A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
2022. november 1. 11:50 Múlt-kor
A portugál főváros, Lisszabon lakói 1755. november 1-én napfényes reggelre ébredtek. Az ég tiszta volt, amelynek szikrázó kékségét egy felhő sem takarta el. Ám délelőtt 9 óra 40 perckor a természet által megalkotott idill pillanatok alatt pokollá változott. A föld megrázkódott és megnyílt, a virágzó város rövid időn belül füstölgő romhalmazzá vált; a világtörténelem egyik legborzalmasabb földrengése rázta meg és pusztította el kíméletlenül Lisszabont.

A lisszaboni földrengés allegóriája (João Glama Ströberle 1792-ben elkészült festménye)
Korábban
A Richter-skála szerinti 9,2-es földrengés nagyjából 3-6 percig tarthatott. Az épületek kártyavárként omlottak össze. Mivel Mindenszentek napja volt, rengetegen a templomokban lelték halálukat; mise közbe az emberek fejére hullottak a freskóval díszített, bibliai jeleneteket ábrázoló mennyezetek.
A várost repedések szabdalták fel, amelyeknek szélessége elérte akár az öt métert is. A túlélők, akiknek sikerült előkaparni magukat a romok alól, levegőért kapkodtak a kavargó por által elsötétült égbolt alatt. A romok között a sokktól céltalanul őgyelgő vagy a téglakupacokon transzban üldögélő, reszkető, vérző, szürke mocsok lepte kísértetek azonban nem sokáig örülhettek, hamarosan egy újabb kataklizmával kellett szembenézniük.
Negyven perccel a halálos rengéshullámok után szökőár csapott le a városra elpusztítván a kikötői dokkokat és a belvárost. Az apokalipszist okozó rengéseket követően rengeteg ember a szabad, nyitott tereken keresett menedéket.
Ilyen terület volt a kikötő környéke is, amelyet elsőként ért el a városra elementáris erővel rázúduló, több méter magas vízfal. Az óceán ugyan visszavonult, de helyébe egy másik őselem, a tűz lépett. A házakban felállított gyertyák ugyanis a rengések hatására eldőltek; a város száraz részeit lassan elborították a lángok.

A tüzek egy hétig tomboltak Lisszabonban. Az elemi csapások következtében az épületek 85 százaléka megsemmisült, a város 200 ezres lakosságából legkevesebb, mint 40 ezer ember életét vesztette. Egyes felmérések szerint az áldozatok száma elérhette akár a 100 ezer főt is.
Lisszabon, az akkori Európa ötödik legnépesebb és az egyik leggazdagabb városa, romokban hevert. A főváros mellett számtalan, Portugália déli részén található tengerparti település is kisebb-nagyobb károkat szenvedett, csakúgy, mint a Lisszabontól 1500 km távolságra fekvő, portugál fennhatóság alatt álló Azori-szigetek kikötői.
A Lisszabont is elpusztító cunami terjedésénék ábrája (a számok a eltelt időt jelölik órában)
Egy jelenlegi elmélet szerint a földrengés pusztító hatása olyan súlyos volt, hogy abba a portugál gyarmatbirodalom is beleroppant. A portugál monarchia igazgatási rendszere részben leállt, mivel rengeteg tisztviselője életét vesztette a földrengésben.
A király egészsége is megroppant, I. József a katasztrófát követően klausztrofóbiás lett, zárt helyeken nem volt nyugodalma, az ország valódi irányítását külügyminisztere, Marques de Pombal vette át, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a főváros újjáépítésében, de egyben brutális, két évtizeden át tartó kormányzást vezetett be.
Az ellentmondók és az ellenszegülők halállal lakoltak; mindennaposak voltak a kivégzések. Miközben a kormányzó a rend helyreállításán dolgozott, a portugál gyarmatok egy részére a hollandok, az angolok, a franciák és a spanyolok tették rá a kezüket. Végül a legdrágább ékkő, Brazília is elveszett, miután 1822-ben kikiáltotta függetlenségét. A portugál történelem egyik, kétségkívül meghatározó és dicsőséges korszaka lezárult.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal 17:37
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát 16:43
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? 15:31
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában 15:02
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára 14:03
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban 13:10
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték 12:13
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József 11:20