A héten nyilvánossá teszik a Kenedi-bizottság jelentését
2008. október 8. 18:21 MTI
A hétvégéig teljes terjedelemben, változtatás nélkül nyilvánosságra hozza a kormány a Kenedi-bizottság jelentését.
Az MTI úgy tudja, hogy az állambiztonsági iratok átadása teljesítésének értékelésére létrehozott szakértői bizottság jelentése és a kormány részére megfogalmazott javaslatai a Miniszterelnöki Hivatal honlapjára kerülnek fel. A több száz oldalas jelentést szeptember 11-én adta át a testület elnöke Szilvásy Györgynek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszternek.
A testület közel egy éven keresztül vizsgálódott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának és más illetékes levéltáraknak át nem adott egykori titkosszolgálati iratokat őrző szerveknél. Az MTI információi szerint a kutatók több kérdésben nem értettek egyet, például az iratok és a bennük szereplő adatok nyilvánosságra hozatalának formáiban, valamint a külföldieket is érintő akták megismerhetőségében sem, így a jelentés közös megállapításaihoz különvéleményüket is csatolták.
Az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság vezetésére 2007. július közepén kérte fel a miniszterelnök Kenedi János tudományos kutatót. A bizottság tagjai: Varga László, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, Ungváry Krisztián, az 56-os Intézet munkatársa, Sipos Levente, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, Ripp Zoltán, a Politikatörténeti Intézet osztályvezetője, Palasik Mária, a Történeti Levéltár tudományos kutatója, valamint Reisz T. Csaba, az Országos Levéltár általános főigazgató-helyettese.
Kenedi János tavaly július végén az Élet és Irodalomban megjelent írásában tette közzé álláspontját: szerinte internetes oldalon kellene nyilvánosságra hozni az 1944 és 1990 között keletkezett politikai rendőrségi iratokat. A testülettel a kormány szándéka az volt, hogy az iratok minél szélesebb körébe be lehessen tekinteni, mondván: csak így lehet eldönteni, a titkosítás jogos-e vagy feloldható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap