Megszólal az Amerika Hangja
2004. szeptember 13. 12:06
Az Amerika Hangja (VOA), az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatalának külső rádióállomásaként működött. Az első adást németül, a náci Németország propagandáját ellensúlyozandó sugározták. A II. világháborút követően a VOA minden héten 3200 programot adott 40 nyelven. A rádióadó fő elvei a következők voltak: a híreket pontosan, a valóságnak megfelelően kell közölni, és a kommentárokat úgy kell fogalmazni, hogy abból a hallgató tisztán érzékelje az Egyesült Államok álláspontját. Az 1980-as évek végén angolul és 45 másik nyelven (köztük a volt Szovjetunió nyelvei közül kilencen) öt amerikai adóról és több tengerentúli átjátszó állomásról sugároztak programot. Becslések szerint öt kontinensen mintegy 120 millió ember hallgatta az adásokat. 1993-ban Clinton elnök döntése alapján az Amerika Hangja és a Szabad Európa rádiók közös irányítás alá kerültek. A költségvetési takarékosság 1995-ben elérte az Amerika Hangját is, a képviselőház jelentős összeget vont meg keretéből. Ezek után más lehetőségek után nézett európai adásainak működtetésére. A rádió bekapcsolódott az internet hálózatba, melyen az angol nyelvű jelentések és riportok érhetők el. 16 nyelvi adást - közöttük a magyart is - digitálissá tettek, hogy a számítógép-tulajdonosok szerte a világon saját gépükön hallhassák az adásokat. Magyarországra napi egy órában adnak hírműsort. 2000-ben a VOA-t felügyelő `Műsorszórási Kormányzótanács` közleménye szerint egyetlen nyelven sem szüntetik meg teljesen az adást. Az Amerika Hangja jelenleg 53 nyelven sugároz. A legnagyobb számú hallgatóságra - szemben a hidegháborús évekkel - ma már nem Kelet-Európában, hanem Nigériában, Bangladesben, Kínában, Etiópiában és Afganisztánban lehet számítani. Részben ezzel, részben egyéb politikai megfontolásokkal összhangban az adásbővítés célterületei között Afrikát, Indonéziát, Macedóniát és Kolumbiát jelölték meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap