Mérgezett nyílhegyeket használhattak a mezolitikum vadászai
Mérgezett hegyű, kisméretű nyilakat használtak a kőkorszaki skandináv vadászok a nagytestű állatok elejtésére a korai mezolitikum időszakában. A felfedezésről a Journal of Archaeological Science: Reports című tudományos folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány számolt be a dániai és dél-svédországi mikrolitikus kőeszközök elemzése alapján. Az archeológiai vizsgálat rámutatott, hogy a vadászati stratégiák és az eszközök méretei szorosan követték a jégkorszakot követő klímaváltozás ökológiai hatásait.
- A skandináviai korai mezolitikumban élt vadászó közösségek feltehetően mérgezett, mikrolitikus nyílhegyeket alkalmaztak a nagytestű állatok elejtésére.
- A Journal of Archaeological Science: Reports folyóiratban megjelent tanulmány a dániai és dél-svédországi leletanyagot elemezte.
- A holocén korszak előrehaladtával, a fauna átalakulásával a fegyverek mérete megnőtt, a méregkeverés gyakorlata pedig fokozatosan eltűnt.
A kutatók a skandináv térség, kiemelten Dánia mezolitikus leletanyagát, az úgynevezett mikrolitikus kőeszközöket vizsgálták. Az elemzés rávilágított egy látszólagos ellentmondásra: a kora mezolitikumban, amikor az emberi közösségek jellemzően nagytestű állatokra vadásztak, a nyilak hegye meglepően kis méretű volt.
A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy ezeknek a kisméretű kőhegyeknek a pusztító erejét szándékosan alkalmazott biológiai méreganyagokkal fokozták, hogy a vadászat kellően hatékony lehessen a nagyméretű zsákmányállatokkal szemben. A paleobotanikai adatok megerősítik, hogy a vizsgált területeken a kőkorszaki emberek számára bőségesen rendelkezésre álltak az ehhez szükséges toxikus növények, többek között a csucsor, a boglárka vagy a gyilkos csomorika.
A földtörténeti holocén korszak előrehaladtával azonban a vadászati technológia jelentős átalakuláson ment keresztül. Az archeológiai rétegek felmérése megmutatta, hogy ahogy az éghajlatváltozás hatására a fauna átlagos mérete csökkent, a vadászfegyverek és a nyílhegyek mérete megnőtt. Ezzel párhuzamosan a méreganyagok használata fokozatosan háttérbe szorult, majd teljesen eltűnt a térségben, noha a toxikus növények jelenléte a természeti környezetben a későbbiekben is folyamatosan biztosított volt. A kutatók ezt a technológiai változást a vadászati stratégiák kényszerű módosulásával magyarázzák.
Ez is érdekelhet
Európa legkorábbi ismert nyílmaradványai a németországi Stellmoor régészeti lelőhelyéről származnak, korukat a Kr. e. 10 700 és Kr. e. 9600 közötti időszakra teszik. A tudományos közlemény ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az európai paleolitikumból és mezolitikumból származó leleteken napjainkig nem sikerült közvetlen, vegyi úton kimutatható bizonyítékot találni a nyílmérgek használatára. A szerves anyagok évtízezredek alatti lebomlása miatt a régészek elsősorban a fegyverek morfológiájából, a zsákmányállatok méretéből és a környezeti adatokból tudnak következtetni a fegyverek kiegészítő biológiai módosítására.
A mezolitikum, vagyis az átmeneti kőkorszak Európában a legutolsó jégkorszak lezárulásával vette kezdetét. A felmelegedő klíma következtében a korábbi nyílt tundrákat sűrű erdőségek váltották fel, ami alapjaiban változtatta meg a zsákmányállatok összetételét. A nyílt terepen vonuló nagy csordák helyét a zártabb erdei környezetben élő, kisebb termetű állatfajok vették át. Ez a radikális környezeti átalakulás kényszerítette ki a kőeszköz-készítési technikák finomodását, az íj és a nyíl széleskörű elterjedését, valamint a taktika folyamatos adaptációját a kontinens északi területein élő populációk körében.
