Ókori olimpikonok Atkins-diétán

Ókori elődeiknél az számított helyes diétának, amitől egy sportoló a vállára vett egy felnőtt bikát, körülhurcolta a stadionban, majd egy nap alatt elfogyasztotta az állatot.

A mediterrán konyha gyökerei

A múlt pénteken elkezdődött olimpiai játékok résztvevői szinte bármit fogyaszthatnak - a brazil halételektől az ázsiai zöldségekig. A legtöbb versenyző természetesen különleges diétán él, és személyre szabott táplálkozás-kiegészítő szereket fogyaszt, hogy ezzel is növelje teljesítményét.

Az újkori olimpiák ebből a szempontból is jócskán különböznek az ókoriaktól, melyek első győztese egyébként - mint nemrég itt, a Múlt-koron is beszámoltunk róla - épp egy szakács, Koroibosz volt.

Az első, i. e. 776-ban rendezett olimpián még csak egy versenyszám volt: a futás. A későbbiekben nem csak a sportágak száma, hanem az atléták táplálkozása is jócskán bővült - például egyre több húst ettek, vagyis a manapság divatos Atkins-diétához hasonló étrendet követtek. A táplálkozás-történészek ismét elővették az ókori görög és római szövegeket, hogy egy eddig jobbára mellőzött szempontból is megvizsgálják őket. A kutatók arra kíváncsiak, mit ettek a történelem első olimpikonjai. A kérdés azért is érdekes, mert ugyanitt kell keresnünk a ma már világhírű mediterrán konyha gyökereit is.

Lakoma görög vázán

A Kaliforniai Egyetem (Davis) táplálkozás-történésze, Louis Grivetti elmondta: a vidék száraz éghajlatának köszönhetően a régészeknek sikerült az ókori Egyiptomból származó ételmaradványokra bukkanniuk. "A görögországi ásatásokon sokkal kevesebb tárgyi emlék került elő, ugyanakkor az ókori latin és görög írásokban rengeteg információt találunk a korabeli táplálékokról és táplálkozási szokásokról" - mondta a történész.

Étkezés és mentalitás

Grivetti kutatásainak középpontjában a Bölcsek lakomája című 15 kötetes, i. sz. 200 körül keletkezett mű áll, mely egy hosszadalmas lakomát ír le. A szokatlan lakomán a vendégek evés közben arról csevegnek, milyen minőségű és honnan származik az étel, amelyet fogyasztanak. `Az étkezés valóságos ünnep az ínyenceknek, és minden résztvevő irodalmi idézetekkel támasztja alá érvelését` - mondja Grivetti.

A mű írója, a görög Athenaeus, a mai Alexandriától délkeletre fekvő Naukratiszból származott. Athenaeus nevéhez ma közel 1500 szöveget kötnek, ezeknek azonban már csak alig 15 százaléka létezik. Ezek a művek egyedülálló mentalitás-történeti források, hiszen arról tanúskodnak, miként készítették el az ételeket, hogyan fogyasztották el őket, és hogyan illeszkedett az evéshez kapcsolódó teljes szokásrendszer az akkori emberek mindennapjaiba.

Lakoma görög domborművön (i. e. 5-4. sz.)

Az ókori Görögországban a hétköznapi emberek étrendje kenyérfélékből, zöldségből és gyümölcsből állt. A tengerparton élők leggyakoribb étele a hal volt. Az ókori olimpikonok általában a görög városállamok társadalmának felső rétegéből kerültek ki, hiszen csak a tehetősebb családok engedhették meg maguknak, hogy gyermekeiket fehérjében gazdag hüvelyesekkel és húsokkal etessék. Utóbbiak márpedig elengedhetetlenek az izmok fejlesztéséhez.

"A legkorábbi feljegyzések sajtban és gyümölcsben gazdag étrendet írnak elő az olimpikonoknak, ám ez az étrend az idők során egyre több és több húst tartalmazott" - mondta Grivetti.

Húst hússal

Bár az ókori olimpikonok étrendéről sokkal többet tudunk egyéb forrásokból, A bölcsek lakomája is beszámol egy sportoló táplálkozási szokásairól. A műben szerepel a krotóni Milón, aki hat olimpián nyerte el a győztesnek kijáró koszorút.

Hierapoliszi Teodórosz az atlétikai versenyekről, idézi Athenaeus A bölcsek lakomájában:

Krotóni Milón naponta kilenc kiló húst és ugyanannyi kenyeret evett meg, és három kancsó bort ivott. Olimpiában a vállára vett egy négyéves bikát, és körülhordozta a stadionban, majd felszeletelte az állatot és egymagában ette meg egy nap alatt.

Hasonló véleményen van Francine Segan ételtörténész is, aki szerint az egyik ókori atléta több futóversenyt is megnyert, pedig csakis húst fogyasztott. A sportoló sikerei valóságos húsőrületet váltottak ki, hiszen a kor más diétái tiltották a kenyérfélék fogyasztását verseny előtt, és inkább szárított fügét javasoltak helyette.

Segan az ókori étrendet rekonstruáló szakácskönyvet készül megjelentetni, melynek címét (A bölcsek konyhája) a fent idézett műből kölcsönözte. A történész egy korábbi kutatása kapcsán kezdett el az ókori étkezési szokásokkal foglalkozni. Mikor a reneszánsz konyháját kutatta, rájött, hogy abban az időben az ételekben is visszanyúltak a klasszikus korokhoz. "Ők is a gyökereiket keresték, hát arra gondoltam, miért ne nyúlnék én is vissza egészen az ókorig."

Segan azon lepődött meg a legjobban, hány ma mindennapinak számító eledel származik az Újvilágból - például a kukorica, a csokoládé vagy a vanília.

A bölcsek konyhája című szakácskönyvben csak olyan étkek szerepelnek, melyek összetevői a Földközi tenger vidékének ókori lakói számára is elérhetők voltak - ilyen pl. a cseresznyés lepény. Érdekes, hogy a paradicsom ma a mediterrán konyha szerves része, pedig az ókor után jóval később honosodott meg ezen a vidéken.