Lima lehet a legrégebben lakott amerikai település
2010. szeptember 10. 11:03
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy Peru fővárosa, Lima lehet a legkorábban lakott település az amerikai földrészen.
Korábban
Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a város spanyolok érkezése előtti történelmének, s széles egyetértés mutatkozik a település alapításának időpontjával kapcsolatban, amelyről csak egy dokumentum maradt fenn, s ez 1535-ra datálja Lima megszületését. Harminc évvel ezelőtt azonban az archeológusok nagy erőkkel kezdték meg a várostörténet sötét fejezeteinek kutatását, amelynek köszönhetően új megvilágításba került a legöregebbnek tartott amerikai településsel kapcsolatos tudásunk.
Az idő előrehaladtával csodálatos templomok, paloták és városok romjai tárultak a kutatók szeme elé, s ez alapjaiban változtatta meg a sokáig kőbe vésett dátum előtti korszakról alkotott sommás nézeteket. „Át kell értékelnünk Lima történelmét” – jelentette ki Isabel Flores, aki csaknem fél életét Huaca Pucllana feltárásának szentelte. „A limaiak korábban nem ismerték saját történelmüket, most azonban sokkal többet tudunk arról, hogy kik laktak ezen a területen. Ezt a tudást mindenkivel meg kell osztanunk” – tette hozzá.
Flores büszkén beszél Huaca Pucllanáról, (a kecsua elnevezés jelentése: „terület, ahol rituális játékokat játszanak”) arról a helyről, amely harminc éve még szemétlerakó volt, ma már viszont az ország egyik legnépszerűbb turistalátványosságnak számít, de ugyanez elmondható Marangáról, Huallamarcáról és Mateo Saladóról is.
Limának a külföldiek idecsalogatásán túl lételeme, hogy megismerje saját történelmét. A régészeti feltárásokon négyezer éves, U-alakú templomok nyomaira bukkantak, de csak kétezer évvel ezelőtt kezdődött az a korszak, amelyet a híres limai kultúraként tartunk számon. A több háborút, hódítást és számtalan természeti katasztrófát elszenvedett ország a Lima Milenaria jegyében most saját identitását keresi, s a következő polgármesterre vár a feladat, hogy a várost ezeréves településsé nyilvánítsa; a kampányt elindítók szerint ez nem a spanyol örökséggel való szakítást jelenti, csupán a múltnak a jelennel való összekötését hangsúlyozná.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap