Fény derül a CIA náci titkaira
2005. február 15. 11:34
Az amerikai kongresszus prominens személyiségei CIA-akták nyilvánosságáért kűzdenek.
Az 1998-ban a Holokauszt-dokumentumok titkosításának feloldásáért hozott törvény hatálya alatt a CIA a rendelkezésre álló nyolc millió aktából már 1,25 milliót feloldott a titkosítás alól. A most sorra kerülő papírok szerint valószínűleg több prominens náci személy a második világháború után különböző titkosszolgálatokkal (így az amerikaival is, mely ekkor még az OSS, azaz The Office of Strategic Services nevet viselte) működtek együtt.
Ismert például, hogy a hidegháború során a korábban fontos pozíciót betöltő náci politikus, Klaus Barbie a nyugati hírszerzések számára kémkedett, amíg Franciaországban elkapták, és emberiségellenes bűncselekmények miatt bíróság elé állították.
A most készülő törvényjavaslatról DeWine szenátor azt nyilatkozta az Associated Pressnek, hogy "még mindig vannak a nácik és a CIA együttműködésére utaló információk azokban a dokumentumokban. Most viszont nyilvánosságra kell hozni ezeket az adatokat. Azóta már több mint 50 év telt el, és nincs rá már semmi ok, hogy továbbra is titokban maradjon".
A törvényt kezdeményező szenátorok a továbbiakban a CIA szakértőivel tanácskoznak, és ha nem születik megállapodás, akkor egy szenátusi vizsgálóbizottságot állítanak fel, hogy kiderítse az akták titkosságának további okait. A CIA szóvivője szerint készek eleget tenni bizonyos dokumentumok meghatározott feltételek szerinti publikálásának.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Páratlan részletességgel vált elemezhetővé a Titanic roncsa
- 350 ezer fontért kelhet el egy Titanic-túlélő mentőmellénye
- Először válnak kutathatóvá a Titanic eredeti tervrajzai
- 10 tény, amit biztosan nem tudtál a Titanicról
- Nyugalomban várja végzetét az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic roncsa
- Halaszhatatlan üzleti tárgyalás miatt nem szállt fel a Titanicra a drótnélküli távíró feltalálója, Guglielmo Marconi
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap














