Szigorúan titkosak a múmiák DNS-tesztjei
2008. június 3. 11:03
Igencsak furcsa körülmények között kerül sor arra a DNS-tesztre, amelynek során a következő napokban I. Thotmesz állítólagos múmiájának pontos identitását szeretnék meghatározni.
Korábban
Zahi Hawass, az Egyiptomi Régiségek Főtanácsának vezetője szerint a teszteket azon az ismeretlen múmián végzik majd el, amelyet eredetileg a Luxorhoz közeli Királyok Völgyében találtak, és amit mostanáig I. Thotmesz (i.e 1506-1493) maradványainak hittek. Az egyiptomi szakértők emellett röntgennel is átvilágítják majd a múmiát, amely jelenleg is az Egyiptomi Múzeumban látható.
|
|
Kezdődhet a dinasztikus ki kicsoda |
A vele készített interjúban Hawass arra nem tért ki, hogy pontosan milyen DNS-sel hasonlítják majd össze az állítólagos Thotmesztől vett mintákat. A hasonló tesztek egyébként igencsak rejtélyesek: a Hatsepszuton végzett vizsgálat jelentése még mindig nem nyilvános, és a többi teszt eredményét is zárolják - a kutatók nemzetbiztonsági okokra hivatkoznak. Bár ennek magyarázata igencsak homályos, az egyiptológusok szerint a titkolózás érthető, és egyfajta pánikot fejez ki, hiszen a tesztek nagyon sok pontos újraírnák az egyiptomi uralkodók elfogadott sorrendjét.
Hawass egyébként nagyon sokáig minden hasonló tesztet visszautasított, mondván a múmiák állapota nem teszi lehetővé a hasonló vizsgálatokat, és ha igen, akkor azt csak egyiptomi szakemberek végezhetik el. A főrégész az interjúban egyben pozitívan értékelte a Manchesteri Múzeum nemrég végrehajtott, sokak által kritizált lépését is. Szerinte "ez etikai kérdés volt", és a múzeum vezetése nagyon jól döntött, hiszen "senki sem szeretné, ha halála után több ezren bámulnák a meztelenül kiállított testét".
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Egész Európában népszerű volt a középkorban a legendás Artúr király kultusza tegnap
- A gyertyák csonkig élnek – így élte meg Márai Sándor a 20. század viharait tegnap
- Nem működött a kivéreztetés taktikája Verdunnél tegnap
- A műkritikusokat is átverte az ecsetet ragadó csimpánz tegnap
- A fal túloldalán: a Roosevelt-ház erős asszonyai tegnap
- A legenda szerint férfiak kezében balszerencsét hoz a híres Koh-i-Noor gyémánt 2021.02.20.
- A középkor hálószobatitkaitól a másnaposság elleni tojásig – ezek voltak a hét legizgalmasabb cikkei 2021.02.20.
- Balszerencsés volt a szerelemben II. József, a „kalapos király” 2021.02.20.











