Kiállították a Philostratus-corvinát
2006. július 10. 16:00
Nemzeti ereklyék kiállítására szolgáló teret avattak az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol elsőként Mátyás király egyik leggazdagabban díszített kódexe, a Philostratus-corvina látható.
Korábban
`A corvinák egy iskolás gyermek számára is nemzeti ereklyének számítanak, akárcsak a Szent Korona` - hangsúlyozta az ünnepségen Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Mint mondta, a kiállítás a 35 corvinát gondozó könyvtár szakembereinek azon felismeréséből született, hogy az ereklyéket nem csak őrizni kell, be is kell mutatni, az embereknek igényük van erre. A miniszter az eseményen hangsúlyozta: nem egyszerűen a múlt emlékéhez való prózai viszonyról van szó, hanem érzelemről, büszkeségről is; a nemzeti ereklyék `összetartanak minket, összekovácsolnak minket, figyelmeztetnek minket`. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 216 corvina, köztük a most kiállított Philostratus-corvina már hivatalosan is a világörökség része.
Dippold Péter, a könyvtár tudományos igazgatója kiemelte: Monok István főigazgató vetette fel a gondolatot, hogy a nemzeti írott kultúra legendás ereklyéit eredeti formában láthatóvá tegyék. Számtalan intézmény, magánember fordult ugyanis az intézményhez azzal: eredeti valójában szeretné megtekinteni ezeket a kincseket - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a kiállítás `tartalma` három havonta változna; a sorozatban azokat a kulturális kincseket szeretnék bemutatni, amelyek a nemzet számára szimbolikus jelentőséggel bírnak. A későbbiekben szerepelne például a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti dal kézirata, illetve az István király törvényeit tartalmazó kódex is.
Dippold Péter jelezte, hogy a periódusonkénti bemutatást állományvédelmi szempontok is indokolják; a kódexek kiállítása nemzetközi tapasztalatok szerint is három hónapig ajánlatos. "A biztonságra törekvést a kiállítótér kialakításakor fokozottan vettük figyelembe" - közölte, hozzátéve: a dokumentumokat technikai berendezésekkel és emberi erővel is maximálisan igyekeznek védeni. A könyvtár vezetői azt remélik, hogy a kiállítás látogatóinak éves száma akár hat számjegyű is lehet majd.
A Budavári Palota F épületében, zárt tárlóban kiállított Philostratus-corvinát egyedülállóan fontosnak tartják; a kötet teljes egészében Mátyás király számára készült. A kódexben szereplő műveket - a Krisztus utáni III. században élt Philostratus athéni szofistának és unokaöccsének munkáit - Antonio Bonfini udvari történetíró fordította le 1487-ben a görög eredetiről latinra. A kötet még Mátyás halála előtt visszajutott Budára, de fatáblás, részben aranyozott bőrkötésére már II. Ulászló címere került. A Philostratus-corvinát 1513-ban Johannes Gremper bécsi humanista szerezte meg. A mű végül az Österreichische Nationalbibliothekből a velencei egyezmény keretében 1932-ben került az Országos Széchényi Könyvtárba.
A csütörtökön megnyílt, október 8-ig nyitva tartó kiállításon megtekinthető a Corvin kárpitok című, három részből álló kárpitkompozíció is, amelyet a Magyar Kárpitművészek Egyesületének tagjai többéves munkával készítettek el. Az alkotás jelentőségét Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója méltatta. Az ünnepségen mutatták be a Mítosz és valóság című kiállítást is; a magyarországi latin nyelvű történetírásról szóló tárlatról Szörényi László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója adott tájékoztatást.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 17. A náci Németország jellemzői](/ih0Ax/label/.cut-640x400/808.jpg)
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap