2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Kemál Atatürk, a modern török állam megalapítója

2004. szeptember 13. 12:06

Szalonikiben született (születési idejeként két dátumot, 1881. március 12-ét, illetve 1881. május 19-ét jelölik meg a kézikönyvek, május 19-e a hivatalosan kiszámított születési időpontja). Katonaként harcolt az I. világháborúban. A háború után Törökország felosztása elleni tiltakozásul Anatóliában nemzeti felkelést robbantott ki. 1919-től ő vezette a függetlenségi mozgalmat, újjászervezte a hadsereget, amely megverte a görögöket. 1921-ben Ankarában ideiglenes kormányt alakított. Miután 1922-ben eltörölték a szultánságot, 1923-ban ő lett az új Török Köztársaság elnöke. Több haladó jellegű polgári reformot valósított meg: bevezette a nyugati szokásokat, a női emancipációt, az oktatás reformját, az arab írás helyett a latin betűst, és külpolitikájában is a nyugati hatalmakhoz igazodott. Isztambulban halt meg 1938. november 10-én. A `törökök atyjának` emlékét máig ápolják hazájában. Az Atatürk Múzeumot 1942-ben nyitották meg Isztambulban, ahol az emlékműve áll a Taksim téren. Ő tette Ankarát Törökország fővárosává. Fogadott lánya, Sabiha Gökcen a világ első olyan női pilótáinak egyike volt, aki harcokban is részt vett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár