Feltárják az őskori Nagykanizsa kultikus központját
2006. november 14. 12:30
Több mint 6000 éves, a késő újkőkor - kora rézkor idejéből való kultikus hely megelőző régészeti feltárására került sor Nagykanizsa mellett.
Korábban
A területen 1998-ban dr. Horváth László, a Thury György Múzeum akkori igazgatója végzett leletmentést, de a felszíni leletek, elsősorban kerámiatöredékek alapján már korábban is ismert volt a lelőhely. A dombot hármas körárokrendszer veszik körbe, melyeken az égtájak irányában bejáratok nyílnak. Ezek a körárkok közép-európai hagyományokra vezethetők vissza és feltehetőleg nem egyszerű hétköznapi, hanem valószínűleg kultikus célból készülhettek, kivitelezésükhöz pedig egy közösség nagy összefogására volt szükség. A körárkok belsejében semmilyen régészeti leletanyag nem került elő, feltehetőleg ezen a központi területen tartották a szertartásokat.
| Ebből az időből még nem ismerünk írott forrásokat, így a régészet a feltárt leletanyag alapján nagyobb egységeket, ún. kultúrákat különböztet meg. Ezeket az edények díszítése vagy formája, esetleg temetkezés alapján, vagy olyan településről, ahol először találtak ilyen típusú leletanyagot nevezett el. Az itt élt emberek hagyatékát nem tudjuk név szerinti etnikumokhoz kötni, de az egyes kultúrák talán meghatározott etnikumokat jelölhetnek. A régészek itt tárták fel az ún. "Lengyel kultúra" lelőhelyét, amely a Tolna megyei Lengyel településről kapta nevét. E kultúra Közép-Európa jelentős részén elterjedt, és főbb leleteit a Dunántúlon kívül Ausztriában, Nyugat-Szlovákiában, Dél-Morvaországban és Dél-Lengyelországban találták meg. A feltárt leletek nagyfokú hasonlóságot mutatnak a nálunk talált tárgyakkal, de kisebb helyi jellegzetességek is érvényre jutottak. |
Mivel a szerves anyagból készült darabok elbomlottak az évezredek során, a feltárás során csupán csiszolt kőbalták, kőékek, valamint pattintott pengék kerültek elő. Igazi különlegesség, hogy a feltárt leletek között több agyagból készült evőkanál is van.
A lelőhely széles körű kereskedelmi kapcsolataira az import leletek utalnak. Az 1998-as feltárás során az egyik kisebb gödörből Tokaj környékéről származó obszidián (vulkáni üveg) került elő, valamint a most napvilágot látott égetett agyagból készült, élethűen kidolgozott szoborfejhez hasonló darabok Dél-Morvaországból ismeretesek.
A lelőhely a nagykanizsai Thury György Múzeum gyűjtőterületéhez tartozik, így a most feltárt leletanyag itt kerül elhelyezésre.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Hitler
- Blondi szemszögéből nézhetjük végig Hitler utolsó napjait
- Cranach festményének útja Hitler nappalijától a londoni Nemzeti Galériáig
- A Berghof-csapda, Hitler kiszolgáltatottsága
- Kudarcokkal teli út vezetett Hitler hatalomra jutásához
- Mi lett volna, ha Hitler kapja meg előbb az atombombát?
- Diktátorok titkos szenvedélyei – Amikor a kegyetlen vezetők kertészkedtek, rajzoltak és hegedültek
- Hitler kutyái: Ebek a náci hadigépezetben
- A Führer árnyéka – A Hitler-naplók botránya
- Martin Bormann, a „leghűségesebb párttárs”
- 09:22
- 09:02
- 08:47
- Négyszáz éves festmény igazolt egy 21. századi tudományos felfedezést 07:23
- Új leletek árnyalják az elfeledett közép-ázsiai állam történetét tegnap
- Szoros keleti kapcsolatai voltak a titokzatos tartesszoszi civilizációnak tegnap
- Ősi himnuszkéziratot szolgáltatott vissza Németország Lengyelországnak tegnap
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában 2026.06.29.














