A pestisjárvány miatt váltak gyakorivá a nyulak Angliában

A nagy európai pestisjárvány jelentősen átalakította a középkori angol társadalom fogyasztási szokásait, ami a nyulak elterjedését is elősegítette. Az invazív faj nagy-britanniai térhódításáról készített kutatás rávilágít arra, hogy a ma már közönséges állat évszázadokon át az arisztokrácia szigorúan őrzött luxuscikkének számított a szigetországban.

Az európai üregi nyúl eredetileg nem volt őshonos a Brit-szigeteken: bár a régészeti feltárások során azonosítottak római kori nyúlcsontot is a térségben, az állatok jelenlétére vonatkozó első konkrét okleveles források csak a normann hódítás utáni korszakból maradtak fenn.

A Scilly-szigetekről származó egyik korai, 1176-os feljegyzés szerint egy Richard de Wyka nevű földbirtokos bevallotta, hogy azért nem fizette be a nyulak után járó egyházi tizedet, mert egyszerűen nem tudta, hogy ilyen típusú jószág után is kötelező adózni. A feljegyzés egyértelműen arra utal, hogy a nyúltartás ebben az időszakban még teljesen új és ritka jelenségnek számított az angol gazdaságban.

A 13. század folyamán a nyulak olyannyira értékesnek számítottak, hogy maga az angol uralkodó is kiemelt figyelmet fordított a szaporításukra. III. Henrik király 1235-ben például tíz élő nyulat ajándékozott a guildfordi királyi parkjából egy worcestershire-i földesúrnak, Geoffrey Despensernek.

Néhány évvel később a király ismét befogott egy kisebb állományt a saját birtokán, de szigorúan meghagyta az embereinek, hogy a populációt nem szabad túlvadászni. Ebben a korszakban a nyulak húsa mintegy négyszer-ötször drágább volt a csirkehúsnál. Az értékes zsákmányt a földesurak kőből épült őrtornyokkal és kiterjedt erődítésekkel védték az orvvadászok és a ragadozók ellen.

A nyulak exkluzív társadalmi státusza a 14. század közepén bekövetkező nagy európai pestisjárvány, a fekete halál idején kezdett átalakulni. Az 1346 és 1353 közötti pandémia a kontinens lakosságának jelentős részét elpusztította, ami Angliában is súlyos munkaerőhiányt okozott. A megfogyatkozott népesség miatt a termőföldek bőségesebbé váltak, a túlélő munkások pedig sokkal magasabb béreket követelhettek a munkájukért. Az életszínvonal növekedésével a parasztság tehetősebb rétegei és a felemelkedő kézművesek is elkezdték utánozni a nemesség életmódját, így a korábban luxusnak számító nyúlhús és a szőrme egyre szélesebb körben vált mindennapi cikké.

Az állomány növekedésével a nyulak egyre nagyobb kárt okoztak a mezőgazdaságban. Az uradalmi számadások a 14. és 15. század során folyamatosan rögzítették a parasztok panaszait, akik a földesúri nyulak által elpusztított termés miatt tiltakoztak. Az állatok vadászata a társadalmi feszültségek egyik fókuszpontjává vált. Az 1381-es nagy parasztfelkelés után az angol parlament szigorú törvényeket vezetett be a közrendűek vadászatának korlátozására. A politikai elit attól tartott, hogy a munkások a vadászat ürügyén fegyverkeznek, és újabb lázadásokat szítanak a királyi hatalom ellen, ezért betiltották a nyomkövető kutyák, a vadászgörények és a különféle hálók használatát a pórnép számára.

Az állatok növekvő mindennapi jelenléte a korabeli vizuális kultúrában, különösen a kódexillusztrációkban is markánsan megjelent. A középkori társadalom a margókon elhelyezett rajzokon gyakran használt kifordított szerepeket szatirikus célokra. A lovagi ideálokat kifigurázó képeken például nyulak lovagoltak csigák hátán, vagy éppen az üldözött állatok ejtették fogságba és végezték ki a saját vadászaikat. Az ilyen, úgynevezett „feje tetejére állított világot” ábrázoló jelenetek kiválóan illeszkedtek a korszak azon humoros hagyományaihoz, amelyek a merev társadalmi hierarchiát igyekeztek időlegesen és szimbolikusan feloldani.