A régi könyvek reneszánsza
2007. március 30. 12:30
Rekord mennyiségű régi könyvet, kéziratot, aprónyomtatványt, 16-19 századi könyvritkaságot és 20. századi kiadványt árvereztek el a Mike és Társa Antikvárium 32. aukcióján.
Korábban
A Telegdi Miklós katolikus püspök által írt és 1577-ben, Nagyszombatban kinyomtatott, a húsvéttól adventig terjedő időszak evangéliumait tartalmazó kötet hozta az aukció legmagasabb árát. A becses munka az éppen a Telegdi által megszervezett nagyszombati nyomda második terméke, és az első, magyar nyelven, magyar földön megjelent katolikus mű, ezért megérte a 400 ezer forintos leütési árát.
A történeti munkák közül kiemelkedett Istvánffy Miklós humanista történetíró két együtt kínált műve, a magyar királyság történetéről (1685-ös kiadás), és egy kortárs beszámoló az 1638-as bécsi török ostromról, amelynek előzményeként a Thököly-féle felkelésről is tudósít a szerző (1683-as nyomat). A könyvritkaságot 60 ezer forintról indították, és 105 ezernél ütötték le.
Becses, igazi ritkaság Zsámboki János Emblemata című műve, amelyet fametszetű ábrákkal 1599-ben Leidenben nyomtattak ki. A történetíró, orvos, kartográfus, polihisztor Zsámboki legnagyobb költői teljesítménye az Emblemata című versgyűjtemény, amelynek különleges értéke a magyar vonatkozású városképek, híres személyiségek képi megjelentetése. A 100 ezer forintra taksált antikvitást 170 ezer forintért szerezte meg valaki.
Az első magyar lexikonok egyike, az ötkötetes Ismerettár 1858-64 között jelent meg Heckenast nyomdájában, 16 ezerért indították, de 44 ezer forintért kelt el. Egy ritka, nyelvújítási szótár 30 ezer forintért talált új gazdára. Igen népszerűnek bizonyultak a gasztronómiai könyvek, a régi szakácskönyvek, a terítékekkel, és a mezőgazdasági termékek feldolgozásával foglalkozó kiadványok. Jól szerepeltek a szépirodalmi művek is. Gárdonyi Géza, Kkrúdy Gyula, Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc első kiadású, vagy az író dedikációjával ellátott díszkiadások, emelt áron mentek el.
Az igazi rekordot Selma Lagerlöf Gösta Berligjének 1922-es kiadása hozta: két telefonos licitáló versenyében a kikiáltási ár tizenháromszorosáért, 38 ezer forintért kelt el.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap