2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Az eladósodás politikatörténete

2007. november 23. 13:00 Dombovári Ádám

Földes György munkája hat fejezetben, monografikus és szintetizáló jelleggel dolgozza fel a Kádár-korszak 1957 és 1986 közötti éveinek gazdaság- és politikatörténetét.

A kötet az MSZMP vezetésének, vagyis a kormányzó elitnek azokat a megújuló próbálkozásait követi nyomon 1986 végéig, amelyek azt célozták, hogy megszűnjenek, kezelhetővé váljanak az egyre nyomasztóbb fizetési nehézségek. Ezután az adósságcsapda elkerülésére, majd a belőle való kitörésre tett kísérletek következtek.

A szerző ezeknek - a végül kudarcot vallott - erőfeszítéseknek a különböző gazdaságpolitikákban, vagy a mechanizmus átalakításában, a külgazdasági orientáció módosításában, a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez történő csatlakozás erőltetésében, a KGST reformokért tett erőfeszítésekben, valamint a belső fogyasztásban, az életszínvonal megszorításában kifejeződő mozzanatait vizsgálja.

Földes az eladósodási folyamat ezen és egyéb vonatkozásait elsősorban az MSZMP és vezetői tevékenységének, vitáinak bemutatásával jeleníti meg, a vonatkozó levéltári anyag bevonásával. Célja a válaszkeresés, hogy alakulhatott-e volna másként, hanem annak felkutatása, hogy mit tett a politika az eladósodással kapcsolatban, és miért nem sikerült vállalt feladatát teljesítenie? Másképp: a politikai vezetés elment-e lehetőségeinek határáig, milyen szerepet játszott a válság kialakulásában és elmélyítésében? A szerző ennek során tárgyalja és mutatja be a magyar párt- és állami vezetés külső mozgásterét is, a szovjet érdekek és szempontok jelentőségét.

Földes az említett kérdések megválaszolásában a magyar gazdaság alapvető adottságait is figyelembe veszi, annak szerkezeti gyengeségeivel és nyitottságával, amelyek gyakorlatilag predesztinálják a nemzetközi gazdasági vérkeringésben való aktív részvételre, s ezért potenciális veszélyforrásai egy veszteséges kapcsolattartásnak. Ezek az adottságok pedig történelmi eredetűek, amelyeket az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése erősített fel.

A történész szerint az, hogy a magyar államszocializmus történetében mit jelentett az eladósodás, az 1986-os évvel bezárólag megválaszolható. Akkorra ugyanis egyértelművé vált: a politikai vezetésnek nincsenek meg azok az eszközei, amelyekkel megfordíthatná a kedvezőtlen tendenciákat. Földes fontosnak tartja azt is hangsúlyozni, hogy a gazdasági rendszerváltás követelménye nem az egyetlen, s nem is a legfőbb oka volt a rendszerváltásnak.

A kötet a lábjegyzetekben hivatkozott elsődleges és szakirodalmi forrásokkal, valamint a kapcsolódó irodalomjegyzékkel megkerülhetetlen kiindulási alapot nyújt a Kádár-korszak gazdaság- és társadalomtörténetének egyes kérdéseivel foglalkozó kutatónak.

Földes György, Az eladósodás politikatörténete 1957-1986. Maecenas, Bp., 1995. 272 o.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár