Az ókori kerámiagyártás minden lépése megismerhető egy most kiásott műhelyből
Egy kivételesen jó állapotban fennmaradt, az ókori kerámiagyártás teljes folyamatát bemutató komplexumot tártak fel Franciaországban a Szajna-Észak-Európa csatorna építését megelőző régészeti munkálatok során. A francia Nemzeti Megelőző Régészeti Kutatóintézet (Inrap) legfrissebb beszámolója szerint a Sermaize (Oise megye) közelében felfedezett létesítmény a Kr. e. 1. század és a Kr. u. 3. század között működött. A mintegy húszezer négyzetméteren elterülő ipari és lakóövezet feltárása pontos adatokat szolgáltat a gallo-román kori fazekasság technológiai hátteréről és a termelés szervezéséről.
- A francia Inrap intézet régészei egy húszezer négyzetméteres ókori kerámiakészítő komplexumot tártak fel a Szajna-Észak-Európa csatorna nyomvonalán, Sermaize településnél.
- A feltárás során az agyagkitermeléstől a kiégetésig a teljes gyártási folyamat nyomait, köztük huszonegy kemencét és tucatnyi fazekaskorong-alapot azonosítottak.
- A Kr. e. 1. és a Kr. u. 3. század között működő ipari központ a római Via Agrippa úthálózat mentén helyezkedett el, biztosítva a termékek hatékony kereskedelmét.
Az Inrap szakemberei a régészeti területen azonosították az agyagkitermeléstől a formázáson át a kiégetésig tartó teljes láncolat strukturális elemeit. A feltárt telephely északi részén egy 2500 négyzetméteres, több mint ötven gödröt magában foglaló agyagnyerő helyet találtak. Az agyag előkészítésére és ülepítésére húsz, lapos fenekű, agyaggal bélelt medencét használtak a korabeli mesteremberek.
A formázási szakasz bizonyítékaként a régészek tucatnyi fazekaskorong telepítési helyét azonosították, ahol az előkerült kőperselyek (tengelyágyak) és kovakő szerszámok alapján egyes műhelyrészekben egyszerre akár hat korong is működhetett. A termelés utolsó fázisát huszonegy, három különböző technológiai típusba sorolható égetőkemence maradványai reprezentálják.
A komplexum működésének évszázadai alatt a gyártási technológia és a termékpaletta jelentős változásokon ment keresztül. A Kr. e. 1. század második felétől a Kr. u. 1. század végéig a termelés az úgynevezett terra nigra típusú, itáliai mintára készült fekete felületű finomkerámiára és a csillámmal díszített ivópoharakra specializálódott. A kiégetéshez ebben az időszakban egytűzterű, felfüggesztett rostélyos kemencéket alkalmaztak.
A 2. századtól kezdve azonban átalakult az igény: a kéttűzterű, középső támasztófallal ellátott kemencék megjelenésével a műhelyek átálltak a sötét, durvább kidolgozású mindennapi használati edények tömeggyártására. A termelés ipari jellege ellenére a feltárt kutak, háztartási tűzhelyek és élelmiszermaradékok igazolják, hogy a munkaterületek egyben a kézművesek lakóhelyéül is szolgáltak.
Ez is érdekelhet
Az ókori kézműves központ elhelyezkedése tudatos logisztikai tervezés eredménye volt. A település közvetlenül az Amiens és Noyon városait összekötő római főút, a Via Agrippa, valamint egy északra tartó mellékút kereszteződésében épült ki. Ez a pozíció biztosította a felhasznált nyersanyagok kiegészítését, például az edények soványításához használt fosszilis kagylótöredékek (nummulites) szállítását, valamint az elkészült kerámiák hatékony értékesítését a régióban.
A római hódítást követő pacifikáció időszaka Gallia északi részén fellendítette a kereskedelmet és az urbanizációt, amely megnövelte a helyben előállított iparcikkek iránti keresletet, így a sermaize-i kerámiaműhely a birodalmi integráció egyik fontos gazdasági bázisává válhatott.
