. C. Gundlach, hozzátéve: számos fotó tanúskodik a művész másik nagy szenvedélyéről, a futballról is (a halál is egy New York-i meccs fényképezése közben érte).

Számos nagy kortársához, Capához, Brassaihoz vagy Kertészhez hasonlóan a húszas évek végén Munkácsi is elhagyta Magyarországot, és a német fővárosban azonnal a korszak legnagyobb képes magazinja, a Berliner Illustrierte Zeitung kezdte foglalkoztatni.

Pályafutásának ebben a szakaszában bejárta a világot, fotósorozatokkal tudósítva a gazdasági válság idején a kávét a tengerbe lapátoló brazil termelőkről, Afrika független kis állama, Libéria felemás fejlődéséről vagy 1933-ban Hitler hatalomátvételéről. Zsidó származása ellenére ekkor a nácik egy különszámot is megjelentettek az eseményt megörökítő fotóiból, rövidesen azonban menekülnie kellett - idézte fel F. C. Gundlach.

Az Egyesült Államokba érve Munkácsi rövid idő alatt forradalmasította a divatfotózást: modelljeit a műtermek helyett természetes mozgás közben, a tengerparton vagy a városban fényképezte, egy új, emancipált nőtípust megörökítve. A művész Lumúban is látható portréin pedig a korszak hírességei - Fred Astaire, Katharine Hepburn, Marlene Dietrich vagy Louis Armstrong - gyakran mások által föl nem fedezett arcukat mutatják a nézőnek.

A tárlat rendezői Munkácsi két könyvtervének is figyelmet szenteltek: míg a művész Aktkönyve még életében megjelent, másik, The Fabolous World of Martin Munkácsi (Martin Munkácsi varázslatos világa) című projektje nem valósult meg, de a sokszor erős morális töltetet hordozó, gondolati vagy formai párhuzamba állított képpárok közül sok eredeti formájában fennmaradt.

A január 9-ig látogatható kiállításhoz a Lumú számos tárlatvezetést, előadást és egyéb programot is szervez.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár