Feltárják az őskori Nagykanizsa kultikus központját
2006. november 14. 12:30
Több mint 6000 éves, a késő újkőkor - kora rézkor idejéből való kultikus hely megelőző régészeti feltárására került sor Nagykanizsa mellett.
Korábban
A területen 1998-ban dr. Horváth László, a Thury György Múzeum akkori igazgatója végzett leletmentést, de a felszíni leletek, elsősorban kerámiatöredékek alapján már korábban is ismert volt a lelőhely. A dombot hármas körárokrendszer veszik körbe, melyeken az égtájak irányában bejáratok nyílnak. Ezek a körárkok közép-európai hagyományokra vezethetők vissza és feltehetőleg nem egyszerű hétköznapi, hanem valószínűleg kultikus célból készülhettek, kivitelezésükhöz pedig egy közösség nagy összefogására volt szükség. A körárkok belsejében semmilyen régészeti leletanyag nem került elő, feltehetőleg ezen a központi területen tartották a szertartásokat.
Ebből az időből még nem ismerünk írott forrásokat, így a régészet a feltárt leletanyag alapján nagyobb egységeket, ún. kultúrákat különböztet meg. Ezeket az edények díszítése vagy formája, esetleg temetkezés alapján, vagy olyan településről, ahol először találtak ilyen típusú leletanyagot nevezett el. Az itt élt emberek hagyatékát nem tudjuk név szerinti etnikumokhoz kötni, de az egyes kultúrák talán meghatározott etnikumokat jelölhetnek. A régészek itt tárták fel az ún. "Lengyel kultúra" lelőhelyét, amely a Tolna megyei Lengyel településről kapta nevét. E kultúra Közép-Európa jelentős részén elterjedt, és főbb leleteit a Dunántúlon kívül Ausztriában, Nyugat-Szlovákiában, Dél-Morvaországban és Dél-Lengyelországban találták meg. A feltárt leletek nagyfokú hasonlóságot mutatnak a nálunk talált tárgyakkal, de kisebb helyi jellegzetességek is érvényre jutottak. |
Mivel a szerves anyagból készült darabok elbomlottak az évezredek során, a feltárás során csupán csiszolt kőbalták, kőékek, valamint pattintott pengék kerültek elő. Igazi különlegesség, hogy a feltárt leletek között több agyagból készült evőkanál is van.
A lelőhely széles körű kereskedelmi kapcsolataira az import leletek utalnak. Az 1998-as feltárás során az egyik kisebb gödörből Tokaj környékéről származó obszidián (vulkáni üveg) került elő, valamint a most napvilágot látott égetett agyagból készült, élethűen kidolgozott szoborfejhez hasonló darabok Dél-Morvaországból ismeretesek.
A lelőhely a nagykanizsai Thury György Múzeum gyűjtőterületéhez tartozik, így a most feltárt leletanyag itt kerül elhelyezésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap