2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hitler-film forog Bollywoodban

2010. június 15. 10:31 The Guardian

Az indiai filmgyártás fellegvárában első alkalommal készítenek mozgóképet az egykori német diktátorról: a Dear Friend Hitler című alkotás a Harmadik Birodalom végnapjait mutatja majd be.

A tervek szerint Adolf Hitlert és Eva Braunt Anupam Kher és Neha Dhupia filmsztárok keltik majd életre. A beszámolók szerint az alkotás a diktátor, és a hozzá közel állók kapcsolatát mutatja majd be, és „a nézők felfedezhetik benne majd Hitler bizonytalanságát, karizmáját, paranoiáját és valós zsenialitását”.

Rakesh Randzsán Kumar rendező a következőképp vélekedett a Führerről: „ő volt a 20. század legsikeresebb vesztese, hiszen míg vezetőként sikeres volt, emberként komoly problémákkal küzdött”. Tervei szerint a filmet nem csak Indiában mutatják majd be, hanem nemzetközi terjesztésre is szánják. Kumar reményei szerint így végre mindenki számára kiderülhet, hogy Hitler rajongott Indiáért, és hogy áttételesen neki köszönhető a függetlenség elnyerése is. Az alkotás azonban inkább lesz háborús, mint romantikus film - ígéri.

Hitlert egyébként már többször, több filmben megformálták már: ezek közül a legsikeresebbek talán a 2004-es, A bukás című német, illetve az 1973-ban készített Hitler: Az utolsó tíz nap című brit alkotás voltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár