Berlinben találták meg a lopott Caravaggio-képet
2010. június 28. 16:58 MTI
Berlinben találták meg a hatóságok az Ukrajnából 2008-ban ellopott Caravaggio-képet - jelentette be a német szövetségi bűnügyi hivatal.
Korábban
Az olasz mester, Michelangelo da Caravaggio roppant értékes alkotására még pénteken bukkantak rá. Az akció során egy nemzetközi tolvajbanda négy feltételezett tagját letartóztatták - számolt be Wiesbadenben a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA), amely szerint a képet Berlinben akarták értékesíteni.
A letartóztatottak közül hárman ukránok, egyikük pedig orosz. Az akcióban - amelyben a német GSG 9 elitalakulat is részt vett - további húsz gyanúsítottat is őrizetbe vettek.
Caravaggio 1602-ben készült, Krisztus elfogása című festményét 2008 júliusában lopták el az odesszai Nyugati és Keleti Művészetek Múzeumából. Ez volt az itáliai festő egyetlen képe, amelyet Ukrajnában őriztek. Az alkotás értékét 100 millió euróra - hozzávetőleg 28 milliárd forintra - becsülik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.